A csata

50 4 0


Valahol Oroszországba 1943 december 5.-e


Holtra fagyra ücsörögtem a lövészárokba. A tegnapi maradék kolbászomat rágcsálva Elza fényképét néztem. Már lassan több mint egy éve nem láttam. Hiányzott nagyon. A kolbászom után ráhúztam a kulacsomra. A bor rendesen jéggé fagyott. De hát mit tudnék tenni ellene. Ez jár a katonának. A katona csak örüljön , hogy életben van. Milyen jó lenne a volna egy kis pálinka. Gondoltam magamba. Apám amikor még kölyök voltam mindig azt szokta mondani nekem: ,,A pálinka fűt , a bor pedig hűt" Ezt megtanultam egy életre. Közben Demeter odajött hozzám?

-Nem eszel?-nyújtott felém egy szalonna darabot.

-Hitler szalonna? Kösz nem. Inkább gyere egyél egy kis kolbászt.

Lombos! Bazdmeg!-kiáltott fel.

Miközben ő evett én a naplómat lapozgattam. Már nem is tudom mióta nem írtam bele.

-Mnn! Ez finom. -szólt.  - Tessék nézd!-mutatott egy meztelen nős képet.

Hirtelen nevetnem kellett. Elza egy perc alatt kiment a fejemből. Én hűséges maradok hozzá ha törik , ha szakad.

-Áááá! Nem azért adtam a szalonnát! De nézd ezt inkább.-azzal megmutattam a kedvesem fényképét.

-Várj! Csinálok valamit!-és letépte a meztelen nő fejét és odaillesztette a szeretőm testéhez.

Ezen is nevettem egy jót. Aztán egyszer csak valahol egy taposóakna robbant.

-Add oda gyorsan!-kiabáltam neki mire ő odanyújtotta a kolbászt. -Nem azt te hülye , a távcsövet!

-Na mit csinálnak? - kérdezte.

-A foglyokat terelik ki az aknamezőre. -válaszoltam.

-Azokat az aknákat mi telepítettük. -jegyezte meg

-Penészedjen meg a szívük.

-Most támadunk!-üvöltöttem.

-Neeee!-  Ahogyan felemelkedett és nyújt a puskáért , egy golyó átvitte a fejét. Ekkor már a többiek is magukhoz tértek. A bolsevikok megtudták , hogy rajtaütést szervezünk ellenük. Hirtelen nem is tudtam mit tegyek. Utána már ösztönszerűen cselekedtem. Lejjebb húzódtam és amilyen gyorsan csak tudtam kidugtam a puskámat. Belenéztem a távcsőbe és lőttem. Gyilkoltam. Nem érdekelt kit ölök meg. Csak céloztam és lőttem. Azt csináltam ami a dolgom.

A lövészárokba valaki egy gránátot dobott. Nem vártam meg míg felrobban , ezért hát kénytelen voltam elhagyni a fedezékem. Nem is tudom merre rohantam. Csak egy volt a lényeg: élni. Futottam ahogyan csak a lábam bírta. Holttesteket ugrottam át , hullákat kerülgettem , és csak lőttem. Hirtelen pokoli fájdalom nyílalt a lámba. Nem tudtam mi történt de annyira nem is érdekelt. A kezemet alig bírtam megemelni. Az egész testem fájt.  Valami robbant mellettem. Ez volt az utolsó emlékem





Drága Elza!Read this story for FREE!