Egyszer melletted leszek

8.fejezet

Elhajoltam tőle, majd mosolyogva néztem le rá. Meglephettem ezzel a csókkal, mert semmi mást nem reagált, csak pislogott. Mikor végre összeszedte gondolatait, mosolyogva szólalt meg.
-Most én is rohanjak haza, mint te a múltkor?
-Rád bízom, csak az a különbség, hogy annak nem volt szemtanúja. Ha most elrohannál, azt a szüleim észrevennék!
-Azt hiszem, igazad van - nevetett.
-Szerintem meg tuti igazam van!
Megemelte bal kezét, majd lassan az arcomhoz emelte. Nem tudtam, mit akar, de kíváncsivá tett. Tenyerét gyengéden a jobb arcfelemre tette.
-Köszönöm! - súgta olyan halkan, hogy alig értettem.
-Egy nap visszatérek hozzád - válaszoltam, majd legördült egy könnycsepp az arcomon.
Steven látta, s hülyejkujjával letörölte a könnyem helyét. Óvatosan megtörölte a szemem sarkát is, ahol már gyülekeztek a következő cseppek.
-Ezt a mondatot két éve én mondtam neked, mikor mentem külfödre és pár percem volt az indulásig.
Visszahozta a régi emlékeket. Két éve, nyár végén kapott állást külföldön egy tornateremben, ahova az egyik haverja ajánlotta be. Steven mindig is imádott sportolni és tornázni, így rögtön kapott az alkalmon. Én pár héttel előtte szakítottam az akkori barátommal, aki nagyon nem akart leszállni rólam, így nem tudtam más dolgokkal, főleg nem új kapcsolattal foglalkozni. Steven nem is szólt, hogy elmegy, csak pár nappal indulás előtt. Mikor meghallottam, annyira megharagudtam rá, hogy látni sem akartam. Aztán, az indulás napján, amikor a barátnőim buzdítottak, hogyha akár csak egy picit is érzek iránta valamit, ne engedjem el csak így, összekaptam magam és utána mentem a reptérre. Felhívtam Mike-ot, hogy el kell jutnom valahogy oda, mielőtt Steven felszáll a gépre. Motorra pattantunk és időben megérkeztem. Mikor meglátott, egyszerre volt meglepett és boldog. Sírva a nyakába ugrottam és átkoztam a sorsot, amiért így rendezte a dolgokat. Ha hamarabb szakítottam volna Zack-kel és zárom le örökre, sikeresen a kapcsolatunkat, akkor Steven talán maradt volna. Vagy esetleg én is vele tartottam volna, hogy együtt lehessünk. De nem így történt. Steven az órájára nézett és szomorúan közölte, hogy idő van, be kell szállnia. Sok dolgot akartam mondani, köztük azt is, hogy szeretem, de nem jöttek a szavak. Némán öleltem, könnyeim pedig záporként hulltak. Erőteljesen megölelt, majd picit eltolt magától, mélyen a szemembe nézett és csak annyit mondott: "Egy nap visszatérek hozzád!". Ezután én tovább sírtam a reptéren, ő pedig felszállt a repülőre.
-Igen. Ennyit mondtál, mielőtt ott hagytál és felszálltál a gépre - töröltem meg az arcom.
-Tudod, egy jó ideig komolyan gondoltam - mondta, miközben a mennyezetet bámulta.
-Akkor miért nem jelentkeztél?
-Nem tudom. Azt hiszem, mert egy részem azt akarta, hogy keress valakit magadnak. Egy olyan fiút, aki veled is marad. Azonban a másik részem nem akarta ezt és vágyott haza, hogy melletted lehessen.
-Végül, az első feled nyert, mert nem jelentkeztél, megútáltalak, te pedig belezúgtál másba - sóhajtottam.
-Nem mondom, hogy szerelem volt első látásra, de nem telt el sok idő, mire megszerettem és egyszer csak arra eszméltem, hogy vele vagyok. Biztosra veszem, hogy neked is volt azóta kapcsolatod.
-Tévedsz.
-Tessék? - ült fel hirtelen, kishíján lefejelt.
-Én nem jártam senkivel. Ismerkedtem, itt-ott elmentem randira, focira, udvaroltak a bárban, de nem voltam szerelmes senkibe és nem is jártam Zack óta senkivel. Nem Zack miatt, csak nem éreztem magam szerelmesnek.
-Erről nem tudtam. Szóval vártál rám?
-Egy darabig. Ám miután fél év eltelt és semmi életjelet nem adtál magadról, úgy döntöttem, hogy kitöröllek a szívemből.
-És sikerült?
-Eleinte nem, de végül igen. Képzeld, van egy srác, akivel nem nagyon találkozom, de írkálunk és talán lesz vele valami. Legalábbis, reménykedem - mosolyogtam.
-Szereted őt? - kérdezte komoly tekintettel.
-Azt hiszem, igen.
-Értem. Örülök. Remélem, megtalálod a boldogságot! - mosolygott rám.
-Én is! Egyébként, nem szeretném, ha a dolgok kínosak meg furák lennének közöttünk, szóval mi lenne, ha tiszta lappal kezdenénk mostantól?
-Hogy érted?
-Mától kezdve semmi romantika, nincs csók, de barátok leszünk, na meg rendes szomszédok. Ha bármi gond van, számíthatsz rám! Elvégre, mielőtt szerelmesek lettünk volna, sima szomszédokként kezdtük, legjobb barátokká váltunk, akik meg tudtak beszélni egymással bármit. Szóval tegyünk úgy, mintha kimaradt volna a romanikus része!
