Folklór

Míg a halál...

A szoba másik végében hangos csörömpöléssel esett le egy pohár. Sato állt a nappaliban, ahonnan remek rálátás nyílt a véres ábrázatunkra és az asztalon fekvő, nem lélegző lányra.

-Úristen.

-Mi a franc?!-kiabálta át Sato a helységet.

-Tennünk kell valamit, mert elvérzik!- jelelte idegesen Majeeda. Sato odafutott az asztalhoz, és értően Nora nyakára tette a kezét kitapintva így a pulzusát, ami valószínűleg nem volt a helyén.

-Miért nem érzem a pulzusát?! Tanu, mi a jó Istenért nem érzem?! Mi történt vele?! Miért vagytok csupa vér?!- hát igen. Sato kezdett kiborulni. -Hívom a mentőket!- mondta, majd a keze megindult a farzsebe felé, ahol sejthetőleg a telefonja volt.

-Ne!- mondtam és odaléptem mellé.

-Mi az, hogy ne? 

-Ita!- szóltam a jobbomon lévő, még mindig rázkódó vállú rókához. - Magyarázz el neki mindent!

-Mindent?- kérdezte annyira meglepetten, hogy még sírni is elfelejtett. 

-Igen mindent! Neked is jót fog tenni, ha kibeszéled magadból. Nekem most nincs időm erre- tettem a kezem a vállára és a szemébe néztem. - Gyerünk. Minden rendben lesz. De nekem most itt kell maradnom vele- néztem Nora sápadt és hűvös arcára.

Meglepetésemre Ita lábujjhegyre állt, átkarolta a nyakam és szorosan megölelt.

-Nem vagy te azért, olyan rossz ember, mint ahogyan azt te és sokan mások gondolják!- súgta a fülembe, úgy, hogy csak én halljam. Elengedett, majd Satohoz lépett, leültette a kanapéra és beszélni kezdett.  Nem szoktam sírni. Tényleg. De ahogyan ott feküdt, szinte holtan a lány, akit szeretek még nekem is megindította a  könny csatornámat. A fekete csepp végigszántott az arcomon, sebes, égett utat hagyva maga után, majd hangos koppanással a cseppent le , arany derengést hagyva maga után a padlón.  Többek között ezért nem szoktam sírni. Nem hiányzik, hogy utána két hétig heges maradjon az arcom, de most nem érdekelt.

 Majeedahoz és Jureihez léptem, akik mélyen egymás szemébe néztek. Jurei keze megindult Majeeda arcához, és hüvelykujjával kezdte simogatni. A lány bőrszíne öt árnyalattal vörösebb lett. 

-Khm...- köhintettem. Úgy rebbentek szét, hogy öröm volt nézni.- Nem szeretném megzavarni ezt a csodás pillanatot, de a barátnőm lassan elvérzik, sőt, már pulzusa sincs, szóval mondjátok mit csináljak!- tettem csípőre a kezem és várakozóan figyeltem őket. 

-Ne aggódj. Minden rendben lesz.

-Nem aggódom-válaszoltam

-Látom...- mondta, majd Majeedához fordult, és rám mutatott. A lány közelebb lépett hozzám, majd ujját végighúzva a seb felett összeforrasztotta. Amikor ilyeneket csinál én is elhiszem, hogy nem lesz baj.

Majeeda szeme kéken felvillant , én meg egy fehér, ablaktalan szobában álltam. Egy fémasztalon Nora feküdt, felette műtősruhában Majeeda állt.

-De poénos hangulatodban vagy!- néztem végig rajta, mire megforgatta a szemét.

-Ha meg akarod menteni, akkor akadj le a ruhámról!-szólt rám, majd Norára nézett. -Én a helyedben sietnék!

-Jól van sajnálom. Mondd már!

-Hallottál már a vérmágiáról?- kérdezte, miközben végig Norát nézte.

-Azt hittem az tilos.

-Akarod, hogy túlélje?-tette fel a költői kérdést.

-Mit kell csinálnom?-kérdeztem. Nem érdekel, ha tilos. Nem halhat meg.