Hófehér és Skarlátvörös

Meggyőzve

-Majd kitalálok valamit. -mosolyogtam Kaiara, aki összevont szemöldökkel jelezte, hogy nem érti, mi ütött belém hirtelen. És őszintén? Fogalmam sem volt mit csinálok. Az egyetlen, amit tudtam, hogy előbb, vagy utóbb beleőrülök abba, hogy mindenkinek megfeleljek. Mégse bántam.

Elindultam az ajtó felé, mire két őr felém fordult.

-Hol van Asgrim? -kérdeztem kissé meglepve.

-Hercegnő, meghagyta, hogy vigyázzunk önre, de nem tájékoztatott, hogy hová megy.

-Értem. -nem akartam gondod okozni az őröknek azzal, hogy ragaszkodok a távozáshoz. -Kérem, szóljanak neki, hogy kerestem, ha látják.

-Igenis! -vágták vigyázzba magukat.

Visszamentem a szobába és Kaia unszolására, megpróbáltam pár falatot leerőltetni a torkomon.

Kyel:

Éjjel a csillagokat bámultam, amíg el nem aludhattam, mert napfelkeltére ébredtem. Nem volt kedvem, apámat látni, ahogy Shaerát sem, így nem mentem le reggelihez. Inkább délig a tetőn ültem. Ekkor hallottam, ahogy valaki közeledik és mászik fel a tetőre. És ez a valaki csakis Asgrim lehetett, mert eddig másnak soha nem mondtam, hogy idejövök.

-Mit mondtál Shaerának? -szegezte egyből nekem a kérdést, mikor felért. Erre elővettem a legsötétebb pillantásomat.

-Neked is, jó reggelt.

-Kyel, Shaera tegnap óta elő sem jött a szobájából. Még a reggelihez sem ment le. És bár Kaia vitt neki ételt nem hinném, hogy bármit is evett volna. Szóval, mond el mi történt tegnap. Jól tudod, hogy nem foglak addig békén hagyni, amíg el nem mondod.

Sóhajtottam, mert tudtam, valóban nem szabadulok meg tőle. Belekezdtem és mindent elmondtam töviről hegyire. Talán, Shaerának igaza volt, de nem voltam képes bevallani. A büszkeségem nem engedte. Mellesleg továbbra is úgy gondoltam, nem ismeri eléggé az apámat. És ezt Asnak is elmondtam.

-Ebben igazad van. De sose tudni az apád, hogyan fog viszonyulni hozzá idővel. Az eszedbe se jutott, hogy talán megváltoztatná az apád véleményét?

-Mégis miről? Rólam? Egyrészt, te is tudod, hogy lehetetlen. Másrészt, nem fogok megváltozni a kedvéért.

-Na és Shaeráért sem lennél képes megváltozni? -Asgrim ravaszul nézett rám.

-Nem! És neki sem kellene tűrnie, hogy megváltoztassák! -hangom ingerült volt.

-Jelen helyzetben nincs más lehetősége. Ezzel neked is tisztában kell lenned. Nem azt mondom, hogy változz meg. De megpróbálhatnád megérteni. Csak próbál okosan cselekedni. Gondolom, az esti dolog is sértett téged.

-Mire gondolsz?

-Hogy nem ment be veled karöltve a terembe.

-Ugyan. -legyintettem, de As már túl jól ismert.

-Ne is tagadd. Viszont az apád azt hihette volna, hogy te ezzel is lázadozol ellene. Shaera csak téged akart védeni.

Ez valóban nem jutott eszembe. Egy darabig csak előre meredtem, próbálva megemészteni, amit állított. Vajon a hercegnő tényleg ezért tette volna? Felrémlett, amit előző nap a fejéhez vágtam és bűntudat ébredt bennem. Még mindig nem értettem egyet vele. Asgrimnek viszont igaza volt. Ha másban nem is, abban igen, hogy Shaerának nincs más választása. Már épp azon gondolkoztam, hogyan kérek bocsánatot tőle, amikor belém hasított a felismerés, hogy ilyen ezelőtt sose jutott volna eszembe. Főleg, ha teljes mértékben úgy gondoltam igazam van. Ezt, pedig Asgrim is nagyon jól tudta.

-Lemegyek egyet a városba. -jelentettem ki és már csúsztam is volna az ablak felé.

-Előbb beszélsz Shaerával. -jelentette ki As. -Akármin is gondolkodtál az előbb fontos volt, ebben biztos vagyok.

-Mégis, miből gondolod?

-Ismerlek. Túl hirtelen vagy ahhoz, hogy jobban átgondolj dolgokat. De ha mégis megteszed, gyors kiutat keresel, hogy minél hamarabb elfelejtsd. Pedig lehet, hogy ilyenkor döntenél jól. Ezt most nem fogom hagyni és nem csak a te érdekedben.

Sóhajtottam.

-Ám legyen. De! Van egy feltételem. -néztem rá most én ravaszul, As pedig már tudta, hogy valami olyasmire készülök, ami se neki, se a királynak nem fog tetszeni.