Játszva szeretni /befejezett/

Dr.Dominik

-Dominik nem nagyon bírok rálépni.

Felkelt nagy nehezen. Majd oda jött és leguggolt, hogy megnézhesse.

-Sara, nem viszlek orvoshoz.

-Akkor?

-Így maradsz.

-Hé.

-Nyugi csak vicc volt.

-Tudod nincs valami nagy humorod.

-Jól van, gyere.

-De a lában.

-Veled se megyek sokra.

Majd oda jött és felemelt én átkaroltam a nyakán hogy ne essek le. Majd elindult lefelé a lépcsőn.

-Álmos vagy?-kérdezi.

-Miért kérdezed?

-Mert úgy látom, hogy a karjaimban mindjárt elalszol. Csak úgy szolok, ha elalszol, ledoblak a földre.

-De, kis kedves vagy. Egyébként nem is vagyok álmos.

Mikkor a konyhába ért lerakott az asztalra.

-Miért raksz az asztalra?

-Miért székre rakjalak?

-Igen.

-Nem kapsz széket.

-Gonosz vagy.

-Nem is.

-De.

-Jó akkor kapsz fotelt.

Felemel és lerakott a fotelba a nappaliban.

-Mindjárt jövök.-mondta.

Nem sokára vissza is ért kötszerrel és jéggel.

-Dominik minek hoztál kötszert?

-A lábadnak.

-Nem kell rá.

-De igen.

-Orvos vagy, hogy ennyire tudod?

-Igen

-Dr.Dominik így foglak hívni.

-Jó. Akkor én Dr. Dominikné-nek foglak hívni.

Leguggolt a lábamhoz és rárakta a kötszert majd a jeget, ami nagyon hideg volt majd a maradék kötszerrel elkezdte bekötni úgy, hogy a jég rajta van.

-Jobb?-kérdezi

-Igen.

Lerakta a bokám és felkelt.

-Mindjárt jövök.

-Mindig elmész?

Vissza jött és lehajolt hozzám.

-Nem akarlak itt hagyni, de vissza kell vinni a kötszert és az ollót. Meg tudsz bocsátani?

-Talán.

-Mi az, hogy talán?

-Nem tudom, hogy meg tudok-e bocsátani.

-Mi az, hogy nem?

-Nem mondtam, hogy nem tudok.

-De mondtad.

-Nem.

-De.

-Nem.

-Oké akkor ezt igenek veszem, mert ha nem mondtál nemet, akkor igen.

Közelebb hajolt és megpuszilta a homlokom majd elment.

Ránéztem az órára és hajnali kettőt mutatott.

Dominik szemszöge

Visszavittem a kötszert és az ollót. Mikkor visszamentem. Ott ült a kanapén és aludt. Elaludt. Mondtam, hogy álmos, de ő nem hitt nekem. Gondoltam, hogy nekem kell felvinni.

Felemeltem próbáltam úgy hogy ne ébredjen fel. Sikerült nem ébredt fel.

-Huhhh.

Már a lépcsőnél tartottam, amikkor kicsit kinyitotta a szemeit.

-Hova viszel?-mondja alig hallhatóan.

-A szobámba.

-Minek?

-Találd ki.

-Passz.

-Gondolkodj.

-Aludni?

-Igen, de ha akarod mást is csinálhatunk... ezt mondanám, csak hát te már alszol majdnem.

Majd újra becsukta a szemeit. Felértem a szobába. Leraktam az ágyra a takaróra. A takaró alatta volt.

-Hé, nem kelnél fel?

-Nem.

-Oké.

Megfogtam a lábánál fogva lehúztam a földre. Szerencsére nem a fájós lábát fogtam meg.

-Hé. Miért húztál le?

-Mert a takarón feküdtél.

A takarót az ágy végébe húztam.

-Jöhetsz.-arrébb mentem.

Felakart állni, de pont a fájós lábára lépett és visszaült a földre. Ahogy leült kicsit bekönnyezett majd a lábához nyúlt. Leguggoltam mellé.

-Fáj?

-Igen.

-Nagyon?

-Igen.

Akkor lehet, hogy eltört. Ha majd holnapig nem lesz, jobb akkor elviszem röntgenre. Felemeltem és leraktam az ágyra.

-Figyelj, ha nem lesz, jobb elviszlek holnap orvoshoz jó?

-Igen.- adtam neki egy biztató mosolyt.

Lefeküdt majd beljebb ment a fal felé. Befeküdtem mellé és a takarót magunkra húztam. Majd átöleltem.

-Nem lesz semmi baj.

-Oké.

Majd elaludtunk.