I love you dangerously | BEFEJEZETT |

17.fejezet

Már csak három hét. Már csak 21 nap választ el attól, hogy újra láthassam, hogy újra érinthessem. Ó Merlin, de milyen lesz az az érintés, talán mint egy a bilincsektől megszabadító kulcs, vagy mint amikor egy hosszú és mozgalmas nap után végre le vehetem azt az átkozott magassarkút. Megkönnyebbülés. Ha a karjaiban leszek, már nem lesz kezdet és vég, már nem lesz múlt vagy jelen és nem lesznek a körülöttünk lévő emberek sem...Csak mi leszünk. Tudom. Érzem. Mert beleégett a bőrömbe az érintése. És tisztában vagyok vele, hogy meg fog semmisíteni, mikor újra ölelő karjai között tudhatom magam. Elhamvadok majd, mint a tűzre dobott újságpapír. De végre boldog leszek...igazán boldog. Mert ő az én Malfoy örökösöm és én vagyok az ő Griffendél boszorkánya.

-részlet HermioneGranger naplójából

-----------------

Veszélyesen szeretlek.-idézte fel gondolataiban eme két szót HermioneGranger. Egy a szobájában lévő asztalnál ült és egy pergamen volt előtte, amelyen össze vissza, értelmetlen firkák rajzolódtak ki.

-De ez meg mit jelent?-motyogta halkan, ugyanis tényleg fogalma sem volt. Veszélyesen szeretni? Ő nem látta veszélyesnek Dracot...sőt még csak gonosznak sem, legalábbis, amikor vele volt, akkor nem volt az. Annyira gyengéd és érzelmes volt vele.. és Hermione tudta, mert ismerte már jól azt a fakókék színben játszó szempárt, hogy DracoMalfoy valóban érez, de még mennyire, hogy érez...talán pár évvel ezelőtt abban sem volt biztos, hogy a fiú a hamis érzelmeken kívül mással is rendelkezik...de mára mártudja és ez teljesebbé teszi az életét. De akkor még is mit jelent ez? Nem veszélyes, nem lehet az..márnem..rá nem.

Négy határozott kopogtatás törte meg a lakásra telepedő csendet. Hermione felnézett az asztalról, majd nyugodt lépésekkel az ajtó felé indult. Amint kinyílt az ajtó, mintha csak egy fénygömb tört volna be a kicsiny párizsi otthonba magával hozva a rengeteg összegyűjtött energiát. Ez volt LilySparks.

-SziaaaaMione!-köszöntötte barátnőjét széles vigyorral Lily, miközben besétált az ajtón, majd lehuppant a kanapéra.

-Öhm..szia. Mitől van ilyen jó kedved?-kérdezte zavartan nevetgélveHermione.

-Reggel kaptam egy levelet Ronaldtól, azt írta hiányzom neki és a szilvesztert vele tölthetném, ha van kedvem.-visította az izgatottságtól töltötten a boszorkány.

-Nahát, ennek örülök Lily, én megmondtam, hogy nem feledkezett el rólad.-szólt Hermione büszkén.

-Jó, jó tudom, de ilyenkor mindig mindenki a legrosszabbra gondol.-csicseregte Lily.

-Igen,persze..de minden jól alakul.-mosolygott rá Hermione, majd visszaült az asztalhoz.

-Minden rendben Mio?-kérdezte bátortalanul a boszorkány.Hermione ráemelte bánatos tekintetét majd egy nagyot sóhajtott.

-Igen...vagyis, csak annyi a baj ami eddig is volt.-mosolyodott el szomorúan, majd szemlesütve a körmét kezdte piszkálgatni. Lily szúrós szemmel bámult rá, aztán mély levegőt vett.

-Nem értelek.-hangzott fel a rövid válasz, mire Hermione értetlen arckifejezéssel meredt barátnőjére.

-Tessék?

-Nem értem, hogy miért vagy emiatt ennyire kiborulva...-kezdte Lily.

-Ezzel meg mire célzol?-kérdezte Hermione homlokráncolva.

-Hát...nem is tudom, csak annyira furcsa, hogy ennyire kivagy amiatt, hogy pár hétre elment...Úgy értem ez nem a világ vége Hermione, millió ember van rajtatok kívül, akik távkapcsolatban élnek és mégsem fordulnak el emiatt mindentől és mindenkitől. Nem értem miért van ez ennyire rossz hatással rád...-húzta el a száját Lily, ahogy kiejtette azon a szavakat.