Az ellentétek vonzzák egymást ✓

🔥18🔥

\Pietro\

Látványos volt az átváltozása. Idősebbnek tűnt, s sokkal szebbnek. Bár eddig is gyönyörű volt. Mikor megölte a katonákat, megláttam a testvéremet is. Gyorsan melléjük szaladtam.

- Sajnálom Wanda - mondtam rögtön.
- Nem a te hibád, Pietro - felelte. - Én voltam felelőtlen. Nyomás harcolni!

Evelyn bólintott, majd felszállt a magasba. Annyira tökéletes volt. Minden mozdulata, pillanata.

A szemem sarkából láttam, hogy Clintre támad az egyik. A legnagyobn baj az, hogy hátulról közelíti meg Itt az ideje annak, hogy bevessem magam!

🔥🔥🔥

\Evelyn\

Pietro épp akkor mentette meg Clint életét, mikor leszálltam a földre. Furcsa érzés ez az új alak. Tehát a Hydránál ezt a képességemet keresték.

Csodálatos érzés volt repülni, de inkább a talajon maradok. A tűz hasznos társ, főleg akkor, ha húsz katona akar megölni.

Megidéztem egy tűzfalat, s ezzel ki is írtottam őket. Azonban van rossz oldala is. Szörnyű volt látni, hogy ezt mind én csináltam. Az ellenség legnagyobb része még gyerek volt. Olyan fiatalok, mint én. Vagy kisebbek.

Harcoltunk ellenük, de ők csak szaporodtak. Majd kis idő elteltével megjelent Bucky. Steve és én összenéztünk, s együtt indultunk meg a barátunk felé.

🔥🔥🔥

\Steve\

Miért teszed ezt Buck? Miért?

Evelynnel együtt talán meg tudjuk állítani, de nem biztos. Talán, ha az emlékekről mesélnénk neki.

- Tedd le fegyvert, Buck - mondta Evelyn. Új alakjában erősebbnek és bátrabbnak tűnt. De ez csak a látszat volt. Belül gyönge volt, és félt.

- Honnan ismersz? - kérdezte Buck. Más volt. A haja hosszabb lett, s a szeme körül sötét foltok voltak. Mint egy mosómaci.
- Pontosan én sem tudom - kezdett bele Evelyn. - Már gyerekként is ismertük egymást, de Hydránál társak voltunk. Egyszer ki kellett rabolnunk egy fegyverszállítót, emlékszel? Vagy erre? - nyújtott át egy gyűrött képet Evelyn. Meredten bámulta a papírt, de nem szólt semmit. A képen két férfi, és egy kislány volt.
- Nem emlékszem semmire - mondta, majd felemelte a fegyverét.

🔥🔥🔥

Még éppen be tudtam húzni Evelynt a pajzsom mögé. Hallottuk a golyók kopogását.
- Be kellett volna jönnie - suttogta Evi.
- Próbálkozzunk. Talán sikerül - mondtam reménykedve.

Evelyn felszállt a magasba, majd egy tűzkör idézett meg Bucky köré. Barátunk egy ideig rémülten bámulta.
- Hallgass meg minket! - kiáltottam rá. Bólintott, de volt benne valami furcsa. Készül valamire.

- Mind a ketten a barátaid vagyunk. Az én nevem Steve Rogers. Ő pedig Evelyn Armstrong - mutattam a lányra. Neve említésére Bucky összerándult. Lehet, hogy felismerte?
- Nem lehet - morogta.
- De igen - felelte Evi. A lány közelebb repült a tűzhöz. A lángok már a kezeit nyaldosták.

Hirtelen történt. Bucky előkapott egy üvegcsét az övéről, s a tűzbe öntötte a tartalmát. Ennek hatására a tűz kialudt, s Evelyn lezuhant a földre. Hallottam a nyöszörgését, s szinte azonnal mellé futottam.
- Minden rendben? - kérdeztem.
- Valami vegyszert öntött a tűzbe. Ha valamilyen szennyező dolgot elkevernek vizzel, s az hozzám ér, akkor attól akár meg is halhatok...
- Maradj itt - suttogtam a fülébe. - Majd én elintézem.

🔥🔥🔥

Bucky elé álltam.
- Tedd le a fegyvert - mondtam. - Küzdjünk meg igazságosan.
Gúnyos mosoly húzódott az ajkaira. Ebből baj lesz...

Egymásnak mentünk. Próbáltam hárítani az ütéseit, több kevesebb sikerrel. Viszont én nem tudtam visszaütni. A barátomat soha nem tudnám megverni.

A földre tepert, s nem tudtam tenni semmit. Vártam a halált, ami nem akart bekövetkezni.

- Állj le Bucky - mondta egy halk, ám annál bátrabb hang. Evelyn állt Buck mögött. Láttam, hogy még mindig remeg. De most nem a félelemtől.

- Azt mondtad, hogy mindig mellettünk leszel! Akkor tedd is meg.
Bucky lassan felállt, s a lány felé kezdett közelíteni.

Ám ekkor egy lövést hallottunk, ami biztos, hogy nem tőlünk származott.

🔥🔥🔥

\Evelyn\

A földre rogyott. Mellkasához kapott, ahol egyre nagyobb folt keletkezett. Szemeivel engem keresett, de nem tudta tartani magát, s elterült a földön.

Futottam. Futottam, hogy utoljára halljam a hangját. Könnyeim elárasztották az arcom, de nem törődtem velük.

Éreztem, hogy valaki visszatart. Thor próbált megállítani, de most az egyszer erősebb voltam nála.

Az akit mindenkinél jobban szerettem épp a földön haldoklik. Mikor mellé értem, én is térdre rogytam. Továbbra is az új alakomban voltam. De nem tehettem érte semmit.

- Nem voltam elég gyors - nyöszörögte.
- Ne add fel - suttogtam sírva. Kezemet rászorítottam a sebre. Könnyeim ráhullottak, s elkeveredtek a vérével.

- Azt igérdet, hogy mindig ott leszel velem - mondtam. Pietro szomorúan elmosolyodott. Nem válaszolt. Nem csinált semmit. Szeméből kicsordult egy könnycsepp.

Ennyi volt. Ennyi volt a boldogságom. Itt térdelek a halott barátom felett. Kezeimet levettem a sebről. Talán csak a könnyek miatt, de úgy tűnt, mintha összezáródott volna a seb.

Nem lehet ilyen hamar vége...

Kezdett minden elsötétülni. Talán követhetem Pietrot a másvilágra?
Már semmit sem láttam. Elmerültem a feketeség tengerében...

🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥🔥

Itt is a rész!

Hamarosan lezárul, addig is:

Éljen a Hydra!