SARCASTIC ANGEL | yugbam

30.

Bambam azt hitte, téli álmot aludt.

Mikor kinyitotta szemeit, élénkrózsaszín virágszirmokkal találta szembe magát, s fáradt agya nem tudta felfogni, hogy csak egy falfestménnyel van dolga.
Ezzel egyidőben olyan iszonyú zsibbadás rohamozta meg, hogy úgy érezte, álmosságában viszket ennyire mindene.
-Nem értem - suttogta, ajkai lomhán ejtették ki a szavakat, s eltelt egy kis időbe, mire annyi erőt tudott gyűjteni, hogy újra kinyissa szemeit.
Ezúttal nagyokat pislogott, és felvette a harcot a fáradtsággal - nagyjából sikeresen. Akkor szökött orrába az az undormányos gyógyszerszag, ami az egész helyet, még az ő lényét is belengte.
Oldalra döntötte a fejét(ami egy reccsenéssel jelezte, hogy napok óta nem lett használatba véve) és megpillantotta szüleit a fal melletti műanyag székeken ülve aludni.

Minden csendes és békés volt.

Kivéve Bambam agyát, ami lázasan kutatott emlékek után arról, hogy hogyan került ide, és vajon mennyi ideje lehet itt.

Kórház.

Mentőkocsi.

Valaki feküdt mellette a kocsiban.

Tekintete megpihent kézfején, amiből egy kanül állt ki, s ahogy követte a csövet ami az infúziós folyadékot vezette szervezetébe, észrevett magán valamit, ami szinte mindent visszahozott arról az éjjelről.

Egy holló.

Yugyeom.

Sírás.

Fájdalom, láz, éget, jajj, anya, nem voltam jó.

Hideg folyadék, sok, mind az alkaromba került, mind mind mind, az összes.

Pörgéspörgéspörgés.

Yugyeom.

-Hol van...Yugyeom? - nyögte ki nagy nehezen, de senki nem válaszolt. Túl halk volt.
Nem akarta megnyomni a nővérhívót, ugyanis először a szüleivel szeretett volna beszélni. Így hát addig tapogatott kezével, amíg el nem érte a kisasztalra helyezett tárgyakat, és az összeset le nem borította onnan.
A nagy zajra mindkét szülő rémülten kapta fel a fejét, de az ijedelem azonnal átváltott bennük megkönnyebbülésre, ahogy Kunpimook elégedetten elmosolyodott.
Odarohantak hozzá, térden kúszva sírtak az ágyánál, a fiú alig tudta kivenni, hogy mit mondanak neki.
-Ugye nem azért csináltad, mert megütöttelek?
-Nagyon fájt, kincsem?
-Honnan jutottál ilyen szerekhez?
-Mások erőltették rád?
Még kérdéseik felét sem tudták feltenni, amikor megzavarta őket az orvosok hada, akik vizitre jöttek Bambamhez.
-Jól kiütötted magad, fiam - mondta az egyik, aki éppen vért vett tőle, a többi meg bólogatott.
-Három napig aludtál, félő volt, hogy kómába esel, vagy hogy leáll a szíved - közölte vele mintegy félvállról egy másik, aki papírokat töltött ki, és adott át a még mindig hüppögő szülőknek.
-Volt már rá példa sajnos, tegnap éjjel is egy fiatalt újra kellett éleszteni.
-Yugyeomot?! - nyikkant fel Kunpimook, pánikba esve.
-Tessék?
-Kim Yugyeom, v-velem hozták be. Ugye él m-még? - hebegte, s forgott vele a világ.

Ha meghalt, én megölöm magam.

-Várj, megnézem, csak nyugodj meg! Nem szabad felhergelned magad - mondta az egyik nővér, a papírjai között kutakodva.
-Itt is van! Ma reggel engedtük haza, saját felelősségre. Csak pár szem altatót vett be, de máig felügyelet alatt tartottuk, mert nem először fordult meg itt - magyarázta.
-Azt lehet tudni, hogy járt-e nálam? - kérdezősködött Bambam, minden erejét latba vetve a fáradtság ellen.
-Nem volt itt, mi legalábbis egyszer sem láttuk - felelte az anyja halkan, mert tudta, hogy ez össze fogja törni a kisfiát.
Igaza volt, Bambam elhallgatott.

