Egyszer melletted leszek

3.fejezet

Be is tartottuk az ígéretünket, háromnegyed hatkor Melody hívott, hogy készüljek, mert már indul értem. Kíváncsi voltam, kik fognak elmenni az edzésre. A focisták fele a munka miatt csak a vasárnapi meccsekre tudott járni és kihagyta az edzést.
Mielőtt kimentem volna, végig mértem magam. Hosszúszárú világos farmer, fekete pántnélküli, telitalpú fekete szandál volt rajtam, hajam szétengedve, fekete baglyos fülbevaló fülemben és a kedvenc szivecskés nyaklánc a nyakamban. Tökéletes! Készen álltam az edzés nézésére és a bárban való társalgásra. Hagytam apumnak egy üzenetet, hogy merre leszek, mikor haza érkezik.
Amikor kiléptem az ajtón, Melody a kapuban türelmetlenkedett. Mikor meglátott, mosolyogni kezdett. Nem értettem, mi baja. Becsuktam az ajtót, majd a kulcsot a zsebembe csúsztattam. Utunk először a boltba vezetett, energiaitalért. Amikor megvettük, amit akartunk, kifizettük, s lassacskán sétáltunk le a pályára. Útközben a templomnál belebotlottunk Alan-ba. Melody rögtön oda sietett hozzá és megölelte. Én nyögtem neki egy "Szia!"-szerűséget, s együtt mentünk tovább. Egyikünk sem beszélt, csak csöndesen sétáltunk egymás mellett. A kapuhoz érve már láttuk, hogy nincsenek lent valami sokan. Zane már meglátott minket és integetett. Nem tudtam, hogy nekem vagy nekünk, de mind visszaintettünk. Melody-val felültünk a tribünre. Feltűnt mind a kettőnknek, hogy egy ismeretlen srác is passzolgat a többiekkel. Ryan és Tyler Jenkins, Melody jóképű szomszédai épp akkor sétáltak ki az öltözőből. Láttam, hogy barátnőm nagyon bámulja a friss húst, ezért gondoltam, besegítek neki az ismerkedésbe.
-Sziasztok, csajok! - köszöntek egyszerre.
-Sziasztok! Várj, Ryan, beszélhetnék veled egy percre? - állítottam le az idősebbik testvért.
-Mire készülsz? - nézett rám Melody gyanakodva.
-Majd meglátod! - siettem le a lelátóról.
Odamentem Ryan-hez, majd halkan, hogy mások ne halljanak, rákérdeztem.
-Ki az az új fiú?
-Az új?
-Nem akarok ujjal mutogatni. Az a szöszke, azt hiszem kék szemmel.
-Bocs, nem szokásom a fiúk szemét nézegetni, de gondolom, Jason-re gondolsz.
-Jason?
-Jason Smith, a nagyvárosban lakik, nem ismered? Régebben sokszor járt ki ide.
-Nem ugrik be.
-Hé! Ryan! - kiabáltak a többiek.
-Bocsi, mennem kell!
-Rendben, köszi! Szia!
Küldtünk még egymásnak egy mosolyt, majd visszatértünk a helyünkre. Én a lelátóra, Ryan a többi focistához. Elégedetten ültem le a kíváncsian figyelő Melody mellé. Szándékosan nem szóltam egy szót sem, vártam, hogy rákérdezzen.
-Megérdeklődted, hogy mi a neve, ugye? - kérdezte végül.
-Igen.
-És?
-És? - játszadoztam vele.
-Na, mondd már! Mi a neve?!
-Jason Smith. Legalábbis, Ryan szerint.
-Értem.
Abban a pillanatban nem látszott rajta, de éreztem, hogy valami más lett. Melody onnantól egy szót sem szólt egészen addig, amíg haza nem indultunk. Amikor kiértünk a kapun, hozzám fordult csillogó szürkéskék szemekkel.
-Jason Smith!
-Öm...Igen - válaszoltam.
Nem tudtam, hogy mit jelent ez az érdeklődés. Megvontam a vállam, majd haza mentem.
Eltelt egy hét és elérkezett egy újabb pénteki edzés. Ez alkalommal fekete tornacipő, fekete top és sötét farmer volt a ruházatom. Jobb kezemen mindenféle karkötő és a megszokott szivecskés nyaklánc a nyakamban. Divatszemüveggel a szememen és siltes sapival a fejemen, jókedvvel mozdultam ki a lakásból. Apum és anyum is otthon tartózkodtak, mert anyum kedden érkezett haza, így nem vittem magammal a kulcsot. Steven épp akkor kaszálta az udvarukat, így fölösleges volt hangosan messziről köszönnöm türelmetlenkedő barátnőmnek, mert úgysem hallott a zaj miatt. Mikor mellé értem, akkor vettem csak észre, hogy mennyire kicsípte magát. Mintha randira menne. Ezen kívül sör volt nála, ami nem annyira lepett meg, mert tudtam, hogy az esti csajos programhoz kell.
