A taposók

30 5 0


Hát így kerültem a taposók közé. A taposók a Szovjetunió területéről összegyűjtött elmeháborodottak, köztörvényes bűnözők, aberáltak, politikailag megbízhatatlanok, hadifoglyok, kolabboránsok, szóval a háború söpredéke. Többségüket magam sem sajnálom , de akadnak értékes emberek is.

Itt van például Koyilir: aki civilbe cirkuszi bohóc volt , és egyetlen bűne az volt , hogy kiparódizálta Sztálint. Azt sem várták meg míg kimegy a színpadról. Szerencsére sok vidám percet szerzett nekünk. Csak utolsó produkcióján nem nevetett senki. Hülyéskedés alatt rálépett egy aknára.

Aztán ott van még a madárcsontú Sztohov , aki hitthű kommunista és szavaiban az ellenségre való ellenállásra buzdította a tömegeket. Aztán besorozták , de a gyomra nem vette be a háború borzalmait. Sokak szerint az égiek védelmezik.Valójában csak túl könnyű. A mögötte lévők legnagyobb bánatára.

A legrégebbi taposó biztosan Kurgen apó, aki lassan egy éve jó érzékkel kerülgeti az aknákat. Könnyű neki. A legtöbbjét ő maga telepítette. Az őrök valósággal közelharcot vívnak, hogy mögötte mehessenek. Aki nem figyel a lába elé könnyen ott veszhet. Remek alkalom volt ez a vitás kérdések rendezésére is. Aki csak vitatkozott vele, az hamar egy aknára került.

És itt vagyok én egyelőre életbe. Hazavágyok már Budapestre, ahol agy valószínűséggel még mindig vár reám Elza. Remélem minél előbb kikerülök innét.

Az oroszok civilbe emberszeretőek. Hamar befogadtak engem , de ezt lehet annak is mondani, hogy a többségük nem is láttak még magyart. Ellentétbe Dobcsenkóvak és a testvérével ,akik az elejétől kezdve különös figyelemmel szemlélik sorsomat. Nagyon szeretnék azt hogy, lehetőleg minél előbb elpatkoljak ezért fogadást kötnek , hogy hány métert tudok menni anélkül, hogy felrobbanna akár egyetlen akna is.

Persze az őröknek sem volt jobb dolguk. Egész nap rótták velünk a csatamezőt , és lököttek minket előre. Minden végtagom ólomsúlyként nehezedett a testemre. Ahogyan beesteledett, az emlékek is úgy törtek rám, mint a víz, amely most törte át a gátat. Időérzékem már rég elhagyott. Nem is tudtam hány napja, hónapja vagy éve tapostam az aknákat. Legnagyobb szerencsémre, azért barátaim is lettek.

Egyik este az egyik taposócimborám egy félreeső helyen iszogatott. Csak én voltam ott meg ő. A tűz fénye már éppen , hogy csak világított mikor a következőt kérdeztem:

-Megkínálsz?

-Nem! -Egyébként üres, de ha lenne benne akkor se kapnál.

Hát jó! -válaszoltam és elővettem az én pálinkámat.

-Az honnét van te?-mutatott az italra

-Kaptam. Találtam. Nem mindegy?!

-Te szerencsés magyar!-legyintett

Te vagy szerencsés!-mondtam

Ja, pont úgy festek!-köhögött egy nagyot.

Az akna nem robbant alattad. Te itt halhatatlan vagy. -aztán feléje nyújtottam az üveget.

Hallgattunk egy sort. Míg ő csendben iszogatott, én addig a naplómba firkálgattam. Nem értem miért mondja azt, hogy nem szerencsétlen. Egyszer csak felemelte a fejét és ezt kérdezte:

-Tudod miért halnak meg a többiek? -Azért mert félnek.Én nem félek és nem is haltam meg. Azért mert már meghaltam.

Levetette a sapkáját és egy csúnya horzsolásra mutatott.

-Egy golyó megpattant rajta.-Tudod mit? -Lehet, hogy tényleg szerencsés vagyok.


Drága Elza!Read this story for FREE!