Barátok extrákkal 《YoonMin fanfiction》

》20. rész《

¤Jimin szemszöge¤

Vártam a válaszára, de az nem jött. Teljesen leblokkolt.

-Szóval neked ezen gondolkoznod kell...- tördeltem ujjaimat kínomban.

-Nem! Vagyis.. Nem tudom Jiminie. Nem tudom. Nem akarok újabb fájdalmakat okozni neked, mert az még rosszabb mintha nem járnánk. Ennyi minden után, lehet, hogy nem egymásnak teremtettek minket.- mondta ki a szavakat amik apránként hatoltak be a szívembe, de óriási vágásokat hagytak ott.

-Yoongi.- tettem kezeimet az övére. -Nem érdekel, ha bántódásom esik. El bírom viselni. Leküzdjük. Az amit nem bírok elviselni, az az, ha nem érinthetlek meg, ha nem csókolhatlak, ha nem ölelhetlek. Nekem te... Te vagy a mindenem.- vallottam be neki érzelmeimet elég nyálasan, de ha ez kell, hogy visszakapjam, akkor kimondom.

Ismét nem kaptam választ. Nekem elegem van. Felálltam a padról és elindultam. Vissza a dormhoz. Kiöntöm neki a szívem és neki a reakciója erre a semmi? Másfél hónapig hozzám se szólt, most meg folytatni akarja? Miért ilyen?

Olyan gyorsan sétáltam amennyire csak tudtam. Halk lihegést hallottam meg, majd egy kezet éreztem meg a vállamon. Megfordított és szembe találtam magam Sugával.

Amint meg akartam volna szólalni, nem engedte mert szélsebesen ajkaimat kezdte el falni amit én viszonyoztam neki. Beleharaptam alsó ajkába mire ő leejtette állát és teljes mértékű bejutást engedélyezett nyelvemnek. Mohók és betelhetetlenek voltunk egymással.

Néhányszor, pár másodpercre levegőhiányban váltunk el egymástól, de utána azonnal folytattuk egymás mézédes ajkainak élvezését.

Először csak pár csepp esőt éreztem meg lecsorogni hajkoronámon, majd egyre többet, míg teljesen eláztunk. De nem zavart minket. Túlságosan hiányzott a csókja, az érintése... Minden. Minden ami vele kapcsolatos.

Ott álltunk a dorm előtt az esőben csókolózva. Kizártuk az egész világot. Csak egymásra gondoltunk és semmi egyébre.

Írói megjegyzés: Most adok egy kis betekintést a V-Hope/TaeSeok szálra ami már említve lett az előző részek egyikében.

¤TaeHyung szemszöge¤
¤visszaemlékezés¤

Jimin haragszik rám, Suga senkivel se beszél és be van zárkózva a szobájába, JungKookkal még csak egymásra sem tudunk nézni a történtek után. Az utóbbi napokban csak egy reményem van ebből az egészből menekülni. Hoseok.

Sokat beszélünk. Ő az egyetlen aki meg tud nyugtatni. Többször rám tört a zokogás az utóbbi napokban. Nem szeretném elveszíteni a barátaimat.

Ezek a gondolatok jártak a fejemben az ágyamon feküdve a plafont kémlelve, mire valaki kopogott az ajtón.

-Gyere be.- ordítottam ki.

J-Hope nyitott be.

-Mizu?- kérdezte rámmosolyogva. Ez a mosoly bármikor meg tudna nyugtatni, de ebben a helyzetben ez valahogy nem elég.

-Hobi. Minden egyre rosszabb.- ültem fel ágyamon és egy könnycsepp csordult le arcomon. -Minél többet gondolkozok rajta, annál jobban csak az jut eszembe, hogy el fogok veszíteni mindenkit a csapatból. Miért olyan rossz minden?- törtek elő belőlem az újabb és újabb könnycseppek.

-Ne is gondolj ilyenekre. Én mindig itt leszek.- törölte le a könnycseppeket, majd karjai közé vont. Ölelésétől kicsit nyugodtabb lettem. Annyira erősen szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam. Nem tudom, hogy hogy lehet mindig ilyen vidám és pozitív. Tényleg egy napsugár.

-Te miért vagy ilyen kedves velem?- váltam el tőle.

-TaeHyung. Mi okom lenne rád haragudni?- simított végig hátamon amitől egy kisebb borzongás futott végig testemen.

-Semmi.- gondolkoztam el.

-Na látod.- nevetett fel. -Viszont most ideje aludni.- ment oda a lámpához, majd lekapcsolta amíg én magamra húztam a takaróm, lehunytam a szemeim és végre egyenletesen vettem a levegőt.

Viszont nem sokáig maradtam ilyen nyugodt, ugyanis a takaróm felemelkedett és Hobi bújt be mellém, majd átkarolta a derekam.

-M-mit csinálsz?- kérdeztem akadozva, ugyanis tette megdöbbentett.

-Alszok. Gondoltam így te is nyugodtabb vagy.- jelentette ki. Szívem hevesen kezdett el verni. Nem! Kicsivel se vagyok nyugodtabb!

Társalgásunk nem folytatódott. Nem tudom mennyi idővel később, de végül álom jött a szememre.

Reggel a mellettem fekvő Hopie mocorgására keltem. Még nagyban nyammogva nyitotta ki gyönyörű sötétbarna íriszeit. A napfény csodálatosan világította meg arcát, majd amint elmosolyodott arcán megjelent a kis gödröcske. Még felkeléskor is mosolyog. Behalok.

Beletúrt már így is kócos halványrózsaszínes-barnás hajkoronájába és letolta magáról a takarót majd a szekrénye felé indult kiválogatni valami ruhát.

Én is felkeltem majd kimentem a fürdőszobába megmosni az arcom. Felfrissítő volt érezni ahogy a jéghideg víz arcomat éri.

Miután megtörölgettem arcomat és kicsit kifésültem a hajam visszafelé indultam a szobánkba. Szobánk. Igen, ugyanis szobatársak vagyunk.

Amint beléptem az ajtón Hobival találtam szemben magam aki egy szál melegítőalsóban álldogált előttem, mire én kínomban szememet kezdtem el takargatni és megfordultam.

-Naaa ennyire rossz látvány azért mégsem lehet.- nevette el magát.

Kis idő elteltével kezeket éreztem hasamon. Átölelt. Hátulról. Fejét vállamra helyezte és felém fordította, így ajkaink között mindössze egy centi volt.

Remélem nem lett szar ez a V-Hope szál a sztoriban :/ A következő rész még róluk fog szólni, amolyan kisebb "kitérő" ez, de utána visszatérünk YoonMinhez, ígérem.