𝐃𝐄𝐀𝐃 𝐙𝐎𝐍𝐄 - 𝙢𝙮𝙜 𝙛𝙛 [Átírás alatt]

Chapter 8: Amor Omnia Vincit

A szerelem mindent legyőz

Yoongi Nabi lakására visszatérve aludni ment. Abba a puha babzsákfotelbe helyezkedett, ahol az előző éjszakát is töltötte, de a legutóbbi vadászat során alkalmazott regeneráció, a kutyát ártalmatlanító Sikoly és a menekülés kimerítette. Nem szeretett aludni. Pontosabban, az álmait nem szerette, mert minden egyes alkalommal felzaklatták őt.

Most is egy rendszeresen visszatérő álmot látott. Daegu-i otthonának nappalijában állt, a házban rajta kívül senki sem volt. Az 1950-es évek elején, amikor kitört a polgárháború, gondoskodott róla, hogy szüleit megannyi vámpírral Új-Zélandra menekítsék egy csempészhajóval. Édesanyja és édesapja csomagjaikban nem is vittek mást, mint Daegu termőföldjét, mert anélkül nem szelhette át egy vérszívó az óceánt.

Yoongi egyből otthona kertjébe indult meg. Elhúzta a tolóajtót és egy virágoskertbe tért. A piros muskátlik, amik ott voltak elültetve békésen lengedeztek a szellőben, közöttük egy törékeny női alak pihent és csodálta a virágokat. Óvatosan közelítette meg lányt, figyelve, hogy ne taposson le sok virágot. A lány, mintha csak tudná, hogy közeledik felé, rá emelte tekintetét és kellemesen elmosolyodott.

- Yoongi-ah... - suttogta, felállt a földről és hagyta, hogy a fiú szorosan magához ölelje.

- Suran... - lehelte hajdani szerelme nevét. Beszívta hosszú hajának mámorító illatát és egy csókot bújtatott tincseibe. Elöntötte az öröm, hogy ismét láthatja őt. Yoongi annyiszor látta már ezt az álmot, hogy már tudta, hogy ez nem a valóság, ez azonban el is szomorította.

- Olyan békés itt minden, nem gondolod? - kérdezte a lány, ahogy leültek a virágok közé. Yoongi látta az égen úszkáló bárányfelhőket, a szorgos kis méheket, akik repkedtek virágról virágra. De nem foglalkozott velük, minden figyelmét kedvesére szerette volna fordítani. Ezért is húzta a lány sápadt kezecskéjét tenyereibe, hogy legalább az érintését érezze.

- Akárcsak gyerekkoromban, amikor koszorúkat fontam neked... - válaszolt a lánynak. - De ne viselkedj úgy, mintha nem tudnád mi következik újra és újra, amikor ezt álmodom - hangja komolyra váltott.

- Yoongi-ah, én csak a képzeleted szüleménye vagyok... Úgy viselkedek, ahogyan emlékezel rám. Tudom, hogy jönnek a bombázók, hiszen így haltam meg.

- Én Incheon-ban voltam... az alakulatom akkor csatlakozott a partra szállt amerikai haderőhöz. Elvágtuk az északiakat az utánpótlástól és megindítottuk az offenzívát. Nem tudtam, hogy addigra a kommunisták lebombázták Daegut... - hallgatott el egy pillanatra, ahogy visszaemlékezett. - Melletted kellett volna lennem, ha tudtam volna, azon nyomban dezertálok.

Suran szabad kezével végigsimította Yoongi arcát. A fiú behunyta szemeit a kellemes érintésre.

- Ami történt, megtörtént. Nem tudod megváltoztatni. A társaidnak nagyobb szükségük volt rád.

- Nekem viszont rájuk nem volt szükségem - ellenkezett erélyesen Yoongi. - Csak rád. Bosszút állni is egyedül két szovjet pilótán tudtam... és ez mai napig nyomaszt - idézte fel keserű szájízzel. A hajdani bosszúhadjárat során majdnem ott hagyta a fogát, fel kellett adnia.

- Annyiszor elmondtam már, hogy ne ölj meg senkit értem... - nézett Suran elkeseredett szemekkel rá. - Próbálj meg máshogy emlékezni rám. Valami széppel, ami nem árt senkinek. Mint ezek a muskátlik...

Yoongi azonban undorral nézett a virágok vörös szirmaira.

- Mióta meghaltál... nem merek ezekre a gyomokra ránézni. Daegu-ba se tettem be a lábam azóta... Sosem értettem, miért mindig a piros muskátlik tűnnek fel az álmomban.