Folklór

Nyom

Meglepően közel volt hozzám, annyira, hogy ha előre hajol fél centit megcsókol. Még jobban meglepődtem amikor megtette.

Tanu keze lejjebb vándorolt az arcomon, követte a vállam vonalát, majd a csípőmön állt meg. A szoknyám korcát megragadva magához húzott, így minden levegőt eltűnhetett köztünk.

 Amin mindketten meglepődtünk az az én reakcióm volt.

 Magamhoz szorítottam, a hajába túrtam és úgy csókoltam mintha szomjaznék. Tanu mintha meglepődött volna, majd a megrökönyödését hátrahagyva kinyitotta a száját, és elmélyítette a csókot. Keze lejjebb vándorolt a csípőmön, a fenekem alá, és hirtelen az ölébe kapott, majd a falhoz nyomott.

 A kezem utat talált a hasára, ő pedig fél kézzel tartott, fél kézzel a blúzom gombjával bajlódott úgy, hogy a csókot nem szakította meg. Végül a blúzom kis kupacban a földre került. Tanu keze a falra , szája a nyakamra tapadt , apró csókokkal hintve be az említett részt. Ajka ösvényt égetett egészen a kulcscsontomig. Megismételte a mozdulatsort a nyakam másik oldalán majd visszatért a számra. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem csupasz testét a sajátomon. Minden olyan tökéletes volt.

 Aztán vége lett.

 Tanu elengedett, de nem engem nézett, hanem a falat. Ugyan úgy mint anno a blúzomon, két nagy tenyér éktelenkedett a falon, és füst szaga töltötte be a levegőt. Tanu rám sem nézett. Felvette a blúzomat a földről, a kezembe nyomta, a hátamra tette a kezét és jószerével kitessékelt az ajtón,  és becsapta az orrom előtt. Szájtátva bámultam az ajtót, majd hirtelen ötlettől vezérelve teljes erőből belerúgtam.

- Szemét!- suttogtam megbántottan.

 Na ezért nem kell a lakótársaddal összeszűrni a levet. Felkaptam a blúzomat, a gombokkal nem törődve és a nappali felé vettem az irányt. Sato úgy aludt a dizájnos kanapén, mint akit serpenyővel leütöttek . Nem foglalkozva vele szabad-e vagy nem, az antik könyvektől rogyadozó polchoz léptem, és a gerincüket kezdtem tanulmányozni cím után kutatva. Sajnos azonban ezzel mellé lőttem mivel az összes könyv olyan régi volt, hogy a címük nem, hogy olvasható nem volt, még csak nem is látszott.

 Tanu nem jött ki a szobájából. Jobb is volt így. Féltem, ha meglátom ki találom kaparni a szemét.

 Órákat kutattam, olvastam és rengeteg könyvet nyálaztam át, mire a polc hátsó részében felfedeztem egy a többinél is sokkal régebbinek látszó fekete bőrkötéses könyvet.  

A lapjai sárgák voltak az idő miatt, de összességében elég jól olvasható volt. Szerencsémre japánul volt. Rengeteg könyvbe belefutottam, ami talán segített volna, ha nem kínaiul vagy koreaiul van.

A fekete könyvet magamhoz szorítva siettem a szobámba haragos pillantást vetve Tanu ajtajára, és olyan hangosan amennyire tudtam berántottam magam mögött az enyémet. Zárt ajtók mögött kapott el a szívfájdalom. A könnyek -csak úgy mint az előbb - utat törtek és nem akartak megszűnni. Milyen kínos ez már? Úgy reagáltam rá ,mintha nem először smároltunk volna , hanem vagy ezredjére. Nekivetettem a fejem az ajtónak és úgy mint a filmekben ( most megengedem magamnak az illyesféle kliséket) lecsúsztam a földre és hangosan zokogni kezdtem. A vállam rázkódott, a könnyek csak úgy gurultak lefelé az arcomon. Szép látványt nyújthattam az biztos. Idővel elegem lett az önsajnálatból. A fürdőbe mentem arcot mosni , majd rávetettem magam az ágyra és hajnalok hajnalán nekiültem a cirka ezerkettőszáz oldalas könyvnek.

Tartalomjegyzéket sem a könyv elejében sem a hátuljában nem találtam, viszont a fejezet kezdések sarkai más színnel voltak, így  az útmutatásként szolgált. Egészen a "j" betűig semmi érdekes fejezet címet nem találtam .