PART 13

175 4 0
                                    

Megvolt a kötelező reggeli, és elkezdődött a készülődés.

Én anyukámmal és tesommal töltöttem a delelottot. Készülődés , izgulás. Ami történhetett az megtörtént.  De a végén sikerült mindent a helyére tenni.
Dáviddal reggel sem találkoztam, az apukajaval beszéltek meg a biztonsági lépéseket.

Feltöltoztem. Éppen a ruhában néztem magamat, ami tökéletesen illeszkedett az alkalomra, a hajam és a sminkem is nagyon rendben volt.
De úgy éreztem, hogy mellben a ruha kicsit szűk.
És akkor eszembe jutott, hogy nem jött meg. Már egy hete kellett volna, de annyi minden történt hogy teljesen elfelejtettem.
De nem lehet, hogy terhes vagyok. Vedekeztünk... vagyis majdnem mindig.
Már nem volt időm leszaladni a boltba. Meg amúgy sem tudom, hogy itt mi hol van.

Kopogast hallottam, amitől összerezzentem.
-Bejöhetek?-kérdezte Dávid
-Persze, már készen vagyok.
-Csoda szép vagy!  -mondta majd közelebb jött és megcsókolt. -és csak az enyém vagy! Súgta a fülembe
Amitől akaratlanul is a hasamra tettem a kezem. Nem szólok neki, egyenlőre.
Össze készültünk, majd a látszat fent tartása miatt, együtt jelentünk meg. Nagyon jól sikerült minden.
Lement a szertartás, az ebéd, utána mindenki hazament átöltözni, aki akart. És utána kezdődött a buli.
Pár srác oda jött hogy táncoljuk, de Dávid mindig ott termett és mondta hogy már van barátja. Szüleim örültek, hogy nem kell aggódni, de István szemében láttam az aggódást.

-Szia! Mondtam
-Szia! Fiamat hol hagytad?
-Elszaladt mosdóba. Gondoltam én meg ide jövök hozzad.
-Örülök nektek! Csak aggódók.
-Miért?
-Mert más életet éltek, más csoportba tartoztok. És ha a szüleid megtudják, nem fognak örülni.
-Hát most eléggé örülnek, hogy itt van. És mindent tud rólam, hogy mi történt és ki vagyok. Nekem meg elég annyi amennyit tudok. Beleszerettem azt hiszem.
-És ő is beléd! Ez latszodik.
De egy apának az a dolga, hogy aggódjon! :)
-Tudom!
Oda léptem és megölelten! De szerintem te ezt tudtad, mikor őt kérted meg, hogy vigyázzon rám.
-Lehet!-elmosolyodott

TestőrömTahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon