SARCASTIC ANGEL | yugbam

23.

Yugyeom menekült volna.

Ahogy Bambam biciklijén egyre közeledtek a színház felé, eszébe jutott, hogy most fog először találkozni a szüleivel. Igaz, nem mondták ki, hogy együtt vannak, de a népes családnak a gondolata is kavicsméretűre húzta össze gyomrát. A felszínre hozott minden sötét ideát saját magával kapcsolatban: azt, hogy drogfüggő, hogy a saját családjának sem kell, hogy tönkretette a legjobb barátját, és hogy most Kunpimook életét készül éppen feldúlni. Mint valami elszabadult, rosszindulatú betegség, ami évekkel ezelőtt gyökeret vetett benne, és időközben átterjedt mindenkire, aki a közelébe merészkedett.
-Mindjárt odaérünk, éppen időben! - örvendezett a kormány mögül Bambam, s bár Yugyeom a hátába fúrta arcát és így nem látta merre tartanak, biztos volt benne, hogy már túlságosan késő lenne visszavonulót fújni.

Azért mégis megpróbálta.

-Állj meg, kérlek - motyogta, ahogy szorítása a másik dereka körül erősödött, mintha félne attól, hogy egyszer csak öntudatlanul leveti magát és gyáva halált hal a koszos betonon.
-Mi a baj, Yugyeom? - rémült meg Kunpimook, lefékezve az egyik kevésbé forgalmas utcasarkon. Próbált valamennyire szembe fordulni a fiatalabbal, de az nem akarta elengedni.
-Nekem ez nem megy. Félek.
-Mitől? Anyáékkal nem kell sokat beszélgetned, nagyival lesznek elfoglalva - vágta rá Bambam, igyekezve nem leherótozni Yugyeom aggodalmát, de azért minimálisan éreztetve, hogy ő szíve szerint már a színházban lenne.
-Nem feltétlen erről van szó - dőlt hátra a bicikli csomagtartóján, sötét haját remegő kezével hátratűrve.
-Nekem sosem volt családi programom, és nem érzem úgy, hogy ezt most megérdemelném. Túl sok rossz dolgot tettem rövid életemben, minthogy most minden rendbejöjjön -sütötte le szemeit, mert azonnal bűntudata lett, hogy még az első randin is maga miatt aggódik.
-Nem mondta senki, hogy egy délután alatt megváltozik majd minden. De ezt fogdd fel egy hosszú lépcső első fokaként - magyarázta Kunpimook, kezével óvatosan Yugyeom vöröslő arcára simítva.
-Menjünk, jó? - erre nem tudott mit válaszoni. Nem akart menni, de maradni butaság lett volna, visszafordulni pedig bűn.
-Yugyeom...minden rendben lesz, ígérem.

Feleslegesen ígérgetsz bármit is.

-Velem leszel holnap, amikor anyáék hazajönnek? - motyogta, nagy, szomorú szemeit Bambamre emelve. Amaz elmosolyodott, és finoman ajkaira csókolt.
-Ezt is megígérem.

Felesleges ígéret.

-Akkor menjünk, el ne késsünk - bújt újra hozzá Yugyeom, s bár gyomra továbbra is liftezett, szikrázó izgatottságot is érzett. Végre történik vele valami, ami kirángatja őt a toxikus mókuskerékből.
Pár perc múlva már bent álltak a színház tömött előterében Bambam szüleivel és nagymamájával. Két kisgyerek is volt velük, de ők legfőképpen az anyukán lógtak, aki hiába próbálta szidni Kunpimookot, valahogy mindig eltért a tárgytól.
-Szobafogságot kapsz, hetekre! Mit gondolsz, hogy halálra rémítesz minket, aztán- Lalisa, ne tépd már a hajamat! Szóval mostantól minden lépésedet figyelni fogjuk, nehogy azt gondold, hogy egyhamar a süllyesztőbe kerül ez az ügy.
-A tanároknak mit mondtál?
-Most még kimentettelek, azzal az ürüggyel hogy rosszul lettél út közben, de több ilyen nem lesz! - az anya haragja hamar elszállt ugyan, amint meglátta Bambam bűnbánó tekintetét. -Nagyon aggódtunk, kicsi Kunpim, soha többet ne tegyél ilyet velünk.

Amíg ez a diskurzus lezajlott, Yugyeom csendesen nézelődött, és próbált láthatatlanná válni.
-És Jacksont hol hagytad? Nem úgy volt, hogy ő is jön? - az apa kérdése vonta fel mindenki figyelmét Yugyeomra.
-Én jöttem őt helyettesíteni, ha nem baj - mosolyodott el egy illedelmes meghajlást követően.
-Amíg nem leszel olyan hangos mint ő, addig nem baj - kuncogott az apa, aztán puszta formaságból kezett nyújtott a fiú felé.
-Chai Bhuwakul.
-Kim Yugyeom - szorította meg a férfi kezét Yugyeom, mire amaz egy pillanatra megdermedt. Csak egy röpke másodperc volt, de az jelentőséggel teli.

Ismer, ismer, ismer, tejóég, hiszen a rendőrségen irodista, hogy lehetek ekkora idióta

idióta

idióta

-Gyeom? - gondolataiból Bambam rántotta ki, meg-megrázogatva őt.
-Huh? - Yugyeom ismét fülig vörösödött, és úgy érezte, menten megfullad. Ijedten kapott a nyakán feszülő nyakörvhöz, és próbálta kicsit meglazítani azt.
-Nyugi, szerintem kedvelnek - mosolygott rá Kunpimook, majd megfogta a kezét, és húzni kezdte maga után a sötét terembe. Ő bizonyára észre sem vette azt a pillantást, amit tulajdon apja lövellt Yugyeom felé, amikor leültek melléjük.
-Mit nézünk, amúgy? - suttogta az idősebbiknek, aki csillogó szemekkel nézte az akkor éppen még üres színpadot.
-Az ember tragédiáját - felelte Bambam.
-Ez mama egyik kedvence.
-Ez véletlen nem rólam szól? - dünnyögte Yugyeom, saját sírját ásva ezzel a kijelentésével.
-Bolond vagy - nevetett fel halkan barátja, s a közös karfa alatt megfogta a kezét.

A karfa széle guillotine-ként nyomta a csuklóját.

🌁🌁🌁

Na most tényleg siettem a résszel, és guys, bátran merem mondani hogy újabb mérföldkőhöz jutott a kapcsolatuk - de vajon Bambam apja mit fog ehhez szólni? Kommentben várom, hogy mit gondoltok a dologról😄

Remélem tetszett❤