Tudósok kiszámolták, milyen gyorsan pusztítanák el a zombik a világot

181 15 0
                                    


  Felejts el minden eddigi gondolatodat a zombi-apokalipszissel kapcsolatban. Hogyha szereted a zombis filmeket és sorozatokat, akkor úgy sejtheted, hogy páran azért simán felvennénk a kesztyűt az élőhalottak ellen. Azonban itt az idő, hogy ismertessük a valóságos tényeket. Ugyanis tudósok modellezték, hogy mi is lenne a helyzet. A Leicester egyetem egyik kara úgy gondolta, hogy mélyre szántó tanulmányt készít a zombikkal kapcsolatosan. Na, de mennyi ideig is élnénk túl a támadást? 


 A helyzet az, hogy a valóságban az esélyeink nem túl rózsásak. Abból indultak ki, hogy egy zombi naponta körülbelül egy egészséges embert lenne képes megfertőzni. Ezután a SIR nevű tudományos modellt használták, amelyet fertőző betegségek modellezésére találták ki. Kiszámolták, hogy mi is történne, hogyha ez a ráta folytatódna. Az eredmények teljesen lehangolóak. Csak 100 nap alatt összesen 273 emberi lény maradna az egész világon. A többiek mind zombik lennének. Ekkor már mondható, hogy a maradék is igencsak veszélyeztetett lenne.

  A csapat azonban azt mondta, hogy talán képes lenne az emberiség megvédeni magát a kihalástól. És talán még arra is képesek lennének, hogy a bolygó egy részét visszafoglalják. Talán. De sajnos nem biztos.  

Good nightmares for everyoneWhere stories live. Discover now