Szomszédok [Sope] /BEFEJEZETT/

Velem

Egész úton hallgatag volt és mikor a felhajtómhoz értünk azt vártam, hogy tovább megy majd. Hát ismételten tévedtem, mert mint valami kiskacsa a mamája után, pont úgy totyogott ő is mellettem, és várakozva toporgott mögöttem, míg én az ajtó kinyitásával tököltem. Persze, egész úton nem volt semmi bajom, most kell beütnie annak a sok piának amit megittam...
Próbáltam a kulccsal beletalálni a zárba, de egyszerűen nem ment. 
Végül Yoongi megunta a várakozást és kivette a kezemből a kulcsot, majd ő engedett be engem a saját lakásomba. Ciki. 
-Menj és zuhanyozz le -mondja csendesen.
Én inkább csak leülök a fal tövébe, mert hirtelen forogni kezdett velem a szoba, és teljesen figyelmen kívül hagytam szavait, mire újra megismételte de már hangosabban. 
-Nem vagy az anyám, szóval csak ne dirigálj nekem. 
-Neked akarok csak jót. 
-Leszarom, elhiszed? 
Arcomat a tenyerembe temetem és igyekszem mélyeket lélegezni. 
-Kelj már fel onnan, a kurva életbe már!-emeli fel a hangját. 
-Hagyjál már!
-Nem, nem foglak. Mennyit ittál meg abból a szarból?-szinte ordibál velem, miközben elhúzza arcom elől a kezeim. Felnézek rá és egyszerűen dühít az amit az arcán látok. Tényleg aggódik értem.
-Mit akarsz tőlem? -kiabáltam most már én is.
-Te tényleg ennyire vak vagy?
-Arra van az ajtó -mutattam az előbb említett tárgyra amely még mindig tárva-nyitva állt, miközben egyik kezemmel az orrnyergemet masszíroztam. A fejem máris szét akart robbanni, hát akkor mi lesz velem reggel?
-TÉGED AKARLAK, TE ISTENVERTE BALFASZ!
-Anyád a balfasz, az aki világra hozott téged.
-Szóval most azt mondod, hogy tetszem neked?-kúszott hozzám közelebb.
-Azt mondom, hogy még a levegőt is meg kéne vonni tőled.
-Ejnye, ez csúnya volt.
-Te vagy a csúnya.
-Aranyos vagy részegen.
-Téged viszont még részegen is ocsmánynak talállak.
-Nem mondták még, hogy nem illik hazudni?-kuncog most már közvetlenül előttem guggolva.
-Nekem azt tanították, hogy idegenekkel ne álljak szóba, szóval hagyj -fordítom el fejem, mert túl bódító hatással van rám tekintete.
-Én nem idegen vagyok -ragadja meg államat és arra kényszerít hogy ránézzek -Hanem a szomszédod.
Az utolsó szavakat már az ajkamra suttogja, mielőtt durván a falnak tolna és mohón kezdené falni párnácskáimat. Döbbenetemben azt sem tudom hogy viszonozzam, vagy lökjem el magamtól? Hazudnék, ha azt mondanám nem tetszik az érzés, ahogy makacsul tolja át nyelvét szájüregembe, és próbál rávenni hogy viszonozzam édes csókját. 
Végül megint a szívem győz az eszem helyett és egy halk sóhaj kíséretében adom meg magam a csábító érzésnek ami eluralkodik rajtam. Mindkét kezemmel selymes hajába túrok, míg az ő kacsói már a pulcsija, elnézést...már az én pulcsim alatt kalandoznak hasfalamat cirógatva, és ujjai néha kicsit merészebb helyekre is tévednek. Az biztos hogy nem szarozik. 
Persze pici Hobi jelzi, hogy azért ő sem neheztelne rám, ha belemennék a dolgokba, és bár egész éjjel készenlétben állt, most már egyre jobban mocorog a kicsike Yoonginak hála. 
Már kapnám is ölembe, hogy a mi kis játékunkat átköltöztessem a halómba, vagy legalább a kanapéra, amikor az eddigieknél sokkal erősebb rosszullét tör rám. Esetlenül igyekszem eltolni Yoongit, és nem is nagyon sikerül. Csak értetlen fejjel mered rám, én pedig a következő pillanatban sikeresen telibe rókázom fehér cipőjét. 
Na ennél gázosabb helyzetbe még az életbe nem kerültem, és még mindig kóválygó fejjel igyekszem sűrűn bocsánatot kérni a cipője miatt. Ő csak nevetve rázza a fejét, míg én menten elsüllyedek szégyenemben.
Még mindig nevetve áll fel, és a nyitott ajtó felé sétál. Még az ütő is megáll bennem, ha arra gondolok, hogy most minden teljesen elrontottam. Itt fog hagyni, és többé felém sem fog nézni akármennyire kívánom majd az érintését. 
Hatalmas kő esik le a szívemről amikor azt látom, hogy csak az ajtót csukja be, majd a cipőjét levéve indul meg vissza felém. 
-Gyere, te kis hangulatromboló -segít fel. 
-Majd ha jól leszek halálra keféllek, ne aggódj. 
-Ne hidd azt, hogy alád fekszem -támogat fel a lépcsőn a fürdőbe, én pedig fáradtan rogyok le a vécékagyló mellé.
-Akkor lovacskázhatunk is-kacsintok rá. 
Csak mogorván néz rám keskeny vonallá préselve ajkát. Még így is édes. De annyi szent, hogy az én seggembe aztán nem fog semmit gyömöszölni. Nem, nem.  
-Miért mentél el abba a klubba? -vált inkább témát mellém ülve. 
-Inni -vágom rá, mert nem szándékozom megosztani vele, hogy alkalmi partnert kerestem. 
-És most legalább boldog vagy? 
-Annak tűnök? 
-Nem -nevet fel- Borzalmasan nézel ki. 
-Ja, biztosan ezért másztál rám az előbb. 
-Annyira szarul nézel ki, hogy megszántalak. Ki más szedne fel téged?-kuncog. 
Fáradtan hajtom fejem a hideg csempének, és egyre kevésbé érzékelem a külvilágot. 
-De ugye...velem maradsz? 
Bátortalanul teszem fel a kérdést, és attól félek meg sem hallotta olyan sokáig nem jön semmi reakció. De lehet, hogy csak nekem tűnt olyan hosszúnak az az eltelt pár másodperc. Abban a pillanatban úgy éreztem magam a hűs csempének dőlve, mint egy védtelen árva. Nem akartam, hogy magamra hagyjon és reggel megint egyedül ébredjek. 
-Reggel az én arcomat fogod meglátni először-jön végül a válasz és szinte hallom a hangján, hogy mosolyog. 
Nem gondoltam volna, hogy tényleg úgy lesz ahogy mondja. 

Csak sikerült összeszenvednem. (×﹏×)
Őszintén szólva elég vegyesek az érzéseim ezzel a résszel kapcsolatban. Van ami tetszik, van ami nem, és nem is egészen így képzeltem el, de hát a végeredmény számít. 
(örömmel, és kicsit félve várom a véleményeket UwU)