Régóta Szeretlek |AusHun fanfic|

2. fejezet: Elhívás a bálba

Miután Roderich elhagyta Elizabeth szobáját, elindult, hogy beszéljen egyik ismerősével, Gilbert Beilschmidt-el. Már egy hete megbeszélték, hogy Gilbert átjön Roderich-hez. Az osztrák férfi elindult az ajtó felé, de amikor kinyitotta volna, belépett rajta Gilbert.

-Megjöttem!
-Akkor gyere a társalgóba, kérlek!-sóhajtott Roderich.
-Rendben-kiáltotta el magát Gilbert.

Amikor leültek, Roderich komolyabbá vált, mint általában, ami zavarta Gilbert-et.
-Valami gond van Rod?
-Nos, azt hiszem, mondhatjuk így.
-Mi az?
-Azt hiszem szerelmes vagyok Elizabeth-be.
-Ez tényleg probléma, két okból is.
-Mik azok?
-Először is, ő a beosztottad. Másodszor, én is.
-Akkor nem akarok ellened harcolni. Szerintem valld be neki...
-De nem tudom, hogy ő hogy érez irántam. Ezért segítek neked.
-Biztos vagy benne?
-Igen-majd felállt és ott hagyta Roderich-et-ja és, ha nem teszed meg az első lépést a bál napjáig, akkor elhívom-kiáltott vissza az ajtóból.

A bál, ami két hónap múlva kerül megrendezésre. Minden évben nyáron tartják. Ebben az évben, pont júniusban. Roderich mindig egyedül ment, ám Elizabeth mindig megpróbált valakivel elmenni, mert kínosnak érezte azt, ha egyedül megy. Roderich-et is mindig megpróbálta elhívni, de ő mindig elutasította, mondván: Nem akarom, hogy az emberek félreértsék. Ez elszomorította Elizabeth-et. Elvégre nem csak a beosztottja, hanem az egyik barátja is az osztráknak. Mostanra már feladta. Tudta, hogy Roderich nem mondana igent. Úgy gondolta, hogy ez most sem lesz másképp, de miután Feliciano-val beszélt, úgy érezte, hogy megér egy próbát. Hátha rá tudja venni, hogy elmenjen vele.

Miután Feliciano beszélt Elizabeth-el, elment. A magyar lány kikísérte, majd a társalgó felé vette az irányt. Út közben belebotlott Gilbert-be, amit kicsit furcsállt.
-Szia Liz! Hogy vagy?
-Neked is szia! Remekül, te?
-Én is, de most már mennem kell. Majd később!-azzal elszaladt. Elizabeth folytatta útját a társalgó felé, ahol megtalálta Roderich-et. Még nem gondolta, hogy el kéne hívnia a bálba, elvégre még korai volt.
-Úgy tudom, hogy el akartál menni a boltba, új húrokat venni-kuncogott a lány.
-Igen. Akkor megyek is.
-Én is mehetek?
-Nyugodtan-mosolygott rá. Elizabeth úgy érezte, hogy majdnem elolvad Roderich mosolyától. Egyre jobban zavarba jött, hogy ilyenekre gondol. Szerelmes a főnökébe és ezt nem képes elfogadni. Szerinte ez nem helyes. Félretette gondolatait, majd elindultak megvenni a húrokat.

A városba mentek, mert egy magán birtokon nem nagyon vannak boltok. Út közben nem nagyon beszéltek, de nem is volt miről. Amikor kiszálltak a kocsiból, a jól ismert utcákon mentek végig, míg végül elérték a hangszer boltba.
-Üdv Roderich! Újból húrok?-vigyorgott az eladó.
-Igen.
-És neked is üdv, Elizabeth!
-Én is örülök, hogy láthatom!-az eladó elment a raktárba, majd három perccel később visszajött a húrokkal.
-Egy 30-as lesz.
-Tessék-adta oda Roderich a pénzt-Viszont látásra!
-Majd gyertek még!

Visszamentek a kocsihoz, majd beszálltak. Igaz, hogy korainak gondolta, de Elizabeth ezt egy jó alkalomnak tartotta, hogy elhívja Roderich-et a bálba.
-Szeretnék veled arról a bálról beszélni...
-Mi van vele?
-Nem akarsz velem eljönni?
-Elizabeth, már ezerszer mondtam, hogy egyedül szeretek menni.
-Mindig nemet mondasz. Azt hittem, hogy idén másképp lesz. Na mindegy is-Elizabeth egy kicsit ugyan elszomorodott, de már hozzászokott. Elvégre Roderich mindig nemet mond. Egy perc kínos csönd után az osztrák megszólalt.
-De, ha addigra megváltozik a döntésem, akkor szólok-erre a mondatra felcsillantak a magyar lány szemei. Egy életvidém mosoly helyezkedett el ajkain.
-Köszönöm!

Amikor visszaértek a birtokra, Elizabeth örömében táncolva ment be a palota ajtaján. Olyan boldog volt, a szíve pedig majd' kiugrott a helyéről. Nagyon örült neki, hogy Roderich nem mondott nemet, igaz, igent sem. Ez viszont nem zavata a lányt. Volt egy kis esélye, hogy elmenjen Roderich-el a bálba.