Between two points (Alex Rider fanfic) HU

6. Fejezet

A lépcsők a második emeletre vezettek. Követtem Alex-et, aki egy rövid folyosón csörtetett át velem, majd benyitott egy szobába. Nem tehettem mást, mint követni. Alex bezárta az ajtót mögöttem, aztán az ablakhoz lépett és lehúzta a redőnyt. Még időm sem volt megfigyelni a szobát, máris sötétség kezdte beboritani. Kicsit zörögve csúszott le a redőny, mikor pedig leért Alex középtájékon felemelt néhányat és kikukucskált rajta. Elvoltam a szemöldököm, de nem szóltam semmit. Hirtelen sötét lett, a redőnyök nem engedték be a hold fényét és nekem még nem szokott hozzá a szemem a sötétséghez.

Nyugtalanság örvénye kavargott bennem a sötétben. Itt vagyok ebben a teljesen sötét szobában ezzel a fiúval akiről többet nem tudok és nem értek mint tudok. Miért ütötte ki azt a férfit a kórházban?  Miért mentett meg az utcán?  Mert ha jól megnézzük,  akkor tulajdonképpen megmentett.  Ki ő igazán?

A szemem próbálta kivenni a sötétben a fiú alakját,  de nem sikerült. Mit akar csinálni? Mire kell ez a sötétség?  Már a nyelvem hegyén volt, hogy felszólítsam arra, hogy gyújtson egy lámpát, amikor hirtelen fény lett. Pislogtam és próbáltam most már a fényhez hozzászokni. Rájöttem, hogy nem is annyira nagy a fény a szobában,  hiszen csak egy éjjeli lámpa világít az asztalon. Egy ágy, egy íróasztal székkel és szekrények voltak a szobában. Semmi poszter a falon, vagy egyéb személyes dolog. Olyan kopár és minimalisztikus.

A tekintetem megtalálta Alex Rider-t a forgós széken az íróasztal előtt. A fiú szeme közömbösen pásztázott,  mint eddig mindig,  engem viszont kérdések feszítettek szét. Még mindig fogalmad sincs mibe másztál bele, mi Coney?

-Mi ez az egész?

Alex arca nem változott semmit sem.

-Előbb rendezd el a szüleiddel a tartózkodásod. - mondtam teljesen nyugodt hangon a fiú

A szám tátva maradt. Miért akarja magyarázat előtt, hogy elrendezzem? Azt hiszi azután nem maradnék?

-Nincsenek szüleim. - vágtam rá gyorsan,  szinte gondolkodás nélkül, a hangomban próbáltam nem kimutatni fájdalmat

Alex tekintete valamivel másabb lett, nem tudom mivel, de mikor rá néztem nem fagytam meg a jegességtől. Nem értettem miért.  Az ajkamba haraptam és elgondolkodva néztem a fiút, aki felpattant a székből és tett felém két lépést. Nem visszakoztam a közeledő szőke fiútól.

-Akkor a gondviselőddel.

Ráncoltam a szemöldököm és megrőkönyödtem a fiú kimért hidegségétől. Azt akarja, hogy a házában aludjak? Kihúztam magam és határozottan a szemébe néztem.

-Miből gondolod, hogy itt maradok?

Alex arca nem változott, ugyanolyan határozottan rideg volt.

-Jobban szeretnéd ha kitennélek az utcára? 

Egy didergés ment végig rajtam, a szavak olyan jegesen siklottak le az ajkáról. Ráztam a fejem és a fiú szeme közömbösen nézett rajtam végig, mégis volt egy diadalmas csillogás a szemében.

-Nem akarom, hogy holnap a rendőrség keressen. Intézd el magad az ügyet. - mondta komolyan Alex, olyan hangsúllyal, mintha a legeslegegyszerűbb dolog lenne a világon

Az kemény dió lesz, gondoltam és tétován álltam a fiú tekintetét. Alex elfordult tőlem és az ajtóhoz ment. A keze a kilincsen volt, amikor újra felém fordult:

-Én mindjárt jövök, addig rendezd le. - mondta komolyan és szigorúan, a hangjából sajnos eltűnt az az apró változás is, amit felfedezni véltem - Ne húzd fel a redőnyt.