PART 1

701 10 0
                                    


A repülő ablakán néztem ki, és akkor megpillantottam.

Budapest...

Újra itthon. 3 hónap telt el,de mintha évek lettek volna. A pilóta megkezdte az ereszkedést, és a szokásos fül dugulás mellett a gyomrom is görcsbe rándult. Bár tudtam, hogy ez most nem a repülés okozza. Végre leszálltunk. Az emberek úgy rohanták meg az ajtót mintha csak az életükért szaladtak volna. Én nem akartam elindulni. De muszáj volt. Reméltem a szüleim ott fognak várni engem a kijáratnál. Reméltem...

Elindultam a poggyászomért, és egy jó 40perc múlva meg is érkezett.Kifelé menet még gyorsan elszaladtam a mosdóba,hogy megnézzem magam. Karikás szemek, nyúzott arc. Gyorsan felkentem magamra egy kis sminket a hajamat kiengedtem, és egy kis szemcseppet cseppentettem a szemembe. Megteszi-gondoltam.

A kijáratnál nem láttam a szüleimet, de a testőrüket Istvánt igen aki egy táblát fogott a nevemmel.Oda siettem és megöleltem. Azt gondolta,hogy nem ismerem meg-mondtam.István elmosolyodott. Kint várt egy fekete Audi és ott ált az ajtóban egy idegen. Fekete öltönyt, elegáns cipőt és nyakkendőt viselt. Kinyitotta az ajtót én pedig behuppantam a hátsó ülésre. István beült mellém, és az ismeretlen férfi elindult az autóval.Ő itt a testőröd Dávid-kezdte István. A szüleid fogadták fel melléd, ameddig az egész ügy le nem záródik.

De nekem nincsen szükségem testőrre- nem sértésből mondom-tudok vigyázni magamra.-mondtam. Sajnálom Léna de ez a szüleid döntése. Ameddig szükség van rá Dávid marad.Azzal előre tekintettem a visszapillantó tökőrbe és láttam hogy Dávid elmosolyodik.-Már most gyűlölöm-gondoltam. Egy jó óra volt mire hazaértünk Budaörs egyik eldugottabb részén lévő házunkba.

Jó volt behajtani az ismerős utcába az ismerős házak közé. És végre ott voltunk 13-as szám alatt. Otthon... Nagyon sokat jelentett,hogy végre otthon voltam. Bár nem tudtam mire számítsak,de az biztos,hogy a kutyáim ott lesznek nekem. Kinyílt a kapu és már a kutyák rohantak is kifelé.Mindkettőt jól megszorongattam, ők pedig sok ugrálás és puszi adás után, vissza mentek a házba. Követtem őket. István jött vele, Dávid pedig hozta a csomagjaimat. Beléptem az előtérbe , és szerencsére semmi változás nem volt. Úgy van minden ahogy 3 hónapja itt hagytam. Szüleim hangját hallottam a konyhából. Így gyorsan levettem a cipőmet és már mentem is be. Puszi-puszi ölelés. Nagyon boldog voltam. Leültünk beszélgettünk a hazaútról, hogy elmondják miért kellet Dávidot felvenni. Akiről kiderült,hogy István fia. -hogy nem tűnt fel nem-.

Azt mondták,hogy menjek fel aludni és reggel beszélünk. Úgyhogy indultam is emeletre, egy gyors zuhany és pizsama. Anyukám ameddig zuhanyoztam beengedte a kutyákat, így ők az ágyamon pihentek. Reméltem,hogy végre egy nyugodt estém lesz. Mielőtt letettem volna a fejem, bekapcsoltam a mobilom és egyből felmentem facebook-ra és instagrammra. Egyből egy kép ugrott fel rólam és Gáborról. Gyorsan ki is kapcsoltam azzal a lendülettel, befelé fordultam és behunytam a szemem. Reméltem hogy elalszom.

De nem hagyott nyugodni. Bekapcsoltam a számítógépem és a fotók mappára kattintottam. És egyesével az összes Gáborral közös képemet illetve emlékeimet kitöröltem. Tudtam,hogy ez csak a kezdet. Jön majd a sok kérdés, szomorkodás, gyászolók. De én nem fogom meggyászolni. Még köztünk van, de erről remélem soha senki nem fog tudni, és én is örökre elfelejtem amit velem tett.

TestőrömWhere stories live. Discover now