Egyedül

25 4 0


Bevallom, elöntött a düh amikor megláttam azt az embert. Legszívesebben megöltem volna amit meg is próbáltam. Sikertelenül. Abban a pillanatban mikor én kerültem sorra , nekilendültem és feldöntöttem. Kiborítottam a vödörből a vizet, és elkezdetem csépelni vele. Az öklömet is segítségre hívtam. Csak nyöszörgött és könyörgött, ami őszintén szólva nem hatott meg. Közben az oroszok is észhez tértek. Öten estek nekem. A puskatussal elkezdtek ütni. Nagyon fájdalmas volt. Már lassan ilyen ,,Tízazegyellen" harc volt amikor, a szemüveges komiszár a levegőbe lőtt. Hirtelen néma csend lett. A légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, ha ebben az istenverte orosz fagyba lett volna légy. Feladtam minden erőm. Az arcomon folyt le a vér , a szemeim bedagadva , és a szám elrepedve volt. Nem tudtam folytatni a harcot. A komiszár parancsára elhurcoltak egy távolabbi helyre ahol végignézhettem, hogy a társaimat hogyan rakják fel a vonata. Aztán pedig én következtem. Odajött a komiszár és letérdeltetett.

-Mondj egy indokot, hogy miért ne lőjjelek agyon?

-Azért mert tudok oroszul.

-Ez nem elég ok! -mondj még egyet!

-Tudok oroszul, magyarul, olaszul, és németül.

-Nem elég indok! -Vigyétek a taposókhoz.

Az utolsó mondatott már a katonáinak mondta. Hát igen. Így kerültem a taposókhoz. Egy sötét szobába kísértek minket, ugyanis az öreget is megbüntették. Igaz , ő csak egy nap fogságot kapott de ez itt most nem számított. Ő a szarban hagyott engem. Én is abba fogom. Este nem tudtam mit csinálni magányomba , ezért rászorultam a beszélgetőtársra. A sors furcsa fintora , hogy ő lett az.

-Nem tudom mi hiányzott.-törtem meg a csendet.

Te csak ne beszélj!-Magadat okolhatod, hogy milyen ökör vagy. - Ha nyugton maradsz, már rég a vonaton ülnél.

-Ja, Szibéria felé! -Én haza akarok jutni.

-Aha, persze! -Jó utat.

-Itt ez a módi? - kérdeztem ugyanis egy, olasz katonát ütöttek éppen véresre.

-Tudod , itt csak a legerősebb maradhat életbe. -Alkalmazkodj! - Húzd meg magad! -És maradj életbe!

-Majd te segítesz nekem. -Amúgy sincsen sok választásod.

-Mert különben mi lesz?

-Beköplek, mint kutyaszart a legyek!-azzal faképnél hagytam.

Egész éjjel a mai napon gondolkodtam. Eszembe jutott, hogy miért kellet nekem ebbe beleugranom. Hagynom kellet volna, hogy az az átkozott komiszár agyon löjjön. Nem is tudják elképzelni sokan, milyen fogságba lenni. Csak vársz, ülsz, nézel, és gondolkodsz azon, hogy megéred-e még a holnapot. Egy fogolytársamnak volt igaza aki ezt mondta: ,,Hogy mi a különbség a valóság, és egy reményvesztett ember között... Mindig csak utólag derül ki.





Drága Elza!Read this story for FREE!