-Nos, nekem megfelel, de szeretném, ha tudnád, hogy a barátnőm nem tud kettőnkről. Ő azt hiszi, hogy mi csak szomszédok vagyunk, akik nagyon jól kijönnek egymással.
-Éértem - mondtam elgondolkodva.
Mi oka volt Steven-nek arra, hogy ne mondja el a nőjének a múltunkat? Talán, mert nem akarta, hogy féltékeny legyen? Nos, érthető. Bárki féltékeny és dühös lenne, ha a párja régi szerelme a szomszédban élne és minden nap esélyük lenne találkozni meg beszélgetni.
Kezet nyújtottam neki, ő megfogta, s a kézrázásunkkal az egyezségünk érvényes lett.
Valaki kopogott az ajtón.
-Bent vagytok? - hallatszott anya hangja.
-Igen!
Gyorsan mind a ketten távolabb helyezkedtünk egymástól.
-Gyere be! - szóltam anyumnak.
Benyitott. Amint meglátta a virágot az éjjeliszekrényen, elmosolyodott.
-Látom, megfelelő helyet találtál a virágnak! - majd visszatért a témára, amiért igazából keresett minket. - Úgy gondoltuk, megnézhetnénk egy filmet, mit szóltok hozzá?
-Szívesen néznék, de az a helyzet, hogy már mennem kéne. Megígértem a barátnőmnek, hogy átugrok vacsorára, aztán megyek haza és tornázunk egy kicsit együtt.
-Értem. Nagy kár! Remélem, átjösz máskor is! - mosolygott rá anyum.
-Persze, örömmel!
-Sajnos nem tudom, mikor lesz legközelebb alkalmunk egy közös vacsorára, mert én holnapután utazom már.
-Megint munka?
-Hát igen. Majd lent elköszönünk, mert a lenti nappaliban leszünk - indult ki anyum.
Bezárta maga után az ajtót. Odafordultam Steven-höz vigyorogva.
-Tényleg megígérted neki, hogy tornáztok vagy jobb kifogás nem jutott eszedbe?
-Igen is, meg nem is - mondta nevetve. - Mondtam, hogy tornázunk, de nem ma estére beszéltük meg.
-Értem! Nos, akkor kikísérlek, ha már én voltam az, aki beengedett.
-Felőlem.
Kisétáltunk a szobámból, lebaktattunk a földszintre. A tv-ben épp egy krimi sorozat ment, amit nem ismertem, így elterveztem, hogy miután bezárom Steven után az ajtót, azt fogjuk nézni. Apumék elköszöntek tőle, közölték, hogy bármikor szívesen látják őt nálunk, mire Steven olyannyira zavarba jött, hogy csak bólintott és már indult is felhuzakodni. Nevettem egy jót rajta, majd mentem én is az előszobába.
-A kapuba is lekísérsz vagy amint kiteszem a lábam az ajtón, egyedül vagyok? - kérdezte viccelődve.
-Szeretnéd, hogy lekísérjelek?
-Ha akarózik.
-Na jó.
Felhúztam a szandálomat, melyben Micanville utcáit jártam.
-Apa! Anya! Lekísérem Steven-t a kapuig, mert fél, hogy elrabolják, míg nem ér le a kapun. Mindjárt jövök!
-Nem hogy mind a kettőtöket elrabolnak - viccelődött apu.
Steven nyitotta ki az ajtót, majd úriember módjára előre engedett engem, s bezárta maga után azt. Csendben lépdeltünk egymás mellett. A kapunál aztán elköszöntünk egymástól.
-Jó kis este volt ez!
-Igen, egyetértek - mosolyogtam.
-Köszönök mindent, mégegyszer! - majd puszit nyomott az arcomra és lement a kapun.
-Ez piszkos húzás volt! - szóltam rá nevetve.
-Csak baráti puszika volt, plusz egy utolsó előszünilapi ajándék! - kacsintott.
Reménytelen alak. Felsétáltam, majd mután bezártam magam mögött az ajtót, be is csuktam. Lehuzakodtam és besétáltam a nappaliba. Leültem a fotelbe, s együtt néztük végig a krimi sorozat részét. Mivel Steven miatt lekéstem az elejét, nem tudtam, hogy ki halt meg  és így nem is értettem belőle sok dolgot, mégis néztem, mivel nagyon imádom a krimiket. Szeretek tippelgetni, hogy ki és miért lehet az elkövető. Adtak még egy részt, szóval film helyett azt néztük meg. Negyed tíz után felmentem a szobámba, ledobtam magamról az ingruhát, felvettem egy szürke felsőt, ami még takarta a combomat, majd aludni tértem.
Másnap kilenc körül apum kopogott az ajtómon.
-Alexis! Ébren vagy? - nyitott be.
-Már igen.
-Akkor jó! Mehetünk vásárolni?
-Mit kell vásárolni? - csodálkoztam.
-Gondoltam, elmehetnénk hármasban vásárolni, így megkönnyebbítenénk a hétvégi dolgainkat. Mit szólsz?
-Benne vagyok! Tíz perc és lent vagyok!
-Oké!
Kiment és bezárta maga után az ajtót. Nem tudom, miért, de valahogy kedvem támadt Disney mesék dalait hallgatni. Bekapcsoltam a gépem, beírtam netre, s öltözködés közben hallgattam és énekeltem.
...Érzed már a szív szavát
A béke égig száll
Egy perc elég ma minden összeáll
És egymásra talál
Érzed már a szív szavát
A közeledben jár
A nagy ő az éjen oson át
És előtted áll!
-Alexis, jösz? - jött be anyum a szobámba.
-Megyek már!
Megállítottam a videót, majd rohantam le a földszintre reggelizni.