Régóta Szeretlek |AusHun fanfic|

3. fejezet: Rivális

A bál egy hónap múlva lesz, ami annyit tesz, hogy a magyar lány egyre inkább reménykedik, hogy Roderich meggondolja magát. Már egy hónap eltelt, hogy Roderich elmondta Gilbertnek az Elizabeth iránti érzéseit, tehát Gilbert egyre közelebb kerül ahhoz, hogy elhívja a lányt a bálba. Elizabeth is sokat beszélt azóta Feliciano-val, olasz barátja pedig tanácsokat adott neki. Igaz, ezek a tanácsok nem voltak olyan hasznosak, mivel Elizabeth és Roderich már eleve közel állnak egymáshoz.

-Végeztem!-ment be egy széles mosollyal a magyar lány, Roderich dolgozószobájába.
-Remek, mert én is. Akkor megyünk?-nyújtotta felé a kezét az osztrák.
-Igen, de ma legyen egy kicsit érdekesebb. Menjünk a városba. Úgyis hétvége lesz-vetette fel az ötletet Elizabeth.
-Rendben-válaszolt Roderich. Kimentek a palotából és beültek a kocsiba, ami a városba vitte őket.

A városban is sokszor voltak, de még nem jártak mindenhol. Főleg vásárolni szoktak. Most egy fogadó felé vették az irányt. A fogadóban rendeltek egy-egy kávét és elkezdtek beszélgetni. Tíz perc múlva egy barna hajú, barna szemű lány jött be a fogadóba. Észrevette Elizabeth-et és Roderich-et, majd odament hozzájuk.
-Ti egy pár vagytok?-kérdezte. Elizabeth majdnem kiköpte a kávéját, amikor ezt meghallotta.
-Nem-válaszolta Roderich. A lány szeme felcsillant. Se Elizabeth, se Roderich nem értette, hogy miért.
-Akkor-ment közelebb az osztrák fiúhoz-lenne kedved eljönni velem holnap vacsorázni?-Roderich zavarodottan nézte a hozzá egyre közelebb kerülő lányt. Nem tudta, hogy mit válaszoljon, de végül eldöntötte.
-Sajnálom, de visszautasítom.
-Mi?!-akadt ki-Hát legyen. Viszont, ha ő tehet róla, hogy ezt mondod-mutatott Elizabeth-re-esküszöm, hogy megbánja, hogy a világra jött. Ismerlek téged, Roderich Edelstein. Tudom, hogy hol laksz-ment el, miután súgott valamit Elizabeth fülébe: A szerelmi riválisokat könnyen elintézem. A magyar lány teljesen elsápadt. Amint Roderich-el befejezték a kávéjukat, egyből elmentek.

A kocsiban Elizabeth meg sem szólalt, ami miatt a fiú elkezdett aggódni.
-Mi a baj? Mit mondott azon kívül, amit én is hallottam.
-Azt, hogy a szerelmi riválisokat könnyen elintézi. Nem tudom, hogy miért mondta ezt. De azt mondta, hogy, ha én vagyok az oka annak, hogy nem mész el vele, megbánom, hogy a világra jöttem. Ezért megkérdezem, hogy miattam mondtad?
-Nem. Egyszerűen nem szeretnék párkapcsolatban élni- nem szeretett volna hazudni Elizabeth-nek, de nem is volt elég bátor, hogy megmondja az igazat-És az a lány eddig minden nyári bálon ott volt, amin én is. Ijesztő-tette hozzá, hogy ne tűnjön saját maga számára egy akkora hazugságnak.
-Értem. Megkönnyebbültem-válaszolta Elizabeth. Nem szerette volna beismerni, de igazából ez elszomorította. Így nem hitte, hogy bármi esélye lehet az osztrák fiúnál.

Mire visszaértek már késő délután volt. Sőt, inkább kora este. Elizabeth most kivételesen szépnek tartotta a naplementét, ezért leült a selymes fűbe és azt nézte. Nem gyakran csinálta ezt, ezért nem is értette, hogy miért teszi, de jól esett neki. Jól esett neki a lemenő nap színpompás sugarainak nézése. Lefeküdt a fűbe, majd észre sem vette, hogy elaludt. Olyan békésen, hogy nem lett volna szíved felkelteni.

Pár óra múlva felkelt. Pár óra múlva, amikor sok kicsi csillag fénye borította be az égboltot. Gyönyörű volt. A telihold pedig hozzátett a gyönyörhöz. Elizabeth meghallott valamit maga mögül vagy inkább valakit. Hátra fordult, hogy meglássa Roderich-et.
-Azt hittem, hogy még mindig alszol, ezért fel akartalak vinni a szobádba-nevetett.
-Az előbb keltem fel, de köszönöm-fordult el. Érezte, hogy elvörösödik és nem akarta, hogy ezt Roderich lássa. Felállt, majd bement a palotába, a szobájába, végül lefeküdt aludni.

Másnap reggel üdén és frissen kelt fel. Elvégezte a délelőtti teendőit, majd egy kopogásra lett figyelmes. Kinyitotta az ajtót és Feliciano állt vele szemben.
-Ciao!
-Neked is szia Feli! Hogy vagy? Megint hozzám jöttél?
-Igen, jól vagyok és igen, hozzád jöttem-mosolygott.
-Most fejeztem be a tennivalóim, tehát fáradj beljebb!-invitálta az olaszt. Együtt felmentek Elizabeth szobájába, mint múltkor.

-És? Hogy haladsz?-tette fel a kérdést Feliciano. Reménykedve nézte a lányt, hogy aztán meghallja az igazságot.
-Nos... tegnap egy nagyon fura lánnyal találkoztunk a városban. Roderich azt állítja, hogy eddig minden bálon ott volt, ahol ő. A hideg futkos a hátamon miatta. Azt is mondta, hogy a szerelmi riválisokat könnyen elintézi. Nem tudom, hogy mit gondoljak. Ha az a lány felbukkan, nem jutok élve Roderich közelébe.
-Ne add fel!-bátorította a kis olasz-Ne hagyd, hogy elvegye tőled! Tessék!-nyújtott oda egy serpenyőt a lánynak-Használd ellene ezt!
-De nem szeretnék ártatlan embereket bántani-siránkozott a lány.
-Ide figyelj! Ne hagyd, hogy elvegye! Ha túl közel megy, csapd fejbe ezzel!-Elizabeth végül kivette a serpenyőt Feliciano kezéből, majd szorosan megmarkolta.
-Rendben! Ha túl közel megy Roderich-hez, akkor megbánja, hogy megismert.
-Ez a beszéd!-csillant fel Feliciano szeme.
-Köszönöm, Feli!-ölelte meg a barátját. Kikísérte az olaszt, majd visszament a szobájába.