Rupture h.s. au (magyar)

30. fejezet /TELJES/ - "Háborúzni fogunk"

Harry

Kinyitottam a szobám ajtaját és Autumnot láttam, ahogy fel-alá járkált, miközben levette a ruháit - az enyémeket- csak a kék melltartója és a hozzáillő alsóneműje maradt rajta. A haj borzos volt valószínűleg attól, hogy folyamatosan beletúrt, feltételeztem. Szemei enyhén tágra nyíltak hirtelen és váratlan megjelenésem miatt és azonnal megállt. Becsuktam magam mögött az ajtót, megköszörültem a torkom, miközben kiengedtem a hajam a két kis idegesítő kontyból.

"Lezuhanyzom és aztán beszélhetünk." Jelentettem ki és a kezembe vettem a tiszta ruháim, mielőtt a fürdőbe mentem és sikeresen kerültem a tekintetemmel Autumnot. Kihasználtam a zuhanyzással töltött időt arra, hogy összeszedjem a gondolataimat és feldolgozzam az érzelmeim, mielőtt szembe néztem volna azzal, aki az egésznek az okozója volt. Felvettem a szürke pólóm, ami nem az enyém volt onnantól, hanem az övé. Szinte rossznak tűnt viselni egy olyan ruhát, amin ennyire érződött illata, de amint felvettem nem voltam képes levenni. Aztán felvettem a fekete nadrágom és a hajamat felfogtam egy kontyba, mielőtt kiléptem a fürdőből. Akkor már az ágyamon ült, szemeivel a padlót fixírozta és kezeit csupasz combjára tette.

"Jól vagy? Szükséged van innivalóra? Vagy ennivalóra? Vagy-"

"Harry." A puszta nevem kiejtése is könyörgés volt ajkai közül, hogy enyhítsek szenvedésén.

"Oké, rendben. Beszéljünk."

"Nincs miről beszélni, Harry."

 "De van."

"Nem, tudod mit? Kurva hülyék vagyunk. Autumn Griffin vagyok a bürokraták jövőbeli vezére, te pedig Harry Styles a kaotikusok vezére. Háborúban kéne csak találkoznunk, hogy megöljük egymást. Elvesztettem a célom, hagytam, hogy másra koncentráljak a feladatomon kívül, amiért itt  vagyok. És sajnálom. Te vagy az első igazi bukásom, Styles, és biztos vagyok benne, hogy az utolsó is. Két lehetőséged van, vagy megölsz, vagy elengedsz. Nem szeretem ezt a szürke szarságot és belefáradtam. Válassz, mert reggel így vagy úgy, már nem leszek itt."

Ekkor felemelte a padlóról könnyes szemeit és szokásosan élesen és eltéveszthetetlen komolysággal nézett rám.  De akkor egy csipetnyi valami mást is tartalmaztak, valami többet. Szomorúbbak, idősebbek és sokkal vágyakozóbbak voltak valami iránt, amit nem adhattam meg.

"Nem foglak megölni, Autumn."

 "Cseszd meg, Harry, ez nem a te döntésed többé. Nem csinálom ezt tovább. Ez rossz, nem fair és kurvára nem tudom, hogy kezeljem az egészet. Képes vagyok irányítani egy hadsereget, de valami oknál fogva önmagamat nem vagyok képes, amikor körülötted vagyok. Mindent annyira lehetetlenné teszel." Felállt az ágyról és tisztes távolságba maradt tőlem.

"Mitől félsz ennyire, Autumn?"

"Támadj, Styles! Fejezd be a pszichológiai szarságod."

"Csak próbállak megérteni."

"Mindig ilyen nyugodtnak és összeszedettnek kell lenned és ezt kurvára utálom! Átversz és ezt érezteted velem..bármi is legyen ez és rád az egész nem hat. Miért nem tudok rád csak egy kicsit hatni, Harry? Ez nem én vagyok, nem ilyennek kell lennem." Egy könnycsepp bátorkodott lefolyni arcán és kezemet az oldalam mellé kellett szorítanom, hogy megelőzzem magam abban, hogy letöröljem.