Talán hazudnak, és már nem is él.

Vagy nem akar látni többet.

Én sem akarnám látni magamat.

-Még két hét, és hazamehetsz - törte meg a csendet a nővér, majd kiviharzott, az orvosokkal a nyomában.
Ez a hír ugyan reményt ébresztett benne, hiszen addig Yugyeom eljöhet, meglátogathatja, legalább egyszer a két hét alatt...

De Yugyeom nem jött.

Nem sírt miatta egyszer sem, bár szíve szerint üvöltött volna a kétségbeeséstől. Állapota hiába javult, a kórházból nem mehetett ki, hogy megkeresse, s feleslegesen hivogatta és írt neki, Yugyeom sosem válaszolt. Nem is volt elérhető.
-Gyere, menjünk haza - intett neki az anyja, aki bástyaként állt mellette a két hét alatt, nehogy teljesen összeomoljon.
-Menjünk - bólintott Bambam. Eddig gyülemlő kiakadása az autóban kezdődött, úton hazafele.
-Szerinted miért nem keresett egyszer sem?
-Lehet a szülei hazamentek hozzá, és most szobafogságban van.
-Az lehetetlen, anya, őt sosem érdekelték az ilyenek!
-Nem volt jó ember?

Csend.

-Velem az volt.

Velem mindig jó volt.

-És magával is jó volt?
-Vele meg én voltam jó - felelte könnyeit törölgetve, arca már teljesen piros volt a visszatartott zokogástól.
Leparkoltak a ház előtt, s Kunpimook vetett egy szomorú pillantást Jacksonék házára.

Vajon őt sem érdeklem már?

-Kunpimook, ezt nézd! Ez neked jött - nyújtott felé egy frissen kézbesített levelet édesanyja. A fiú izgatottan kapta ki a kezéből, és táskájával a hátán a szobájába rohant. Alig várta, hogy elolvashassa, ugyanis biztos volt benne, hogy kitől érkezett.
Elég árulkodó volt a hófehér borítékra macskakaparással odabiggyesztett 'Bamie-nek'  felirat.

Bambam,

Én...nem tudom,hogy mit mondjak most neked. Bizonyára haragszol rám, amiért nem kerestelek, de hidd el, minden a te érdekedben történt.
Utálom magam azért, amit tettem veled. Tönkretettelek, belerángattalak a mocskos kis világomba,  pedig megfogadtam, hogy távol tartalak minden ilyen veszélytől. Elbuktam.
Ma délelőtt, miután kiengednek engem, beköltözöm egy intézetbe, hogy ott nyolc hónap alatt jobb emberré válhassak számodra. Sok idő, tudom, de várni fogsz rám?
Megértem, ha nem, megérdemelném. De azért ne felejts el, ha mást nem, legyek benned elrettentő példa, amit majd az unokáidnak mesélhetsz.
Én téged sosem foglak elfelejteni. Maradj továbbra is olyan csodálatos és elragadó, mint ahogy megismertelek, és megszerettelek.
Szeretlek.

Yugyeom

Kunpimook többé már nem a csalódottságtól, hanem az örömtől sírt, a szeretettel átitatott szavak szinte arcon vágták.
-Én is szeretlek - zokogta, majd eldőlt az ágyán, kezében a levéllel, szívében pedig egy hatalmas, lüktető sebbel

amit nyolc hónapig nem fog tudni begyógyítani senki.

📷📷📷

Remélem tetszett, sokat ügyködtem vele💖Nem tudom, hogy mikorra fogom tudni hozni az epilógust, mert nagyon fáradt vagyok még mindig, de azért igyekszem majd vele.