Rupture h.s. au (magyar)

44. fejezet- "Meg kell próbálnunk!"

Autumn 

Néztem, ahogy szemöldökét összeráncolta majd nem, mintha azzal szenvedett volna, hogy felfogja az esze, hogy könnyen elveszítheti az anyját is. Alakja remegett, miközben tovább fogta anyja kezét és könnyes szemekkel nézett rá. Habár nem sírt, azon tűnődtem hogyan fogja feldolgozni az egészet. Mivel meg volt rá az esély, hogy az anyja elhagyja őt és persze mindenki mást.

Éreztem, hogy könnybe lábadt a szemem és fuldokolva vettem levegőt, ahogy őt néztem. Tudtam, hogy valami nem stimmelt az anyukájával, amikor elvesztette az egyensúlyát a fürdőbe menet. Amikor a keze remegett, amikor a szekrényébe nyúlt, hogy ruhát keressen. Amikor néha levegő után kapott. Fáradtnak tűnt, amikor a gondomat viselte, de ködösek voltak az emlékeim, amikor próbáltam sápadtságára koncentrálni , mire bármit tehettem volna mindig az öntudatlanságba merültem. Ismertem a tüneteket. Láttam, hogy ez a fertőzés mennyi embert megöl, amikor túl szegények voltak, hogy az orvossághoz jussanak. Én magam is szenvedtem ettől a betegségtől, de az akkori helyzetemnek köszönhetően azonnal kezelést kaptam és meggyógyultam. Anne nem volt olyan szerencsés. És ismét eszembe jutott a kegyetlen, törődés mentes világ. Nem érdekelte, hogy jó lelkű és kedves nő. Nem érdekel, hogy Harry számára az egyetlen szülő, aki már oly sok embert elvesztett élete során, hogy ezt nem tudná feldolgozni. Nem érdekelte, hogy olyan érzés volt, mintha a saját anyámat vesztettem volna el újra, csak lassabb fájdalmasabb módon, de ugyanolyan kísértően. Nem érdekelt és nem tehettem semmit ellene. A világnak vége volt és ez lett belőle. Háború. Halál. Káosz. Törés. Járvány.

Folyamatos kopogás hozott vissza gondolataimból. Gyengén kinyitottam az ajtót, ami egy feszült Louist fedett fel előttem Rickel együtt, aki összeszedettnek tűnt.

"Harry itt van? Vagy Anne?"

"Igen. Igen, minden ketten itt vannak."

"Hála istennek." Sóhajtotta  Louis és azonnal a szobába sétált. Először határozott volt sietős, de aztán az előtte zajló jelentre nézett és arcon ütötte a felismerés.  Észrevette, hogy valami nagy baj volt. És  nem tudtam mit tegyen.

"Mi a baja? Jól van?" Kérdezte Rick és ennek hatására levettem a szeme Harryről és Rick szemeibe néztem.

"Én.... ismerem ezeket a tüneteket.- talán először vizsgáld meg. Tévedhetek. Istenem, remélem, hogy tévedek." Hangom megtört, de próbáltam egyben tartani magam. Nem volt jogom a gyászolására, amikor annyi kárt okoztam a családjának és neki. Nem volt jogom sírni, amikor megsirattam korábban és Harryt is. Nem volt jogom ott lenni és azt érezni azokhoz az emberekhez tartozom, akik iránt az ellenkezőjét éreztem, lassan elhalványult, sápadt volt és a szemei sem csillogtak úgy.

Louis mellettem állt, miközben Rick megvizsgálta Annet. Újra és újra, mintha az változtatna a diagnózison. Levert lett a légkör, ahogy az addig legnyugodtabb ember közülünk kétségbeesetten sóhajtott fel. 

"Ez--ez nem lehet igaz. Valami hiba történhetett, valami más magyarázatnak kell lennie. Nem lehet az." Suttogta Rick és lehajolt, hogy elrejtse újabb sóhaját. Harry feje az ágyra esett és kezei nem engedték el Annéét. Hatalmas késztetést éreztem, hogy sírjak, de nem engedhettem meg magamnak. 

