Rupture h.s. au (magyar)

45. fejezet: "Köszönj el tőle"

Autumn

Elszánt szemekkel sétált mellettem, mintha nem lebegne a szeme előtt az alig élő Anne. Büszkén, mintha nem tört volna meg benne semmi. Enyhe arcvonásokkal, mintha nem küzdött volna a kényszerrel, hogy kiabáljon. Lenyűgözött az ereje. Arra számítottam, hogy összetörik, kiabál és sír és talán feladja. De mindig talál okot, hogy tovább harcoljon. Mindig talál magában egy kis erőt, mégha minden gyengíti is. Mindig talál fényt a sötétségen át, ami a világot uralja. Annyira gyönyörű volt. Bárcsak korábban találkoztam volna vele. Bárcsak a közelébe lehettem volna a jóságának. De meg se közelítettem. 

Nem tudtam mikor állt meg, csak akkor tűnt fel, amikor hátának ütköztem és gyorsan elhúzódtam tőle, mert nem akartam átlépni a határait. Nem is nézett rám, szemei Raine házára estek.

"Liam ott van. El kéne neki mondani, hogy útra kelsz. Köszönj el tőle. Vagy ne. Nem tudom."

"M-mi? Miért törődtél azzal, hogy idehozz?"

"Tudnod kell, hogy van miért visszajönnöd. Azt hittem a legközelebb álló dolog Liam. Mert vissza kell jönnünk. Vissza kell jönnöm, miatta. Jobban kell lennie. Érted?"

A szemembe nézett és láttam mindent, ami benne kavargott. Félelem. Kétségbeesés. Gyász. És talán egy kis törődés. Nem tudtam másra gondolni, minthogy ő lenne az okom, ha visszatérnék. Nem Liam. És a gondolat megrémített. De meg is nyugtatott. Mert, aki miatt vannak érzéseim az egyetlen ember az ő. A legemberibb ember, akivel találkoztam.

Tagadhatatlan kényszert éreztem, hogy megöleljem. Hogy csak tartsam és bocsánatot kérjek mindenért, ami történt vele. És megköszönjem, hogy ember maradt a legembertelenebb világban, amiben éltünk. De nem tettem. Enyhén bólintottam és elsétáltam tőle, hogy kopogjak. Niall nyitotta ki az ajtót és szemei meglepetten nyíltak tágra, mielőtt Raine futott karjaim közé. Lehajoltam, hogy megöleljem. Belélegeztem gyermeki illatát.

"Örülök, hogy visszatértél. Magányos vagyok." Suttogta, mielőtt elhúzódott egy félmosollyal ajkain. Viszonoztam és megsimogattam fejét.

"Köszönj Harrynek, jó? Öleld meg helyettem. Szüksége van rá." Zavartan ráncolta szemöldökét, de nem kérdezett semmit. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam Harry szorosan magához öleli, kicsit több ideig, mint szokta.

"Jól vagy?" Kérdezte Niall emberi hangon, ahogy olyan rég szólt hozzám.

"Wow, nem valami okoskodó komment, vagy ördögi terv? Meg vagyok lepve." Kezemet mellkasomra tettem és ő csak a szemeit forgatta.

"Kivel akarok viccelni, jól vagy." Kuncogott enyhén, mielőtt Liam feltűnt megszakítva a majdnem normális beszélgetésünket. Niall háton veregette, mielőtt eltűnt a házba, talán Raine nem teljesen felépült apjához ment.

"Mit csinálsz itt? Minden rend..."

Karjaimba vontam és magamhoz szorítottam, mint aki fél, hogy őt is elveszíti. Annyi ideig féltem közel engedni magamhoz, mert nem akartam összetörni őt is, bántani. De most csak tartani akartam, mert olyan érzésem volt, hogy talán utoljára tehettem meg. És megérdemli, hogy tudja szeretem, akkor is ha már nem leszek képes érezni.  Megérdemli, hogy tudja bármit megtennék azért, hogy ne váljon olyanná, mint én és hálás vagyok és büszke, mert csodálatos ember maradt.

"Szeretlek. Szükségem van rá, hogy tudd, Liam. Tudod, igaz?" Elhúzódtam és arcát kezeimbe véve azt kívántam bár ne kellett volna elengedtem egyhamar.

"I-igen. Mi folyik itt Autumn?"

"Istenem. Annyi szörnyűséget tettem korábban, Liam. Annyi szart. Annyi fájdalmat okoztam a világban, amikor már így is eléggé elbaszott. És nagyon sajnálom. Bárcsak visszaszívhatnám az összeset. Az összeset."

"Megijesztesz, Autumn. Jól vagy?"

"Jól vagyok. Ne aggódj." Megöleltem újra és megpusziltam arca mindkét oldalát. 

  "Küldetésre megyek Harryvel. Az anyja beteg és segítenünk kell rajta. Nem tudom mi fog történni, de meg kell ígérned, hogy nem engeded, hogy Grffin azt tegye velük, amit velem - velünk. Harry jó ember. A pokolba, ő egy nagyon jó ember, aki jól vezeti a tábort. Nem érdemlik meg. Kérlek. Ígérd meg, Liam."

"M-miért beszélsz úgy, mintha nem jönnél vissza? Miért hangzik egy elköszönésnek? Hova mész, Autumn? Engedd, hogy segítsek. Segíthetek."

"Mennem kell. Szeretlek. Erre emlékezz." Megfogtam kezét és megszorítottam utoljára, mielőtt rávettem magam, hogy elsétáljak a mellkasomban fájó szívvel. De tudtam, hogy meg kell tennem  és Harryre nézve, aki még mindig Rainet tartottam, tudtam, hogy nincs más választásom. Akár visszajövök, akár nem, nem számított. De neki vissza kellett jutnia a gyógyszerrel. Meg kell mentenie, még ha engem nem is tud.

--------------------------

Sziasztok! :) 

A következő rész várhatóan kedden érkezik :)  Holnap dolgozom hétfőn meg vizsgám lesz, szoritsatok hogy jól sikerüljön! :) 

Szép hétvégét mindenkinek és kellemes olvasást!