Between two points (Alex Rider fanfic) HU

12. Fejezet

Flóra

Percek teltek el úgy, hogy én továbbra is kerestem Alex alakját és a mozgását a sötétben. Még félhomály sem volt, a sötétítők jól fedtek. A kérdés közöttünk lebegett, megválaszolatlanul. Rájöttem,  hogy ez a fiú nagyon tehetséges kém, már ha csak abból indul az ember, hogy az én kérdéseim elengedi a füle mellett és nem árul el semmit. Csak hogy az a bökkenő, hogy én nem itt alvós bulira jöttem, elviekben az igazságot akarta nekem feltárni. Az igazság nem annyi, amennyit megoszt. Túlságosan rejtélyes volt és ez feldühített. Már érlelődött egy csípős megjegyzés a torkomban, amikor a fiú megmozdult a sötétben és ruha susogását hallottam. Nyekkent valami bútor, Alex megkaparintotta sötétben is a forgós széket és lezuttyant rá. A szemem vadul kereste továbbra is, nem törődve bele abba, hogy nem találom. Nem tudva mit rejt a homály, az agyam kezdte kitölteni az űrt. Azon gondoltam Alex is pizsamában van. Buta gondolatok, de nem volt más választásom, mint magam elé képzelni az átható kék szemeivel és számító pillantásával. Annyira csend volt, hogy hallottam az utca zajait, egy távoli motor brummogását. A szoba egy fekete lyuk volt, egy csillagtalan égbolt. A szemem egy pontra esett. Talán néztük egymást a sötétben, de volt valami mágneses a csendben.

- A dolgok nem annyira egyszerűek, mint gondolod. - sóhajtott Alex, a hangja két mondat között elhalkult  - Nekem azt kell tennem, amit mondanak, nincs sok választásom.

Alaposan megfontolhatta a választ , ha eddig hallgatott. A sóhaj, amit kiengedett megragadta a figyelmem. Alex sosem tűnt eddig sosem fáradtnak. Töretlen volt és passzív, de sosem fáradt. De volt egy árnyalatnyi fásultság az utolsó mondatban, sőt, beletörődés. Letaglózva álltam a jelenet előtt, Alex Rider egy harcos, nem valaki, akit sakkban lehet tartani. Ekkor értettem csak meg a helyzet súlyosságát.

- Akkor azért mondasz most is el mindent, mert azt mondták, hogy megteheted? - kérdeztem  vissza végül, megtörve.

Alex erre megint vonakodva válaszolt:

- Nem egészen.

Felvontam a szemöldököm és azt kívántam bárcsak átlátnék a sötétség függönyén és látnám a fiú arcát. Most biztosan ki tudnék belőle olvasni valamit, elvégre a sötétségnek nem hazudna az arca.

- Ezt hogyan..

Alex megköszörülte a torkát és újra nyekkent a szék, mert mocorgott rajta. Szinte éreztem, hogy mennyire nehezére esik erről beszélnie. Elvégre a titkolózás az erénye. De hát megígérte. És habár makacskodott, megérdemli az elismerést, hogy mégis tartja magát a szavához. Most már kezdtem éhezni a tudást.

- Mondjuk úgy, hogy tudnak rólad. - magyarázta Alex - Azt, hogy rossz helyen voltál rosszkor, de messze annyira nem tudják ezt.  

Az ez, sok mindent takarhat. Hogy találkozgattunk, hogy nem első este, amikor náluk alszom, hogy a kórházban lelepleztem, hogy nem egyszer a szemem láttára "iktatott ki" embereket? Mire rá akartam kérdezni, Alex újra megcsikorogtatta a széket és a kerekeket az ágy felé hallottam gurulni. Megfagytam a gondolatra, hogy közelebb  jön. A hangja suttogó volt. A szemem kereste az övét, de sikertelenül.

- Te inkább az én titkom vagy. - suttogta Alex.

Nem kellett volna elszaladjon velem a ló, de nem tehetek arról, hogy borsózott a hátam a szavai hallatán. Az arcom égett és a belsőm szétfeszítette egy érzés. A kezem a takarót markolászta. Annyira csend volt, hogy hallottam a légzését.  Jött, hogy megcsípjem magam, mert úgy éreztem elolvadok. Csak az járt a fejemben, hogy a titka vagyok. Még akkor is, ha ez inkább nyűg számára. Nem volt egy szerelmi vallomás, attól messze állt. De volt valami a mondatban, ami érzékivé tette. És ez megbabonázott. Erőt és racionalitást parancsoltam magamba, hogy ne remegjek előtte. Csalódottságot injekciózzak a gondolataimba, hogy magamhoz térjek..
 
- Egy kémtársaság tud rólam? - Ez volt a legértelmesebb kérdésem.