-Mi ez a hirtelen divatos öltözet? - kérdeztem rá.
-Semmi.
-Persze, én meg vak vagyok.
-Komolyan!
-Ki vele!
-Jól van na! Jason miatt...
-Jason - mondtam halkan. - Jason?! - kérdeztem hitetlenkedve, mikor felfogtam, hogy kiről van szó.
-Ja.
-Egy hete még Zane volt!
-Az egy hete volt - mondta dalolva és ugrándozva.
Hihetetlen! Az ilyen annak örül, hogy van egy srác, akivel ha ír, jól érzi magát, mosolyog a és a fiú nem akarja kihasználni, ő meg megint leváltotta az akkori aktuális "szerelmét" egy ismeretlen csávóra. Igaz, hogy magas volt, izmos, sőt, még tetkói is voltak, de könyörgöm, a nevét se tudta volna meg, ha én nem bátorkodom megkérdezni! Meg se merné szólítani, de hagyjuk...
-Miért váltottad le Zane-t?! Már nyár eleje óta ő a mindened! - mondtam megbotránkozva.
-Ez így van, de te is láttad Jason-t. Sokkal jobb pasas, mint Zane!
-Ezt miből gondolod? - kérdeztem már kissé idegesen.
-Mert tudom, hogy milyen aranyos az unokahúgával, ami azt jelenti, hogy szereti a gyerekeket. Ezen kívül sok programot alakít ki a családjával, plusz van pénzük is, mert eléggé felújított házban laknak - mesélte büszkén.
Enyhén szólva az állam a földet verte. Honnan a fészkes fenéből tud ő ilyen dolgokat róla?!
-Honnan tudod, hogy hol lakik?!
-Láttam az autóját a nagyvárosban az egyik családi ház udvarán.
-Miből gondolod, hogy az az ő háza?
-Mert az autón az ő rendszáma volt - mondta mosolyogva.
-Te lenyomoztad a rendszámát?! - kérdeztem felháborodva.
-Dehogy! - legyintett. - A múlt héten az edzés után megfigyeltem, melyik az ő autója és az eszembe véstem a rendszámát. Örökre!
Szent ég! A barátnőm bekattant és egy ijesztő nyomozóva változott!
-Az unokahúgáról kitől hallottál?
-Tele van a focisták oldalán az ő része az unokahúga képeivel, meg olyanokkal, amin együtt vannak.
-Te...Te komolyan nyomozgatsz utána? Ez már beteges, nem gondolod?! Hagyjuk inkább a Jason témát, mert látom, hogy eléggé a mániád lett.
Útközben inkább én meséltem neki Nataniel-ről, akivel egy ideje már tartom a kapcsolatot és akivel ha írok, mosoly szokott lenni az arcomon. Aztán, amikor a templom mellett haladtunk el, jól átgondolva azt mondtam Melody-nak, hogy:
-Legyenek nagyon helyesek vagy szexik az új csapattagok vagy a jelöltek, csak egy személy van, aki iránt érdeklődöm jelenleg, mások nem fognak érdekelni!
Mióta megismertem Nataniel-t, elhatároztam, hogy nem fogok más pasikkal foglalkozni, csak vele, udvaroljon bárki, próbálkozzon nálam akárki, vissza fogom utasítani őket.
-Nyugi, én is így vagyok vele! Kizárólag Jason érdekel! Annyira, de annyira jó pasi! - áradozott Melody.
Na igen, olvadozik egy olyan pasitól, akivel még nem is beszélt, de már mindenféle dolgot kiderített róla...
Pár mondatban még részletezte a kiderített infókat új kiszemeltjéről, amikor elhajtott mellettünk egy sötét, zöldes autó, s valamiért úgy éreztem, hogy ismerős számomra a sofőr. Igazam volt. Mikor leértünk a pályára és épp kiszállt, felismertem. Előre siettem, hogy köszöntsem egy régi barátomat. Melody viszont nem törte magát, a saját lassú tempójában jött utánam, nem volt oka sietni, mert ő nem ismerte a fiút.
-Mark?! - szólítottam meg meglepetten.
-Alexis? Alig ismertelek meg! Rég találkoztunk - ölelt át.
-Hogyhogy itt vagy? Csak nem a mi csapatunknak fogsz játszani? - kérdeztem, miután elengedett.
-Még nem biztos, de lehet - nevetett.
Ennyi volt a beszélgetésünk, mert már így is késett az edzésről, plusz a srác, akivel érkezett, már távolabb várta. Mikor elmentek, visszatértem az odébb ácsorgó Melody-hoz, aki épp azt kémlelte, hogy Jason megérkezett-e már, mert az autója nem volt sehol. Bizonyára azt remélte, hogy valaki más hozta ki. Nem tudtam mit mondani, csak megvontam a vállam szótlanul. Amikor megindultunk, hogy felüljünk a lelátóra és előre néztem, egyszer csak ott állt előttem pár lépésnyire. Azt hittem, álmodom. Teljesen lefagytam. Melody észlelte, hogy valami nem stimmel, ezért halkan szólt csak hozzám.
