🔥19🔥

1.4K 81 33
                                    

\Pietro\

Nem akarok meghalni... Élnem kell! Küzdenem kell azért, akit szeretek!

Nem jelent meg a fény az alagút végén. A fájdalom kezdett megszűnni a testemben. Éreztem, hogy az élet visszatér belém. De hogyan?

Felnyögtem, majd fel is ültem. Wanda szinte azonnal a nyakamba ugrott. Hol van Evi? Egyáltalán hol vagyunk?

Köröttem halottak feküdtek. Tehát még a "csatatéren".
- Hol van Evelyn? - kérdeztem halkan. Tony szomorú szemekkel nézett rám. Az nem lehet...
- Gyere velem - mondta.

Újra a quinjet fedélzetén voltunk. Evi ott feküdt.
- Mi történt? - kérdeztem rémülten.
- Miután megmentett téged, elájult.
- Megmentett?
- A főnixek könnycseppe gyógyít. Nem tudtad? - kérdezte. Megráztam a fejem. Tehát Evelyn testileg is egy főnix.

- Hol van Bucky? - kérdeztem.
- A kapitánnyal trécsel. Kezdenek visszatérni az emlékei.
- Akkor most már mindenki boldog?
- Remélem - felelte szomorkás hangon.

🔥🔥🔥

Már egy ideje a toronyban vagyunk. Vártam, hogy Evelyn felébredjen. Közben azon gondolkodtam, hogy mit is mondjak neki. Mert ő még mindig azt hiszi, hogy halott vagyok.

Lassan ébredezni kezdett. Kinyíltak a gyönyörű kék szemei.
- Üdv, Hercegnőm - suttogtam. Hihetlenkedve nézett rám. Megfogta az arcom, majd a kezem is.
- Mit csinálsz? - kérdeztem nevetve.
- Te tényleg élsz! Azt hittem elveszítettelek - suttogta.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem - mondtam, majd gyengéd csókot leheltem az ajkaira.

🔥🔥🔥

\Evelyn\

Él! Pietro él! Kezdett összeállni a kép. Én tényleg egy főnix vagyok, s tudok gyógyítani is. Ez csodálatos!

Egyedül voltam a helyiségben, mert a Hercegemnek el kellett mennie. Kár...

Valaki kopogtatott.
- Gyere! - kiáltottam ki. Az ajtón Bucky lépett be. Kissé összehúztam magam.
- Nem akarlak bántani - motyogta cselekedetem láttán.

- Miért jöttél? - kérdeztem.
- Csak látni akartam, hogy vagy. Jól helyben hagytalak. Sajnálok mindent, amit elkövettem ellened... Evelyn.
- Nem volt önmagad. Nem vádollak semmivel - mondtam mosolyogva.

Bucky sóhajtott, majd leült velem szembe egy székre.
- Még mindig a barátodnak gondolsz? - kérdezte.
- Örökké - suttogtam. Végre elmosolyodott. Végre újra láthattam a régi Buckyt.

Már csak egy megválaszolatlan kérdés van. Ki lehet a bátyám?
- Sok emlék még nem világos számomra - mondtam. - Esetleg nem tudsz arról, hogy ki a bátyám?
Kérdésemre összerándult. Mintha tudna valamit, de nem akarja elmondani... Mi folyik itt?

- Öhmm nem tudok semmit - motyogta.
- Rendben - feleltem gyorsan, majd megöleltem. Meglepődött, s nem akarta viszonozni.
- Ölelj már vissza te butus! Nem eszem embereket - mondtam nevetve. Végre felengedett, majd szorosan visszaölelt. Mint egy barát.

🔥🔥🔥

\Tony\

El kell mondanom nekik. Az lesz legjobb.
- Gyere csak Clint! - kiáltottam az íjász után. Egy csendes sarokba vezettem.

- El akarod nekik mondani nekik, igaz? - kérdezte szinte azonnal.
- Muszáj. Hisz testvérek. Legalább errők tudjanak. Ez a kirakós utolsó darabja.
- De nem lesz baj belőle? - kérdezte. - Újabb veszekedés, vagy hasonlók?
- Remélem nem.

🔥🔥🔥

\Este\

Csendesen sétálgattam a folyosón, miközben Evelynre vártam. Itt a nagy nap. Végre megtudja a teljes igazságot. Remélem nem fogja kirobbantani a harmadik világháborút.

- Jövök már! - kiáltotta Evi a folyosó végéről. Most ugrik a majom a vízbe...
- Miért hívtál? - kérdezte.
- Be szeretnélek mutatni valakinek - feleltem.
- Kinek?
- A testvérednek.

Megtorpant. Rémülten bámult rám.
- De én még... Még nem állok készen rá.
- Dehogynem - bíztattam.
- Szerinted jó leszek így? És mit mondjak neki? Szeretni fog?
- Nyugi! - állítottam le. - Minden rendben lesz.
Megfogtam a karját, majd a nappali felé irányítottam. Ott volt mindenki, amivel kicsit összezavartuk Evelynt.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy mindenki a tesó? - kérdezte suttogva.
- Nem - feleltem.

Izgulok. Félek, hogy mi lesz belőle. Vajon veszekedni fognak? Vagy egymás nyakába ugranak, mint a testvérek?

Olyan bonyolult ez az egész. Nem lehet csak úgy simán eléjük vetni, mert az azért eléggé bunkóság lenne.

Ám annak sincs sok teteje, ha részletesen elmagyarázod. Miért ilyen nehéz? Elég ha csak megmondom nekik? Vagy esetleg részletesebb kell?

Ohh anyám! Mindig ekkora slamasztikába kerülök. Viszont, ha boldog lesz a befejezés, akkor minden tökéletes. Remélhetőleg.

- Emlékszel arra, hogy azt ígértem egyszer megmondom neked az igazságot? - kérdeztem a lánytól.
- Igen - felelte izgatottan.
- Most eljött az ideje. Kérlek ne akadj ki nagyon, s lehetőleg ne ölj meg.
- Csak mondd! - felelte nevetve.

Sóhajtottam egyet. Itt az idő, most vagy soha!
- Evelyn! Ezennel bemutatom a bátyád, Bucky Barnest!

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Hela!

Hát ide is elérkeztünk. Az utolsó előtti részhez.

Éljen a Hydra!

Az ellentétek vonzzák egymást ✓Where stories live. Discover now