Lázkód

Második

2 év telt el. Hailey már nem is gondolkozott azon, hogy vajon mióta lehet itt. A monoton napok csak követték egymást. Reggeli után tanították, délután átesett a szokásos orvosi vizsgálatokon. És hogy miből álltak a vizsgálatai? Vért vettek tőle, és az agyát tanulmányozták. Arra a kérdésre hogy ez miért szükséges, csak annyit válaszoltak; ezzel is előrébb járunk a gyógymód felé. Ez még nem is zavarta annyira, de tekintve hogy az agyát folyton lefárasztották a különféle tesztekkel, sok dolgot nem lehetett levonni onnan. Egyre többet tudott, és a tanárai mindig megdicsérték. Viszont voltak napok amikben újdonság is volt. Hailey néha a folyosón, vagy szobákba belesve, látott másik gyerekeket. Ha tehette mindig kérdezősködött róluk. Minden áron találkozni akart legalább eggyel. Ez színt adhatott volna unalmas mindennapjainak.

Kopogás..
- Hailey! Kelj fel gyorsan, egy nagyon fontos emberrel van találkozód. - szólította őt egy női hang. Ismét eszébe jutott milyen régen nem látta Willt. Ő volt az egyetlen aki valamiképp megnyílt felé, azóta egyetlen másik őr sem volt hajlandó a kelleténél többet beszélni vele. Rendbe szette magát és már indult is a találkozóra. De nem tudta hova tarthatnak éppen. Egy másik szobába vezették. Körülnézve jött rá hogy a bent lévő emberek teljesen másképp festenek mint akikkel idáig találkozott. Hivatalosnak tűnő öltöztetükön egy kis táblára írott szón akadt meg a szeme. VESZETT.
- Mit jelent ez? - kérdezte a szóra mutatva. Bár válaszra senki sem méltatta.
Mögötte ismét nyílt az ajtó, és egy 40 év körüli, sötét hajú és szemű férfi lépett be rajta. Biztosan fiatalabb mint tűnik.
- Te biztosan Hailey vagy. Kevin Anderson vagyok, a kancellárja ennek a hihetetlen kezdeményezésnek. - mosolygott büszkén. Tehát vele kellett találkoznia, de még mindig nem tudta hogy miért.
- Üdv. - köszöntötte röviden az új arcot.
- Gyere, menjünk is az irodámba. - vezette be egy újabb ajtón. - Foglalj helyet, pár dolgot meg kell most beszélnünk.
Sürgetős hangja a lányt is sietésre biztatta, majd kíváncsian hallgatta a kancellár szavait.
- Gyógymód. Ezt a szót rengetegszer hallhattad errefelé, és ez nem is véletlen. Ennek az egésznek egyetlen egy célja van, az pedig hogy megállítsuk a halálos vírus terjedését. Gondolom ebben te is egyet értesz. - előredőlt nyikorgó székében és kimérten figyelte a határozott arckifejezését.
- Teljes mértékben. Mindent meg fogok tenni a cél érdekében. - bólogatott hevesen, bár még mindig kellemetlenül érezte magát ebben a helyzetben.
- Csak biztos akartam lenni benne. - elégedett tekintettel nyugtázta a lány válaszát.