VII

126 18 5
                                    

Az állatkert falain belül a nap rettenetesen lassan telt el, én pedig hol faliórákat, hol telefonom képernyőjén a számokat lesve számoltam a perceket a munkaidő végéig. Nem volt ínyemre a kávézás Wongeunnel ezt kénytelen voltam beismerni magamnak, de szerettem volna tisztességesen megoldani a dolgot, mintsem elfelejteni az egészet, ahogy volt. És lezárni. Igen, le kellett volna zárnom, de hogy Wongeunt és a reményeit, vagy Taemint és azokat a forró érzelmeket, fogalmam sem volt. Tisztán emlékeztem rá, hogy azt álmodtam, megcsókoltam. Annyira valóságos volt, hogy tudatalattim édes, bizonytalan viszonzást kreált álmomban részéről, amibe beleremegett a szívem. Reménykedtem, hogy valóban ilyen ügyetlen még. Hogy nem szerzett számomra felesleges tapasztalatokat senkivel, mert én az egész két ballábas, kétbalkezes kezdő csomagot egyben akartam, telhetetlenül.

Az este hamarabb érkezett a vártnál, miközben csipogó kis barátaimmal játszottam, miután kitakarítottam a ketrecüket. Nem érdekeltek a forgács darabok a hajamban, csak sietni akartam. Minél gyorsabban mindent letudni. A kávézás kultuszának sem adtam meg a tiszteletet és egy hazafelé útba eső kis kávézóban lezavartam mindössze fél óra alatt a dolgot, majd kényszerített ásításokkal hazavitettem magam. Így azonban hamar hazaértem. A kapualj sötétjében vártam meg, hogy Wongeun elhajtson, majd egyenesen egy közeli pizzázó felé startoltam a jeges utakon csúszkálva, hogy meglephessem Taemint a kedvenc pizzájával. Nem ehetett volna ilyesmiket jelenleg, de ismertem a vékony fiút, egy csöpp zsír, annyi sem volt rajta legrosszabb napjaiban sem, megérdemelte a pizzát.

Önelégült mosollyal bandukoltam hazafelé, a bejárati ajtóban azonban nem várt alakba futottam, meglepetten mért végig, ahogyan én is őt, majd egyszerre robbant ki belőlünk egy rövid nevetés, megtörve a hirtelen kínos csendet.

Taemin, mintha csak a torz tükörképem lenne, kezében tartott egy ugyanolyan pizzás dobozt, mint én magam és kulcsát épp a zárba helyezte.

- Úgy gondoltam nem komoly bűn, ha lopok pár falatot a kedvenc pizzádból, de ha ott az négy sajtos....

- Ez itt több mint négy sajtos. – mosolyogtam rá, Taemin pedig megfogva kezem húzott magával, majd tolt maga előtt a lakás felé, hogy mihamarabb magáénak tudja a sok sajtos pizzáját.

Nem törődtünk vele mennyire át vagyunk fagyva, csak mindent ledobálva versenyeztünk a legjobb helyig a kanapén, majd Taemin felkapva a távirányítót keresett valamit, én pedig a lábunkra dobtam a plédet.

- Miattad fogom utálni magam. – nézte csodálva a pizzáját, mikor kinyitotta a dobozt. Nevetve fészkeltem magam oldalához.

- Majd én szeretlek helyetted. – nem törődtem vele nekem mit jelent ez a mondat, csak kimondtam. Igenis szeretem őt. Tegyek bármit, legyen barátnője, a hosszú, testvéries barátság ellenére beleszerettem. Vagy elmúlik, vagy elmenekülök előle, vagy ezzel élek. Az utolsót látszott választanom. Szívmelengetően édes mosollyal válaszolt szavaimra és felvéve az első szeletet, elégedett arccal, lehunyt szemmel harapott bele. – Azért orgazmust nem kell színlelned. – bökdöstem oldalba.

- Van, aki képes kapni az ételtől, nem vicc. – mormolta tele szájjal, és hogy elhallgattasson, felkapott egy szeletet az enyémből és a számba nyomta. Szót fogadva maradtam csöndbe és helyezkedve még kicsit oldalánál, enni kezdtem.

Taemin egy és egy negyed pizza után elégedetten nyúlt el a kanapén, én pedig elmentem zuhanyozni, mielőtt követte volna példám. Boldog arccal borult be az ágyamba mellém és szinte némára állította a tv-t.

- Azt hittem inkább Minahval töltenéd az estéket most, hogy együtt. – nem akartam hallani a lányról, mégis felhoztam. Legszívesebben felpofoztam volna magam. Láttam is, hogy szóra nyitja a száját, de most nem visszakozhattam. – Mármint nem baj ha nem, csak annyira szerettél volna együtt lenni vele és Amerikába is engem akartál vinni, csak nem beszéltünk és aztán későn szóltál, nekem pedig vigyáznom kellett az ormányos medvékre és aztán hazajöttél és azóta is csak... - mosolyogva fogta be a számat miközben mögém helyezkedett és hajam kezdte bontogatni.

Odd eyed luckWhere stories live. Discover now