4.

863 146 13
                                    

Kunpimook még sosem érzett valamit ennyire könnyűnek.

Hagyni, hogy Yugyeom felrángassa a tömött buszra, inni minden szavát, hogy már szinte megrészegült tőle, majd három megállóval később kacagva rohanni az ellenőr elől: mi sem volt egyszerűbb számára.
-Reménykedtem, hogy még kibírja az utolsó megállóig, de a múltkor is itt kaptak el Jaebum hyunggal - szuszogott a fiatalabb, mikor már abbahagyták a futást. Kunpimook már bátran rá mert nézni, sőt, ahhoz is volt már mersze, hogy elsöpörjön egy nedves tincset Yugyeom homlokából. Erre a másik egy kissé megilletődött, de aranyos mosollyal válaszolt, amit Kunpimook már félsikernek vett; pedig ha jobban ismerte volna fiút, tudta volna, hogy ez a suta mozdulat minden volt, csak őszinte nem.
-Mindig ide jártok? - szólalt meg, mikor elértek egy viszonylag elhagyatott parkot, közepén egy gördeszkapályával. Egy rolleres, sötétbarna hajú fiú már ott trükközött, telefonjából valami hiphop számot üvöltetve.
-Igen, itt nem akkora a nyüzsgés, sőt, vannak akik miattunk már nem is mernek ide járni - kuncogott Yugyeom, mire Kunpimookban megállt az ütő.
-És te erre büszke vagy? - csúszott ki a száján, de azonnal meg is bánta, amint meglátta a kisebbik reakcióját. Arca elsötétült, és idegesen összevonta vörösesbarnára festett szemöldökeit. Mintha bizalma megrendült volna Kunpimookban, még el is lépett tőle egyet, miközben a pálya felé tartottak. Motyogott valamit arról, hogy "reméli, Mark hyung hamar itt lesz", majd odasietett a már egy padon ücsörgő, energiaitalt iszogató egyénhez, és hangosan kurjongatva lepacsizott vele.
-Hé, JB hyung, aztán nekem nem hoztál? - Yugyeom automatikusan nyúlt volna bele a sötét hajú fiú táskájába, de a másik rácsapott a kezére.
-Jó, jó, értem én - forgatta a szemét, s Kunpimook felé fordult.
-Csak állsz majd ott amíg hyung ide nem ér? - láthatólag gúnyolódott azon, hogy vendége kényelmetlenül érzi magát a barátja társaságában, de szerencsére Jaebum szíve megesett rajta: megpaskolta maga mellett a szabad helyet, és mielőtt Yugyeom levágódhatott volna oda, arrébblökte a fiatalabbat.
-Gyere, ülj ide - az ő kedves szavaitól Kunpimookban már gyűlt annyi erő, hogy odabotorkáljon.
-Hogy hívnak? Gondolom Yugyeomie osztálytársa vagy, de téged még sosem szidott, így nem vagy ismerős - vigyorgott, a földre dobva a kiürült italos dobozt.
-Kunpimook nagyon csendes, és még sosem próbált nekem keresztbe tenni - rántott vállat Yugyeom hanyagul, Jaebum rollerével gurulgatva ide-oda. Folyamatosan az üres utcát leste, bizonyára Markot várta ilyen lelkesedéssel.
-Kunpimook? Nem tetszik - ingatta a fejét JB, mire az említett felkapta a fejét.
-Tessék?
-Nem tetszik a neved. Máshogy foglak hívni - jött a válasz, aztán a csend. Yugyeom eljátszogatott, Jaebum a dobozt rugdosta maga előtt, Kunpimook pedig másodpercekig csak hápogott magában.
-Hát akkor majd találj ki valamit - nyögte ki végül, és szerencsére, mielőtt újra kínosan érezhette volna magát, megérkezett Mark.

Hogy ronthasson a helyzeten.

Legalábbis ezt onnan tudta, hogy Yugyeom egy puskagolyó sebességével kezdett szálguldani az újonnan érkezett felé, és úgy vetődött karjaiba, mintha minimum üldözték volna.
-Markie hyung! - sikkantotta, mikor elengedte a másik, nála jóval idősebbnek tűnő fiút, akinek szája sarkában cigaretta fityegett, és igazán lenéző tekintettel figyelte Kunpimookot.
-Neki kell a póló? - bökött felé idegenkedve, miközben átkarolta a mellette felhőkarcolónak tűnő Yugyeomot.
-Igen, fellöktem és ki-
-Elég, elég, tudom, csitt! - hadonászott cigijével Mark, elhallgattatva Yugyemot. Kitűzőkkel teliaggatott táskájából előhúzott egy fekete pólót, majd miután kellőképp ráhamuzott, odaadta Kunpimooknak.
-Köszönöm - bólintott a fiú, és gyorsan átvette a gyűrött, B.A.P-s 'Bang, bang!' feliratú fölsőt. Kissé nagy volt rá, szinte csak lógott vékonyka testéről.
-Megvan! - kiáltott fel az eddig csendben ücsörgő Jaebum, mire mindenki meglepetten felé fordult.
-Bambam - elégedetten vigyorogva kapott elő egy másik energiaitalt, míg várta a többiek reakcióját.
-Pfft, micsoda? - nevetett fel az illetékes hitetlenül.

De alig várta, hogy új becenevét Yugyeom szájából hallja.

-Bambam...nem a világ legremekebb neve... - itt kicsit beharapta a száját, pedig már rég a fejében volt a megjegyzés:
-...és egy kicsit nyomi is, de illik hozzád - kuncogott, majd hátat fordítva Kunpimooknak, begurult a pályára, és innentől szinte tudomást sem vett a másikról.
-Gyere, elkísérlek a buszmegállóig - tápászkodott fel Jaebum, kissé kedvtelenül, majd kikerülve őt, elindult az utca felé.

Bambamben pedig egy apró, mégis jelentőségteljes világ tört össze.

°○°○°○°○°○°

AmeriThaiKong4 💖
Ha szeretnétek, lehet jelentkezni jelölésekre nyugodtan😄
Remélem tetszett💕

SARCASTIC ANGEL | yugbamWhere stories live. Discover now