Régóta Szeretlek |AusHun fanfic|

4. fejezet: Rémálom

Miután Elizabeth egy órát gondolkodott egyedül a szobájában, a földszintről egy kiáltást hallott. Felpattant az ágyából, kezébe kapta a serpenyőt és elkezdett lefelé futni. Amikor leért, azt a lányt látta meg, aki el akarta tőle venni a szerelmét.
-Mit keresel te itt?!-rivallt a lányra Roderich-Még a nevedet sem tudom!
-A nevem Amanda és mondtam, hogy tudom, hol laksz-vigyorgott.
-Menj el! Most!
-Nem, amíg el nem jössz velem a bálba.
-Nincs az az isten!
-Mi folyik itt?-futott oda a magyar származású lány. Amanda egy gyilkos pillantást vetett rá, amit Elizabeth viszonzott, miközben a serpenyőt készenlétbe helyezte. Amanda értette a célzást.
-Féltékeny vagy rám, ugye?-nevetett fel.
-Azt mondta, hogy menj!
-Sosem szerzed meg őt-lépett ki az ajtón Amanda. ,,Majd meglátjuk" gondolta magában Elizabeth.
-Köszönöm, remélem nem okozott problémát-kért bocsánatot Roderich.
-Ugyan, elég idegesítő egy liba. Honnan ismer téged?
-Nem tudom. Én nem ismerem őt.
-Akkor nem tudom, hogy mit akar tőled, de, ha hozzád mer érni, akár egy ujjal is, akkor nem éli meg a holnapot...
-Megnyugtató ezt tőled hallani-pirult el az osztrák. Visszament a szobájába, majd ledőlt az ágyára pihenni. Elizabeth is ugyanígy tett.

Amikor Roderich felkelt, egy ismerős hangot hallott a folyosóról. Kirohant, hogy megtalálja Amandát. A lány odafutott hozzá, majd megkötözte. Levitte a pincébe, majd leültette egy székre, végül egy megkötözött Elizabeth-et vezetett be. Egy kést tartott a nyakához.
-Mondtam, hogy a szerelmi riválisokat könnyen elintézem-mosolygott.
-Ne!-ordított Roderich. Amanda ránézett.
-Mert? Akkor mi lesz? Nem tehetsz ellene semmit.
-Kérlek, ne!
-Késő-vigyorodott el. Fogta a kést és beleszúrta a magyar lány hasába. Roderich teljesen összetört lelkileg. Csak egy üres arckifejezés. Amanda egyre közelebb ment az osztrákhoz. Amikor már csak centik választották el az ajkaik, Elizabeth suttogva mondta: Kérlek ne tedd...
-Oh, még élsz, akkor gondoskodom rólad.
-Ne! Elizabeth! Amanda, miért csinálod ezt?!
-Hogy miért? Mert tudom, hogy miatta nem jössz el velem a bálba.
-És arra nem gondoltál, hogy ennek mi az oka?
-Minek kéne?
-Ide figyelj! Én nem szeretlek téged! Én Elizabeth-et szeretem és ezt semmi sem tudja megváltoztatni. Hagyd őt békén! Azzal, ha megölöd, csak még jobban foglak gyűlölni!
-Én is szeretlek-nyögte ki még utoljára Elizabeth. Roderich sírva fordult felé, majd Amanda félrehúzta az osztrák fejét, hogy megcsókolja...

Roderich felriadt álmából és könnyes szemekkel, lihegve kelt fel. Elkezdett Elizabeth szobája felé futni, hogy megbizonyosodjon arról, ez csak egy álom volt.

Elizabeth ugyanezt álmodta, majd amikor ő is felriadt, a hasához kapott. Nem volt ott semmilyen sérülés. Kifutott a folyosóra. Roderich pont akkor ért oda, majd megölelte a lányt.
-Hál' Istennek, hogy jól vagy!-sírta.
-Mi történt veled?-kérdezte Elizabeth.
-Csak egy rémálom. Borzalmas volt.
-Furcsa. Nekem is egy rémálmom volt az előbb. Szerencse, hogy nem volt valós. De mi történt az álmodban, hogy ennyire megriadtál?
-Ööö... sajnálatos módon meghaltál... és-itt elcsuklott a hangja.
-Az enyémben is...-gondolkodott hangosan. Ekkor elpirult, mert mi van akkor, ha ugyanazt álmodták? Ekkor elvetette az ötletet, mert, ha ugyanazt álmodták, nem akar lebukni. Roderich elmosolyodott, de nem akarta elengedni a lányt. Bűnösnek érezné magát, ha megtenné. De mivel nem maradhattak így, ezért meg kellett tennie. Lassan ugyan, de megtörtént. Elengedték egymást és újból nyugovóra tértek.