Folklór

Találkozás meg egyebek

A hangszóró recsegni kezdett majd egy női hang üdvözölt minket Japánban.

Ismered azt az érzést amikor éjszaka közepén felriadsz , emlékszel még az álmodra, és egy részletet úgymond "megragadsz " belőle, hogy emlékezz rá, de aztán reggelre tényleg semmi másra nem emlékszel csak arra a képkockára? Na velem is ez volt. Már csak arra emlékeztem, hogy kiabálni akartam álmomban de arra nem, hogy mit és kinek. Sok időm ugyan nem volt rajta gondolkozni, mert a hölgy mellettem rám mosolygott, és intett, hogy kezdjük meg a leszállást. Amint a bőröndjeimet kézhez kaptam elgondolkoztam.  Magyarország, és Japán között az időeltolódás hét óra előre. Hajnali hatkor indult a gépem, tizennégy órát utaztam. Szóval otthon most este nyolc van. De itt meg ugye hét órával előrébb járunk tehát az annyit tesz, hogy itt most hajnali három van ...szuper. Átállítottam az órámat,  és erősen gondolkoztam rajta, hogy hogyan fogom én a három nagy bőröndöt egyedül elcipelni.

A hölgy (akinek amúgy azóta sem tudom a nevét) felajánlotta, hogy a terminálig viszi az egyiket, így ő is, és én is két bőrönddel leszünk. Amint kiértünk a terminálig elköszönt tőlem.

-Köszönöm szépen a társaságot és a segítséget.

-Igazán nincs mit. Sok sikert kívánok a tanulmányaihoz.

Na és most hogyan tovább? Teljesen tudatlanul  álltam, egy teljesen vadidegen városban, olyan teljes mértékben egyedül mint a kisujjam. A vonat ugyan tízpercenként jön, és biztos vagyok benne, hogy az egyetemen találnék valakit, hiszen tudják, hogy mikor landol a gépem, de tíz perc alatt három csurig megpakolt bőrönddel nehezen  jutnék el a vasútállomásra. 

Ekkor láttam meg a nevemet egy táblán. Kóbor Nóra. Egy magas sötét hajú , sötét szemű pasi tartotta . Az egész szerelése fekete volt, és csak úgy sugárzott belőle az önbizalom.  Fekete bőrdzsekijén át is látszott mennyi izom van alatta. Ekkor magasra emelte a táblát és körbe fordult egyet lassan . Gondolom azért, hogyha arra lennék akkor is lássam.

Amikor megpillantottam a hátát erős déja vú érzés fogott el. Hol láthattam én már őt. Aztán leesett, hogy sehol hiszen ezer százalék, hogy nem találkoztunk. Azért egy ilyen fiúra, ilyen állkapoccsal és ilyen izmokkal biztos emlékeznék. Hát akkor most vagy soha. Gondoltam magamban. Gyorsan felkaptam a kardigánomat és elindultam felé.

-Szia - szólítottam meg. Messziről nem tűnt ilyen magasnak. Most viszont valósággal felnéztem rá olyan pici voltam mellette. 

-Hali. Te vagy Nora?- kérdezte magabiztosan. Nem ...Valószínűleg azért jöttem ide pont hozzád....

-Igen. Te ki vagy?

-Rjú Tanu -Mutatkozott be röviden, és kezet nyújtott. Lelkileg igyekeztem felkészüni a  folyamatos hajlongásra, ezért jól esett a gesztus.

Ahogy előre nyújtotta a kezét, a bőrkabát teljesen minimálisan felcsusszant, és kivillant alóla egy igazi színkavalkád. Á. Tetoválás. Méghozzá színes. Elfogadtam a jobbját és kezet ráztunk.

-El kell kísérjelek a kampuszra- mondta ki a nyilvánvalót.

-Igen. Gondoltam. Csak meglepődtem, hogy kiküldtek értem valakit. Meg ne sértődj, de nem nézel ki egyetemistának.

A mosolya lehervadt. Ez az, sikerült megsértenem valakit az első találkozásunkkor. Remek. Hogy miért nem tudok lakatot tenni a számra?

-Nem azért járok egyetemre mert nincs jobb dolgom Hajasbaba.

Megforgattam a szemem. Milyen eredeti...

-Sajnálom Rjú nem akartalak megbántani- mondtam cinikusan .