"Ne sírj, kérlek. Megteszem, ami akarsz, csak ne sírj."

"Látod? Nem sírok, Harry. Nem tudom mi a pokol történik velem." Idegesen törölte meg arcát, gyűlölve hirtelen gyengeségét. Szólásra nyitottam ajkaimat, hogy megnyugtassam, de egy kopogás az ajtón félbeszakított minket. Egy sóhajjal az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam azt, miközben    ő felvette a fehér ujjatlan toppját és farmer nadrágját. Fájt, hogy nem akarta az én ruháimat viselni, miközben kinyitottam az ajtót, ami mögött egy teljesen átöltözött és félő Zaynt láttam, aki fegyverét készenlétben tartotta és kétségbeesetten mérte fel a környezetünket, mielőtt tekintete megállapodott rajtam.

"Fogd a fegyvered és gyere. Ezt látnod kell. És neked is." Egyenesen Autumnra nézett, aki szorosan mögöttem jött minden szó nélkül. Megfogtam a fegyverem, ahogy kiléptünk a szobámból és láttam, hogy hatalmas közeledett kardokkal, fegyverekkel és mindenféle nagyságú bombákkal, amiket házakba dobtak és végig nézték, ahogy semmivé égtek, öltek és sebesítettek minden megbánás nélkül.

Az emberek halálra rémülve futottak és próbáltak megmenteni minden apró, megmaradt részletet az életükből. Gyerekek, olyanok, mint Raine, elbukott szüleik mögött bujkáltak és halott testük felett zokogtak és könyörögtek, hogy keljenek fel. Túlságosan ismerős érzés volt, amikor én is elvesztettem az életem; a veszteségre hasonlított, amikor összetörtem, megöregedtem és megölt határozatlan időre, azon a napon.

"Bürokraták." Hallottam Zayn felismerését magam mellett.

"Hozd Louis, Niallt és annyi embert, akit csak tudsz. Ne kiképzőket vagy fiatal katonákat, tapasztalt és bölcs emberekre van szükségem. Minden gyerek és anyuka, beleértve az enyémet is menjenek az óvóhelyre. Mond meg Ricknek, hogy készüljön fel, háborúzni fogunk." Fakadtam ki és fegyveremet Autumnak dobtam, mielőtt megfogtam Zaynét.

"Velem vagy?" Kérdeztem komolyan és Autumnra néztem. A fegyverre nézett majd újra rám emelte tekintetét.

"Igen." Suttogta és a fegyvert élesítve feltartotta azt és készen állt. Zayn óvatosan nézett rám, mielőtt visszafutott a városba, hogy figyelmeztesse az embereket. A házak közötti árnyékba bújtam és Autumn követett. Megpróbált átnézni a vállam felett, de a magasságkülönbség miatt ez a feladat enyhén szólva nehéz volt. 

"Ismerem néhányukat." Jelentette be, előttem állt és  hátával mellkasomnak dőlt.

"Gyerünk." Suttogtam és átsiettem a másikra oldalra és elbújtam az út másik oldalán a bokrok között. 

"Mit gondolsz, hogy védhetnénk meg magunkat a leginkább?"

"Ezeket a katonákat arra képezték ki, hogy a kaotikusok módszereit használják fel ellenük, ölni fognak és mészárolni és félelmet és káoszt teremteni, anélkül, hogy konkrét tervük lenne. Megölnek mindent, ami az útjukba kerül és semmi sem állíthatja meg őket." Magyarázta Autumn és azokat az embereket nézte, akiket valószínűleg ő maga képzett ki.

"Várj." Szemei riadtan nyíltak nagyra és teljesen lesápadt.

"Mi az?" Kérdeztem kétségbeesetten és próbáltam rájönni a hirtelen félelmének okára. 

"Itt van Liam és apa,"