Folklór

Akkor most tényleg?

-Nálam van egy szabad ágy- Mind a hárman egy emberként fordultunk Tanu felé. Ez egy vicc?

Felvontam a fél szemöldökömet.

-Épp az előbb beszéltünk róla, hogy mennyire nem csípjük egymást, és imádkoztunk, hogy csak max az utcán fussunk össze, erre felajánlod, hogy legyek a lakótársad?

-Figyelj Hajasbaba. Felőlem aztán lakhatsz a csövesekkel a híd alatt is. Vagy valamelyik fedett buszmegállóban is. De azért óvatosan. Elég hideg errefelé a tél.

-Nem, nem úgy gondoltam. Ha nincs más lehetőség- Itt ránéztem a tanárokra akik csak úgy kapkodták közöttünk a fejüket , de mindkettő szeméből sütött , hogy fogalmuk sincs mit csináljanak ,ha nem fogadom el az ajánlatot. - akkor élek a lehetőséggel. De van egy kis probléma. Nem úgy készültem. 

-Hát akkor az úgy nehezen fog menni drágám- igyekeztem figyelmen kívűl hagyni a megszólítást. 

- Hány óra van most?

-Hajnali hat körül -válaszolt Oukai professzor. - Miért?

-Akkor az annyi, hogy otthon most tizenegy körül. Ne haragudjanak, meg kell néznem a telefonomon valamit...

Nem így képzeltem ezt az egészet. Nem erről volt szó. A sírás kerülgetett. Megnyitottam a telefonomon a mobilnetet és a számlámat. Volt pénzem az albérletre. Nem is kevés, elvégre van ami rám maradt a papa után, bár ahhoz nem szerettem volna hozzányúlni. Dolgoztam eleget, és a bérlőimnek is fizetniük kell a tanév folyamán, a tartalékaimnak egy részét a könyvekre szerettem volna áldozni ...nem baj, majd kiveszem a könyvtárból őket. Viszont ezer százalékig biztos voltam benne, hogy ezt amint hazaértem szóvá fogom tenni a programnak, és kijárom, hogy visszafizessék.

- Rendben - fordultam Tanu felé.
- Mennyi a lakbér?

-Felezünk. Ötvenezer-nyolcszáznyolcvankettőt fizetek a főbérlőnek havonta. Annak a fele huszonötezer-négyszáznegyvenegy. Annyit kell fizetned, természetesen jenben.

Az orrnyergemet fogtam, hogy csillapodjon a fejfájásom. Az hatvanezer forint havonta. 

- Kisasszony - szólalt meg Oukai.- Természetesen önnek egy jent sem kell fizetnie. Ez az egész a mi hibánk. Az egyetem kifizeti Rjú-nak előre az egészet és egyeztetünk a programmal is. Tényleg borzasztóan szégyelljük és reméljük nem fog ez a kis incidens visszavenni a jókedvéből

Na erre nem gondoltam. Ilyent is lehet? Minden kétségem ellenére azért örültem , hogy nem kell havi hatvanat perkálnom annak a baromnak.
- A beíratást holnap ...pontosabban ma délután intézzük. Menjen el Rjúval és pihenje ki magát. Biztos elfáradt.

És milyen igaza volt. Eddig nem vettem észre , hogy fáradt lennék de hirtelen elöntött az ólmos álmosság.

Na erre nem gondoltam. Fél óra múlva már a lakásán voltunk. Egyikünk sem szólt a másikhoz ez idő alatt. Amint kiértünk a kampuszról ő néma hallgatásba burkolózott. Én azért elmormogtam egy "köszönöm"öt valószínűleg hallotta, de válaszra nem méltatott. Átráncigáltuk a cuccomat a jó néhány utcán, és végül egy belvárosi tömb előtt állt meg, beütötte a kódot, ( amit lelestem, mert éreztem, hogy nem fogja megmondani) berobogott az előtérbe és hívta a liftet. Nem kellett sokat várni, beléptünk és Tanu megnyomta a 13. emelet gombját. Ejha jó magasan leszünk. A lift őrjítő lassúsággal vonszolta fel magát a tizenharmadikra. A fiú még csak felém sem nézett. Kezdett idegesíteni ez a túl sok hallgatás. Biztos azon gondolkozott, hogy minek ajánlotta fel nekem azt az egy ágyat.
- Figyelj...-kezdtem-... ha ekkora baj, hogy itt vagyok, akkor el is mehetek...