-Mi a baj?
-Ő az - suttogtam, mert nem akartam, hogy a fiúk meghallják.
-Ő? - nézett oda, ahol a tekintetem egy ideje megállapodott, majd vissza rám. - Ő?! Mármint, hogy...
-Nate az! - mondtam félig boldogan, félig sokkolva.
-Egész biztos?
Nem feleltem, csak bólintottam.
Melody még csak egyszer találkozott vele, akkor sem töltöttek sok időt egy légtérben. Így természetes, hogy nem ismeri őt, de én igen. Igaz, én is csak kétszer találkoztam vele, de az első találkozásunk óta tartottam vele a kapcsolatot a neten, s jól megjegyeztem az arcát, az alkatát, a hangját.
Melody bátorítóan hátba vágott, amitől szerencsére visszazökkentem normálissá. Nataniel elment a többiekhez beszélgetni, így nem kellett azon aggódnom, hogy tovább bámulom közelről és elvágódok a lépcsőn. Az első sorban ültünk, Melody lerakta közénk a sört, amit vásárolt a boltban, aztán nézelődtünk, közben lassacskán kortyolgattuk az energiaitalunkat. A fiúk nagy része a megszokott csapat volt, köztük páran olyanok akiket kedveltünk és olyanok is, akiket pont nem. Életem nagy szerelme, Will még nem volt lent, de tudtuk, hogyha perceken belül megérkezik, akkor magával hozza az új barátnőjét, Jessica-t. Na igen, ha egy vagy két héttel hamarabb futottam volna össze vele - esetleg velük - a pályán, akkor biztosan haza is mentem volna fél óra után, de ez alkalommal nem érdekelt, hogy ott vannak-e. Nem érdekelt, hogy mi van William-mel. Mikor megérkeztek és ment az öltözőbe, nem is köszöntünk egymásnak. Mintha valami ismeretlen lenne.
Minden figyelmemet Nataniel kötötte le. Épp a kapuban álló Zane-t bombázta a labdával. Minden ruhaneműje fekete volt, csupán a cipője volt világos színű. A lelátóról nézve nem tudtam meghatározni, rózsaszín vagy inkább piros.
Mellettem Melody továbbra is azon aggodalmaskodott, hogy miért nincs még sehol Jason. Kissé durcás is volt, mert általában Jason az elsők között melegít be a pályán, most viszont sehol nem láttuk. Rossz előérzetem támadt.
Reménykedtem benne, hogy csak késik és hamarosan megérkezik, Melody pedig áradozhat iránta. Azonban nem történt semmi. Nem érkezett meg a piros autójával a következő fél órában sem. Mindenki elindult a pálya sarkára, hogy neki kezdhessenek a két kör futásnak, a várva várt szőke herceg még mindig hiányzott.
Összeszedtem a bátorságomat és előre figyeltem. Nate utolsóként indult el, s mikor pont elénk ért, mosolyogva köszönt nekem. Én viszont nem bírtam kinyögni egy köszönést sem, ezért csak integettem, mint valami fogyatékos szépségkirálynő. Szánalmas...
Miután elhaladt, Melody jót kacagott rajtam. Őszintén szólva, megértem, mert hát elég hülyén nézhettem ki. A második körnél is mosolygott, mikor ismét előttünk volt, de picit lassított a tempóján és megszólított.
-Sörözünk, sörözünk? - kérdezte viccelődve.
Most komolyan, jó ideje először találkoztunk élőben és az első kérdés, amit szemtől szemben feltesz, az alkohollal kapcsolatos?! Mindegy, legalább ő szólított meg engem elsőként, nem nekem kellett őt.
-Fogjuk rá - mondtam kissé zavartan.
-Az egészet itt fogjátok meginni? - kérdezte még, mielőtt eltávolodott volna.
-Dehogy itt, majd Melody-nál - mondtam nevetve.
Ezzel kb. le is tudtuk a napi beszélgetésünk viccelődős részét. Mégis, mérhetetlen boldogságot éreztem. Olyan érzés volt élőben beszélgetni vele, mintha a fellegekben járnék, miután pedig eltávolodik, hiányzik a közelsége.
Remek, elkezdtem olyanná válni, mint Melody...
-Szerelmes vagy belé, mi?
-Szerinted ez a helyzet?
-Általában én vagyok a nagy szerelmetes, nem te. Veled eddig csak Will esetében volt olyan, hogy nem merted megszólítani a fiút. Kicsit más a helyzeted a két sráccal.
Igaza volt. Will-el nem írtam sose, mert szinte minden nap találkoztunk a bárban, nem beszéltünk sokat, de láttam élőben. Nate az ellenkezője. Vele majdnem minden nap írtam legalább pár sort, de nem találkoztunk.
Sóhajtottam egy nagyot.
-Pech - mondta Melody, majd lesétált a lelátó mellé figyelni, megérkezik-e az a várva várt focista.