Szomszédok [Sope] /BEFEJEZETT/

Nélküled

Az indulás előtt fél órával még az okmányaimat keresgéltem nagy bőszen a nappaliban lévő szekrény alsó fiókjában. Biztos voltam benne, hogy amikor kipakoltam oda tettem, most mégsem volt sehol. Idegesen túrtam a hajamba és egy dühös sóhajjal folytattam tovább a kutatást.

-Mennyüünk máj -hisztizik Yoora a macijával csapkodva a hátamat.

-Mindjárt megyünk, nyugi kicsim -mondom fogamat csikorgatva. Még szerencse, hogy komoly önkontrollom van, különben már rég olyan hangosan kiabálnék hogy zengne tőle a ház. 

Az összes papírt és minden kis apróságot kipakolok a szekrényből, de az amit keresek még mindig nincsen sehol. 

-Yoora, szólnál Yoonginak, hogy később tudunk csak indulni? 

-Igyeny -léptei dübörögnek a lépcsőn miközben felfelé szalad. 

Ujjaimmal ismét végig szántok a hajamon és gondolkozom, hogy mégis hova rakhattam el őket. Csak nem rég pakoltam ki, emlékeznem kéne rá, hogy mit hova tettem. Még csak 23 vagyok, nem lehetek máris szenilis. Lehet hogy meg kell látogatnom az orvosomat, hogy írjon fel nekem valami gyógyszert. 

Újabb dübörgés. Yoora jelenik meg a nappaliban. 

-Yoonji oppa csincs itty.

-Hm? -pillantok rá, ahogy megáll mellettem. 

-Nyem tajájom Yoonji oppáty -motyogja. 

-De hát fent volt az emeleten -ráncolom értetlenül a homlokom. 

-Csincs otty -rázza apró kobakját, hosszú haja csapkod az arca körül. 

Biztos fent van, csak Yoora nem vette észre. Lehet, hogy elaludt az ágyban a takarókupac alatt. Csak semmi pánik, elő fog kerülni. Nem szabad kétségbe esni azonnal. Mégis ahogy lábaimat kinyújtva felállok és az emelet felé veszem az irányt, valahogy rossz előérzetem támad. 

Benézek a fürdőbe. Sehol senki.

A dolgozószobámban Dög nyávog az ablakpárkányon terpeszkedve.

A hálónkban csak az ablakot csapkodja a huzat, miközben a függöny lobog a szélben. 

A játszószobában egy lélek sincs. 

A vendégszoba is teljesen üres. 

Meg kell kapaszkodnom a a lépcső korlátjába, hogy lejussak a földszintre. A lábaim bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot, én pedig legurulhatok a lépcsőről, hogy nagyot nyekkenve érjek földet vagy két méterrel lejjebb, pár csontomat összezúzva. 

A nappaliban Yoora ül csendesen a kanapén maga elé meredve. Csak futólag pillantok rá, aztán a konyhába rohanok. Néma fohászt mormolok magamban, hogy ott találhassam Yoongit amint az undorító paradicsomos-nutellás kenyerét majszolja. Még azt sem fogom bánni, és nem fogok neki beszólni, csak legyen ott és hadd ölelhessem át a derekát és csókolhassak a nyakába. Aztán elmesélem neki, hogy milyen hülye voltam és jót nevetünk majd rajta. 

De a konyha üresen árválkodik, életnek még csak jele sincs. 

Ekkor jut eszembe egy ötlet, és újra élet költözik belém. Fel sem fogom és már rohanok is, lábaim repítenek az ajtó felé. 

Yoongi tornácán találom magam és már tépem is fel az ajtót, ami nincs bezárva. A nevét kiáltom, és megállok egy pillanatra hátha jön a válasz. Szétnézek a nappaliban, ahol régi pizzás dobozok hevernek, sörös üvegekkel együtt, de azon kívül rend uralkodik. A fal menti polcok teli vannak cédékkel, a tévé alatt pár könyv hever egymáson. 

Most járok itt először és félve merészkedem beljebb, a konyhában lyukadok ki, ami nem valami nagy. Egy tálban megbarnult almák vannak, amikre betűz a nap a fehér függönyön keresztül amely a bukóra nyitott ablak előtt lengedezik. 

Visszamegyek a nappaliba, ahol korábban már láttam egy felfelé vezető lépcsőt. Kettesével szedem a fokokat. Szerencsémre fent csak két ajtó van, ha több lenne, lehet hogy a szívem már nem bírná tovább a stresszt. 

Az egyik ajtó a fürdőbe vezet, melyben a sötétkék az uralkodó szín. Egy nagy kád terpeszkedik benne, amibe bele is nézek valami bizarr ötlet folytán. A zuhanyzókabin elhúzott függönye mögé és bepillantok, de ott csak egy pókot találok aki nagy vígan szövögette hálóját, míg meg nem zavartam. 

A hálószobájában csak futólag kukkantok be, ahol szintén patinás rend uralkodik. Az ágy bevetve, sehol egy koszos ruha a földön vagy bármi más. Újabb cédék, egy számítógép fejhallgatók és pár tájkép a falon. 

Lassan húzom be magam után az ajtót. Még egyszer körbe járom az egész házat minden apró kis zugba bepillantva, de fájó szívvel kell haza vánszorognom, mert Yoongi nincs sehol. 

-Elment -suttogom a házam előtti lépcsőn ülve, mikor Yoora leül mellém. Felém nyújtja maciját, hogy vigasztaljon. Nem akarom megbántani, így elfogadom és magamhoz szorítom Mackó urat, de az egyetlen aki most meg tudna nyugtatni Suga lenne. De ő nincs itt. 

-Viccajöny?-hajtja a vállamra fejét a kislány. 

-Nem tudom -harapok ajkamba, küszködve könnyeimmel -Nem tudom. 

Felnézek az égre. A horizonton lassan alábukik a ragyogó Napkorong, mely előtt madarak szállnak el. Fák hajladoznak az esti szélben, levelek susogják titkaikat. Merre vagy Min Yoongi?