Drága Elza!

Az ördög maga

Ültem a fa alatt és írtam. Ahogyan  ott álltam és láttam elszállni az életet a lány testéből tényleg szégyeltem magam. Szégyeltem, mert megesett a szívem ezeken az embereken. Megsajnáltam őket, pedig ők az ellenségek. Már nekik én biztosan az vagyok. Eltűnt a bizalom, mintha sohasem lett volna. Ekkor már éreztem, hogy nincs itt maradásom.

-Most megdöglesz te kutya! -röhögött az egyik őr. Azzal fogott és kikötözött egy fához.

Persze öreg barátom ma is boldogította társoságom.

-Mit akarsz?-kérdeztem

-Nézd, azok ott már a Kárpátok!-mutatott egy távoli hegylánc felé

-Ja, előtte meg egy aknamező.

-Itt az idő! Most végre megfizethetsz mindenért amit csináltak veled!

-Az a minden a te hibád volt! Nem lett volna szabad rád hallgatnom.

-Mi ütött magába Lombos honvéd? Mi ütött magába katona? Csak nem rájöttél...

-Hallgass! Te nekem már nem taníthatsz semmit! Sajnálom öreg de nekem haza kell jutnom!

                                             ......................

Mindenhol hulla, hulla, és hulla. Előttem meg csak egy végtelen nagy aknamező. Egy termtett lelket sem látni sehol sem. Semmi sem mozdul. Mintha lefagyott volna az egész világ. A levegőbe szinte tapintani lehetne a feszültséget. A katonák feszélyezve nézik a csatateret. Mindenki vár egy jelre ami nem jön. Senki sem mozdul. Az imént robbant valahol egy akna. Ez a csata egy életet befolyásol. Az én életemet. Vagy megszökök innét vagy meghalok. Egy motor hangja töri meg az időt. Az ezredes motorja. A komiszárt odainti magához miután leszállt a járműről.

-Konik, úgy tűnik valami baj van a fülemmel. Nem hallom az aknák robbanását!

                                             *************

Üvöltve vettem magam az aknamezőre. Nyomomban a katonákkal. Csodák csodájára egyikre sem lépek rá. Futok ahogyan a lábam bírja közbe gondosan ügyelve, hogy hova lépek. A nagy forgatagba az olaszok meglepnek minket. Csak záporoznak a golyók a fejem felett , és érzem a fuvallatukat, ahogy elsuhannak mellettem. A dobhártyám majd beszakad ebbe a hangzavarba, ahogy robbannak mindenféle irányba a taposóaknák.

Már majdnem kiérek mikor eszembe jut valami. Megfordultam és kerestem Zsenykát. Elrabolom és megölöm. Most majd megtudja az a szemüveges majom komiszár, hogy milyen amikor nincs senkije. Meg is találom a lányt. Hátulról rárontok és a torkához szorítom a frissen zsákmányolt bicskát. Bevonszolom a közeli erdőbe, hogy nyugottan végezhessek vele. Az a komiszár már megint észrevett. Futott a nyomomba és próbálta megmenteni a lányt. Magamba káromoltam Istent, hogy miért nem ölte meg egy akna azt a kurva ruszkit. Ideért. Meglökött engem hátulról ezzel gyengítette az erőmet. Elengedtem a nőt, és minden erőmmel azzal voltam, hogy megöljem a komiszár barátunkat. Egyszer csak akkorát taszítottam rajta, hogy ájultan rogyott össze a földön.

-Na mi van?! Szökünk? -kérdezte az öreg aki most került csak ide.

-Aha, persze!-válaszoltam

-Gyere ide hozzám Lombos! Gyere ide!

Odamentem hozzá. Legszívesebben megöltem volna. De nem tettem.

-Ki vagy te? -kérdeztem lihegve.

-Az ördög maga. De te csak bízz bennem!-motyogta és odatartott egy pisztolyt a fejemhez. -Bízz bennem! -és meghúzta a ravaszt.