>> Harmincnyolc <<

9.8K 689 77
                                    

N I N A

Az ebédlő gyönyörűen ki volt díszítve; a héten már megismert csillámporos hópelyhek lógtak le a mennyezetről, és a csillárok is csak ilyenkor hatottak hangulatosnak. Hétköznap egyszerűen giccses volt, értelmetlen és nagyon nem praktikus, de ilyenkor sikerült feldobniuk a hangulatot. Az ebédlőasztalok szélre voltak tolva a falakhoz, és roskadásig megteltek letakart kajával. Az ételfelelős csoport diákönkormányzattól mindent megpróbált, hogy hűtve és frissen tartsák az élelmet, kíváncsi voltam, hogy idén ez mennyire sikerül. Másodikban Becca rávett minket, hogy mi is benne legyünk a csoportban, de egy évvel később már neki sem fordult meg a fejében.

Kézenfogva léptünk be az ebédlőbe Logannel - akarom mondani, a bálterembe -, bár csak a zenészek voltak bent, meg az elsősök.

Logan kezet fogott Austinnal, én meg a zongorás lánnyal beszélgettem, akivel a keringő zenéjét játszuk. Azt hittem, hogy az elsősök utoljára próbálják el a táncot a koreográfus számolására ("egy-két-há'-négy, szünet, és öt-hat-hét-nyolc, na még egyszer, egy-két-há'..."), de a nő teljesen kész volt. Még egyszer benyomta a zenét, most a hifiről.

- Az nem baj, ha most hallani és látni fogom? - súgta a fülembe Logan.

- Az nem számít - legyintettem. - Most legalább tudni fogod, hol rontok bele - vigyorodtam el.

- Dehogy fogsz belerontani, Nina - közölte a harmadikos zongorás lány, Sheila.

Csak sóhajtva megráztam a fejem.

- Mennyire izgulsz? - hajolt közelebb hozzám Sheila.

- Túlságosan - motyogtam. A gyomrom apróra szűkült, a torkom kiszáradt, a kezem izzadt és remegett.

- Én el szoktam képzelni a közönséget meztelenül - suttogta nekem, de Logan is hallhatta, mert elvigyorodott. Én meg felnevettem.

- Ne már - mondtam rázkódó vállakkal. - Nem fogom kibírni nevetés nélkül - vihogtam.

- Akkor próbáld meg elképzelni, hogy üres a terem, nincs bent senki. Csak te meg én - próbálkozott tovább Sheila.

- Oké. Megpróbálom - bólintottam rá végül.

- Na még egyszer utoljára - üvöltötte a koreográfus. Max pont akkor futott be, és megpillantottam Mackenzie arcát is. Enyhén szólva nem volt elragadtatva.

- Fél óra múlva kezdünk - lökte oda nekünk Max, amit Sheila, a hegedűs srác, Austin és a bandája tök nyugodtan fogadott. Én meg azt hittem, kiugrok az ablakon.

- Gyere, menjünk ki levegőzni - ragadta meg a kezem Logan.

- De ne vidd messzire, mert be kell hangolnia - szólt utánunk Sheila, mire Logan bólintott, és kivezetett az ajtón.

Semmit nem csináltunk odakint, csak néztük, ahogy néhányan megérkeznek a parkolóba. Még mindenki csak az aulába ment, az ebédlőt csak később nyitották meg a többieknek.

Amikor visszamentem, Logan még nyomott egy puszit a hajamra, odasuttogta nekem, hogy ügyes leszek, aztán elváltunk. Hangolnom és koncentrálnom kellett.

- Na jó, vegyük végig a műsort még egyszer - csapta össze a tenyerét Max, és megállt mellette a másik zenetanár, Ms Grundy is. Ők ketten vitték az egészet, na nem mintha a tíz perc műsor, plusz a keringő, plusz Austin bandája olyan nagy fejtörést igényelt volna. - Megnyitom az ünnepséget és köszöntök mindenkit.

Nagy szeretettel üdvözöllek titeket az Abraham Lincoln Akadémia téli bálján! A nyitó táncot idén is az elsős évfolyam mutatja be nektek, nem is váratnálak titeket tovább!

OfflineWhere stories live. Discover now