Ezt egy életen át kell játszani
Sípolás. Fertőtlenítőszag. A fejem hasogatott. Biztos vagyok benne, hogy ez nem a Mennyország. Még csak nem is a pokol, ott legalább meleg van. Elvileg. Bár, ki tudja? Nincs róla semmi konkrét információm. Egyenlőre.
A lényeg; nem tudom hol vagyok. De, ha az érzékeim nem csalnak, akkor még élek. Vagy halott vagyok, abból viszont az éber fajta. Az, hogy érzem a fájdalmat minden bizonnyal erre utal. Csupán a szenvedéstől akartam megszabadulni, az sem jött össze. Miért hitték azt, hogy azzal, ha megmentik az életemet engem is megmentenek?
Megsúgom: hiába lélegzem, hiába dobog a szívem. Létem minden pillanatában csak keserű fájdalmat érzek. Lehetetlen ez az egész. Milyen elcseszett ember az, akinek az öngyilkosság sem sikerül? Kinyílit az ajtó, kattant a zár. Valaki belépett a szobába. Hallottam ahogy elhúzta a függönyt. Valaki. Éreztem a Nap meleg sugarait az arcomon. Remek. Óvatosan az oldalamra furdultam. A fejem minden mozdulattól hasogatott. Szörnyű.
Éreztem már ilyet, kiskoromban. Akkor még minden rendben volt velem. Hat éves lehettem , leestem a lovamról és agyrázkódást kaptam. Igen, volt, hogy sportoltam, volt célom az életben, meg ilyesmi.
- Csenge, nyisd ki a szemed! - a tekintélyt parancsoló női hang élesen szelte át a szoba egyhangú csendjét. Nagyot sóhajtottam, de nem mozdultam. Kellett még egy perc, hogy összeszedjem magam. Nincs vége az életemnek, szóval tovább kell játszanom ezt a végtelen színdarabot. Nincs első vagy második felvonás és sajnos szünet sincs. Még egy ideig.
Erőtvettem magamon, kinyitottam a szememet és a hátamra fordultam.
- Ébren vagyok - de a lelkem halott - tettem hozzá gondolatban. Szilvia állt a szobában. Rosszalló tekintettel vizslatott. Azt hiszem kicsit mérges rám.
Láttam amint a csalódottság és a düh keveredik a tekintetében. szinte biztos voltam benne, hogy kiabálni foog, de ő nem így tett. Csendeben figyelt pár percig, majd az ölembe tett egy összehajtogatott papír darabot.
- Neked beszélt róla először, ne tőlem kelljen megtudnia mit tettél - mondta, aztán minden további nélkül magamra hagyott a gondolataimmal. Szóval Gergő nem tud semmit.
Óvatosan végig simítottam a cédulán. Elég okom van, hogy ide jutottam... Lapokat simogatok, éljen! Szóval, kissé megsárgult vonalas lap volt, melyet egy spirálfüzetből téphettek ki. Feladója nem bajlódott a formaságokkal. A levél csupán két szót tartalmazott. Göcsörtös betűkkel ennyi állt rajta:
Köszönöm!
Gergő
YOU ARE READING
Zöld szivárvány
Teen Fiction" -Nem fogok helyetted harcolni, és meggyógyítani sem tudlak - suttogta Gergő - de itt leszek, hogy elkapjalak ha zuhansz. " "Csak tarts ki még egy kicsit, ígérem én is jól leszek ezek után, csak ne hagyj itt egyedül ebben a világban" Bárhol is jár...