"M-mit jelent ez? Most mi fog történni? Semmit sem értek." Mondta Louis .

"Anne nagyon beteg, Loius. És nincs amivel segíthetnénk rajta. Nem tehetünk ellene semmit."

"Mi a fasz? Nem, Rick. Kell lennie valaminek, amit tehetünk vagy megszerezhetünk. Most indulhatunk, ha kell. Csak mondd, hogy mit tegyek, hogy jobban legyen."

"Nem tehetünk semmit, Louis. Nem tudunk. Ez nem az első eset. Ez egy ritka betegség, de már vesztettünk el embereket miatta korábban. Egyszerűen nincs rá gyógyszerünk, és nem tudunk szerezni. Még csak keresni sem kezdhetjük el, mert túl késő lenne. A terjedése túl gyors és már most nagyon gyenge."

"Szóval feladjuk? Kurva élet, Rick. Annéról beszélünk. Harry anyja. És mindenkié. Ő tartja össze a tábort. Nem adhatjuk fel. Legalább próbáljuk meg. Ennyivel tartozunk neki. Többel tartozunk neki."

"Tudom. Tudom, hogy jobbat érdemel. Tudom, hogy ez nem fair. De meg kell értened, nincs semmink. Nem segíthetünk rajta. Senki nem segíthetünk, aki az ő állapotában van."

"Nem hiszem el. Nem tudom elhinni." Louis mindkét kezével hajába túrt, mielőtt újra szembefordult Rickkel, próbált az utolsó szalmaszálba kapaszkodni. Kiabált és Rick is, és Harry csak ült ott, mozdulatlanul, válasz nélkül. Nem tudtam mit tegyek. Nem tudtam egyáltalán tehetek-e bármit.

"Elég!" Kiabált hirtelen Harry és hangja fáradt volt. Louis és Rick abbahagyták a hasztalan vitát és Harry felé fordultak. Szemeit összeszorította és a fejét rázta.

"Csak... fejezzétek be. Ez nem segít. Semmi sem segít. Nem hiszem el, hogy ez történik. Nem tudom elhinni." Szemeit dörzsölte és szemeit becsukva mozdulatlan volt és arcát kezeibe temette.

"Én-- tudom mit tudunk tenni. Tudom hol találhatjuk meg a gyógyszert. Nem tudom, hogy használni fog-e, azt sem tudom még ott lesz-e. de segíteni akarok." Tágra nyílt szemük találkozott az enyémmel, kivéve Harryé, aki nem nézett rám, mintha próbálta volna összeszedni magát, mielőtt rám figyelt volna, vagy csak teljesen össze volt törve.

"Hogy érted? Hogyan tudsz segíteni?"Kérdezte Rick.

"Voltam már én is beteg. El tudok jutni a raktár épületig, ahol a különleges gyógyszereket tartják, mert nem tartják a többivel egy helyen. Pár óra alatt bejutok majd ki, és megszerzem, amire szüksége van."

"Tudják hogy nézel ki. Ha besétálsz oda, sosem jutsz ki." Jegyezte meg Louis és szemöldökei ismeretlen komolysággal ráncolódtak. 

"Tudok vigyázni magamra. Meg tudom csinálni." Mondtam és bólintottam közben, ami nem csak az ő meggyőzésükre, hanem a saját magam meggyőzésére is szolgált. 

"Még meg sem gyógyultál teljesen. Túl veszélyes." Sóhajtotta Rick és lenézett Annera, mielőtt újra rám nézett.

"Legalább meg kell próbálnunk. Ha sikerül, akkor megérte. Ha nem, akkor..akkor nem tudom. Legalább minden tőlünk telhetőt megtettünk."

"Igaza van. Meg kell próbálnunk." Beszélt Harry enyhén remegő hangon. "De vele megyek."