Folklór

Betekintés a pokolba pt.II

-Nosztalgia...-

Basszus.

Egy hatalmas, fehér szobában térten magamhoz. A falak, a bútorok, a dekoráció, minden fehér volt. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy hol lehetek, aztán beugrottak a történtek. Találkozás Jamatával, a fájdalom a koponyámon... mintha a szervezetem csak erre várt volna, a fejem hasogatni kezdett. A nagy csend az előnyömre vált, legalább nem szabdalta semmilyen hang a fejfájásomat.

Néhány percig feküdtem, mikor hatalmas kiabálást hallottam az ajtón túlról. Felálltam, a fejem csak egy kicsit kavargott, és elindultam a hang irányába.

Nehezebb volt mint gondoltam. A szövevényes, fehér, labirintus szerű folyosórendszerben eligazodni lehetetlenség volt. Szerencsémre a kiabálás nem maradt abba, így egyedül az segített a tájékozódásban.

Mire a hang forrásához értem rendesen elfáradtam. A fejfájásom elmúlt ugyan, de ha hozzányúltam a fejemhez éreztem. Elég erőteljesen. A telefonom eltűnt, így az időt se tudtam megnézni és segítséget sem hívhattam. Ablakokat nem találtam, egészen addig amíg a célomhoz nem értem.

Jamata állt nekem háttal, és kitartott karral veszekedett egy lánnyal, aki egy hatalmas ablak előtt állt. Mögötte sötétség, szóval még éjszaka volt. Merengésemből a kiabálás szakított ki. A lány nem félt Jamatától...sőt. Ugyan úgy üvöltött vele, mint ahogy ő vele.

-Mi a francnak kellett ez?!-üvöltötte a lány Jamata képébe. Alacsony, vékony termete mintha megnőtt volna, szőke göndör hajzuhatagát megvetően átdobta a válla felett, kék szeme szikrákat szórt. Haspólót és rövidnadrágot viselt így remekül látszott az arasznyi behegedt seb a hasa bal oldalán. Mintha kiszakítottak volna belőle egy darabot.

-Te ezt nem érted!-üvöltött vissza Jamata és közelebb lépett a lányhoz.

-Ne gyere a közelembe!-üvöltött a lány és az üvöltés zokogássá vált.-Miért?Mire volt jó ez az egész?! Azt hittem minden rendben van! Miért olyan kurva fontos az a bosszú? Szerintem ő rosszabbul járt mint te!-vágta a képébe miközben Jamata még közelebb ment a lányhoz.

-Kenza nyugodj már meg!-kiabált a lány arcába, akinek megállíthatatlanul folytak a könnyei. Jamata arcát ugyan nem láttam, de Kenza arcára félelem ült ki. Jamata már annyira közel volt a lány nyak hajlatához, hogy belepirultam. Kenza élesen szedte a levegőt, majd velőtrázóan sikított. A földön vércseppek koppantak, az ablaküvegre mintha ecsettel rácsapták volna.

Jamata arcát még mindig nem láttam. Fejéhez kapta a kezét.

-Istenek...-suttogta. Elfutott és ahogy elfordult láttam, hogy a szája és a fehér inge csurom vér. Az arcát pettyezték a vércseppek, még a szempillájára is jutott.

Kenza lecsúszott az ablak mentén a földre, vércsíkot hagyva maga után. Nyaka közepétől a válláig cafatokban lógott róla a bőr. A vér mindent elborított, lefolyt a nyakán, be a pólója alá, a válláról le a karjáig ami kis tócsában gyűlt össze a márványpadlón A csont ugyan nem látszott, de a vörös hús néhol eléggé kilógott, mint a plüssmaciból a tömés.

A szám elé kaptam a kezem, hogy visszatartsam az öklendezést, és futottam, mint akit puskából lőttek ki. Át a sok folyosón, termen és sok ajtón kerestem a bejárati ajtót, hogy minél előbb eltűnjek innen.