Two Step (Baekyeol EXO ff.) [BEFEJEZETT]

1. fejezet (Baekhyun pov.)

Közel három év telt el az esküvőnk óta. Mit ne mondjak, ez elégé megváltoztatta az életemet minden szempontból. Az esküvő után két hónappal megszülettek az ikrek, és én azóta is a hajamat tépem, javarészt egyedül. Nagyon szeretem a csöpiket, bár a nagyobbik fiam semmit sem segít, pedig már hét esztendős! Ez ember elvárna ilyenkor egy kis segítséget, legalább annyit, hogy játsszon velük, míg én főzök, de még ennyit se csinál, mert inkább játszik. Igazából, mikor megszülettek, nagyon sokat volt velük, de sajnos éjszaka nagyon nyűgösek voltak jó fél évig, mint később a gyerekorvostól megtudtuk, az anyatejben van valami, amitől fájhat a hasuk, ezért fél év után ráálltunk a tápszerre. Ezerszer jobb megoldásnak bizonyult, főleg abból a szempontból, hogy Chunhee folyton ráköpte az apjára. Mondjuk... Chinhwa se volt jobb, csak ő nem köpte, pusztán lenyelni nem akarta.

Nos, igen... Amint a pöttömök betöltötték a másfél éves kort, Chanyeol rendszeresebben jár be dolgozni, szinte már alig van otthon, és legtöbbször enni meg aludni tolja haza a seggét. Üzleti út ide-oda, a cég áthelyezése egy nagyobb épületbe, ami khm... kész vagyon volt, de sikerült. A kis bankjainkat fejleszteni kellett, és rengeteg országban van már leányvállalatunk, ami félig jó, félig pedig nem. Konkrétan, a sok tárgyalása miatt alig neveli a gyerekeket, ők meg csoda, ha még felismerik őt. Mivel három gyereket nem könnyű egyedül felnevelni, Chan elküldött a cégtől. A nevelésben jelenleg a keresztszülők segítenek, már éppen ki ér rá. Legtöbbször JiWook ugrik át, mivel neki nincs porontya, Suho meg úgyis dolgozik... Valamikor Luhan is átugrik a kölkével, vagy nagy ritkán Chen is, de ő inkább dolgozik.

- Anya! - hallom meg a kislányom csilingelő hangját, valahonnan mögülem, míg én a tésztát szűröm az ebédhez.

- Hallgatlak.

- Chun megint eldugta a macimat! - érinti meg csöpp kezével a combomat.

- Nyuszi, én ezzel nem tudok most mit kezdeni. Kérd meg, hogy adja vissza. Adj neki egy puszit, vagy szólj a bátyádnak - simítok a fejére jobb kezemmel, a másikkal pedig a szűrőt tartom, amit a jénaiba lendítek tésztástul.

- Oké - Fél szememmel látom, hogy visszatotyog a nappaliba, majd az öccsének kezd gagyogni valamit babanyelven, mert, hogy maguk között valami különleges nyelvet alkalmaznak, az hót ziher.

Leöntöm szósszal a tésztát, beszórom fűszerrel, majd lefedem, s a pult végébe helyezem, nehogy valamelyik gyerek elérje. Mivel felhalmozódott rengeteg mosogatnivaló, nekiállok ledörzsölni róluk a dzsuvát, már, ha egyáltalán lejön.

- Anya! - hallom ismételten, csak most egyfajta hisztérikusabb hangban.

- Anyádnak kezd a töke tele lenni azzal, hogy minden nap vagy hétszer hallom a nyavalygásotokat! ChunHee, add neki vissza, vagy szólok apádnak! - kiáltok a nappaliba, mire egy édes vinnyogást hallok magam mellől.

- Nem hallgatnak rád, anya. Apa mikor jön? - sétál felém a boltív alatt megjelenő Yezi, aki egyre jobban hasonlít az apjára, csak sajnos az én személyiségemet örökölte, ami ritka pimaszságot hoz ki belőle. Na, meg azért az a helyes feje...

- Én is szeretlek, kisfiam. Apád, körülbelül ebédre lesz itt, úgy fél óra múlva. Aztán szerintem elvisz a külön tanárhoz és én megyek majd érted, vagy megkérem keresztapádat, ha előbb végez, hozzon el téged is, valamint, remélem a gyerekeket beraktad a játszóba mikor jöttél le - emelem rá a tekintetem, mikor már az utolsó tányért is a csepegtetőbe helyeztem.

- Igen, mindkettőt.

- Ügyes vagy - simítok a fejére. - Hozd le azokat a cuccaidat, amik kellenek a tanárhoz.