Zöld szivárvány

~ 3. Fejezet ~

Tudod a bátrak is félnek...

Sírt és én vele sírtam. Most szakadt ki belőlem minden eddigi elfojtott érzelem. Néztem ezt a srácot aki a húga miatt zokog és hirtelen minden világos lett számomra. Csak ültem és folytak a könnyeim, megértettem: mindent én rontottam el. A szüleim csak nekem akartak jót, végig, én meg semmibe vettem minden igyekezetüket, megkeserítettem az életüket. Ők pedig egy szó nélkül tűrték, amit műveltem.

Felkeltem a székből és oda léptem Gergőhöz. Leguggoltam az ágya mellé és halkan beszélni kezdtem hozzá. Neki szüksége van most valakire.

- Nyugi! - csitítottam. Nem tudtam mi történt a testvérével így óvatosan kellett beszélnem. - Minden rendben lesz, oké? - Magamban elmondtam pár imát, miközben próbáltam nyugtatni őt. Ha lát minket valaki onnan fentről, remélem segít neki. Biztosan az Ő lelkét is meghatja ez a látvány, ha van valaki ott fent segíteni fog. Én bízom benne.

- Mira alig volt tizenhat éves - suttogta Gergő még mindig megtörten szigorúan maga elé nézve. Nem kértem, hogy meséljen csupán ott voltam vele amíg kisírta magát. De most fél óra elteltével, azt hiszem jól esik neki, hogy valaki olyannal beszélhet aki nem akarja elemezni minden szavát. Így történt, hogy Péterfy Gergő csendesen könnyes szemekkel mesélni kezdett nekem. - November vége volt, én éppen motorozni készültem, ő meg a barátjához, de késésben volt. Megkért, hogy vigyem el és én belegyeztem. Felült mögém, viszont a sisakját a lakásban hagyta. Oda akartam adni neki a sajátomat, nem fogadta el... Elindultunk az út kissé csúszott, így nem mentem olyan gyorsan, de Mira siettetett. Minél gyorsabban a barátjához akart érni, addig nyafogott míg gyorsítani nem kezdtem. Imádta a sebességet, akárcsak én. Egy erdő mellett haladtunk el, ködös volt az idő én pedig túl későn vettem észre a szarvast ami kisétált elénk. Fékeztem, a motor kicsúszott alólam. A kórházban tértem magamhoz. Mira.... ő, soha nem ébredt fel - a fiú újra zokogott, én pedig gondolkodás nélkül tettem kezemet a kezére. Szinte biztos vagyok benne, hogy magát okolja a húga haláláért. - Akárhányszor lehunyom a szememet őt látom magam előtt. Nekem kellett volna meghalnom, nem neki! - üvöltötte. Egy szót sem szóltam, hagytam had tombolja ki magát. Percek teltek el, mire kicsit megnyugodott. - Tudom, hogy fáj. Tudom, hogy magadat okolod miatta, de azt is tudom, hogy Mira nem szeretné, így látni a bátyját. Elhiszem, hogy félsz Gergő, de te meg tudsz gyógyulni. - suttogtam.

~ * ~

Reggel fájó nyakkal ébredtem tagjaim el voltak gémberedve, mozdulni is alig bírtam. Körbenéztem, hirtelen fogalmam sem volt hol vagyok, aztán megvilágosodtam. A földön aludtam el Gergő szobájában, a tegnapi beszélgetés után nem akartam egyedül hagyni, így itt ért utol az álom. Nyöszörögve tápászkodtam fel a földről. Még egy pillantást vetettem a békésen szuszogó fiúra. Arcán még látszottak a tegnapi sírás nyomai, de vonásai teljesen kisimultak. Takarója lecsúszott a mellkasáról ezzel megmutatva kidolgozott felsőtestét. Halkan léptem ki szobája ajtaján, és óvatosan elindultam az intézet folyosóján. Kimentem a hatalmas díszes tölgyfa ajtón, lefutottam a lépcsőn és elindultam a tó felé. Mezítláb sétáltam végig a csodaszép pázsiton, letelepedtem egy fa alá és bámultam az enyhén fodrozódó víztükröt. Nem akartam mással foglalkozni, csak ez a csodálatos hely létezett számomra. Semmi más. Gergő meg fogja találni a helyét ebben a világban, ő bátor. Én nem vagyok ennyire szerencsés, tönkretettem a családomat, megkeserítettem a szüleim életét. Igazából nincs értelme az életemnek. Hiába próbálkozok, a démonaim úgyis utol fognak érni, hiába rejtőzök hamis ábrándok mögé, esélyem sincs.

Felpattantam a földről és futni kezdtem a szobám felé. Ott aztán a fiókból elővettem pár tablettát, magamhoz fogtam egy üveg vizet és vissza mentem a tóhoz. Gyönyörű , békés hely ez, szívesen itt maradnék. Örökre. Bevettem a gyógyszereket, majd a számhoz emeltem a palackot és ittam. Lenyeltem az összes bogyót.

Úgy néz ki ennyi volt számomra ez az élet. A tó vize egybefolyt a zöld gyeppel, a fák és az ég édes táncot jártak. A madarak csivitelése mézes dallamként vonta körbe ezt a látomást. Boldog voltam, gondtalan. Remélem a családom is az lesz nélkülem.  Ugye tudni fogják, hogy nem miattuk tettem?