the napkin ↳ lrh | ✓

23.; get late

Ledobom a telefonomat az ágyra és elmegyek a fürdőszobába rendbe szedni magam. Lezuhanyzok, megmosom a hajamat, megszárítom, majd kivasalom, hogy ne álljon úgy mint egy szénakazal. Felviszek az arcomra egy minimális mennyiségű sminket, és visszaballagok a szobámba, hogy kiválasszam a ruhámat.

Nem érdekel Luke, nem érdekel, nem érdekel, nem kell hogy tetszedjem neki, ne érdekeljen Bonnie milyen ruhát veszel fel.

Felrángatok magamra egy fehér blúzt és egy sötétkék farmernadrágot. Még utoljára megnézem magam a tükörben és az ujjaimat végigszántom a barna tincseim között.

Kimegyek a szobámból, és bepillantok út közben a nappaliba. Apa a kanapén ülve figyeli az ölében pihenő laptopot. Felsóhajtok, mivel édesapám itthon van, ezért anya tuti nincsen itt.

- Hamarosan jövök, apa. – motyogom és felhúzom a cipőmet.

- Rendben, de ne gyere későn! – hadarja el. Na ez könnyen ment. Azt hittem nem fog ilyen könnyen elengedni, pedig már lassan hét óra van.

Elindulok a kávézó felé, de mivel közel van hozzánk ezért öt perc alatt oda is érek. Az üvegablakon bepillantok, de mivel nem látom Luke-ot ezért kint maradok. A fal mellé húzódok és várok.

Öt perc..

Tíz perc..

Tizenkilenc perc..

Húsz perc..

Huszonhárom perc..

Előhúzom a zsebemből a telefonomat.

Me: Úgy tudtam, hogy ez lesz

Luke: Mivan?

Me: vagy csak késik őnagysága?:)

Luke: ??

Me: ITT ÁLLOK A KÁVÉZÓ ELŐTT ÉS TE NEM VAGY ITT PEDIG MÁR HÉT ÓRA ELMÚLT

Luke: öhm, holnap hét órára beszéltük meg, hogy találkozunk édes

Me: ok

Luke: azt gondoltam le fogsz baszni mert azt mondtam, hogy édes vagy

Me: Nem érdekel

Morgolódok magamban, majd tovább indulok. Teleszívom magamat a már-már kissé hűvös levegővel, miközben az utcákon cikázva gondolkodok. Elhatározom, hogy mostmár nem érdekel. Ha eljöttem otthonról, jobb lesz ha kicsit kiszellőztetem a fejemet.

Már negyed órája bóklászok a városban. Felpillantok az égre, amit lassan teljesen beborítanak a csillagok. Mire visszavezetem a fejemet az aszfaltra, hirtelen leparkol mellettem egy fekete kocsi. Lehúzódik az ablak, mire gyorsabbra veszem a lépteimet.

- Hé! Bonnie, ne siess már ennyire! – kiált ki az ablakon a kocsi tulajdonosa. Nevén szólítva, Luke.