Összetörve //A. I. ff.//

3.

- Hogyan hálálhatnám meg?

- Nem kell meghálálni. Nekem elég, hogy mosolyt csalhattam az arcára. - néztem abba az irányba, amerre az előbb elrohant Evan.

- Sajnos most mennünk kell. Még egyszer köszönöm. - ölelt meg, amin meglepődtem. Nagyon régen ölelt már meg bárki is. Melegséggel töltött meg ez a közelség.

- Én köszönöm, hogy segíthettem. - mosolyodtam el biztatóan.

Miután elbúcsúztunk, szétváltak útjaink. Lassan lépkedtem a már jól ismert iroda felé. Kopogtam, majd magabiztosan léptem be.

Dr. Irwin épp a füzetébe írogatott valamit, mikor beléptem és felém kapta fejét.

- Oh, szia Bella. - mosolyodott el. Ma mindenki nagyon vidám kedvében van. - Foglalj helyet. - mutatott a vele szemben lévő kanapéra.

Helyet foglaltam a kényelmes szivacson, majd a doki felé szenteltem a figyelmem.

- Hogy aludtál? - tette fel az első kérdést, ami akármennyire is udvariasnak tűnik, csak a kezelés része.

- Nem túl jól. - feleltem unottan.

- Rémálmok?

- Úgy is mondhatjuk, de az átlag ember csak emlékeknek hívja őket.

- Miért jöttél be ide önszántadból? - váltott hirtelen témát.

- Így láttam jónak. - vontam meg a vállam.

- Miért?

- Nem akartam kárt tenni sem másban, sem magamban a kitöréseim miatt.

- Miféle kitörések? - húzta össze a szemöldökét és úgy fürkészte az arcomat.

- Hisztérikus sírás, dührohamok.

- Amióta itt vagy történt ilyesmi?

- Hm... - gondolkoztam el rajta. - nem rémlik ilyesmi. - ráztam meg a fejem.

- Szedtél valami gyógyszert?

- Csak nyugtatót.

- Kiírta fel neked a nyugtatót?

- Senki. Az egyik ismerősömtől kaptam egy dobozzal az egyik dührohamom után.

- Még van belőle?

- Talán néhány szem, de azok is a régi lakásomban. - válaszoltam.

- És merre van a régi lakásod? - kérdezte, mire kérdőn pillantottam rá.

- Miért? - mértem végig gyanakvóan.

- Van egy sejtésem, hogy az a bizonyos ismerősöd nem csupán jószívűségből adta neked azokat a tablettákat.

- Ezt meg hogy értsem? - zavarodtam egy kicsit össze. Azt hiszi, hogy bedrogoztak? De hát egyszer sem kábultam el úgy igazán, hogy cselekvőképtelen legyek.

- Elmegyünk kocsikázni. - állt fel.

- Mi? - pattantam fel én is. Ennek tuti nincs ki mind a négy kereke. Csak úgy ki akar innen vinni? Ráadásul a régi lakásomhoz? Hogy is fogalmazzak... az a ház nem éppen jó környéken található. Nem szívesen látnak arra idegeneket. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne elmenni oda.

- Csak beugrunk a gyógyszerek ért és már jövünk is. - mondta nemes egyszerűséggel, majd az ajtóhoz lépett. - Jössz? - nézett vissza rám.

- Ahj... - sóhajtottam - igen, de akkor át kell öltöznöd. - utaltam az ingjére és a vasalt nadrágjára. - Ha ebben látnak arra felé, akkor helyben megkéselnek. - mondtam, majd egy szemforgatás után az irodájából nyíló kis szobába ment gondolom átöltözni.

Míg Dr. Irwin öltözködött, én ablakon néztem a megszokott látványt.

2011. Szeptember 1. St. August Katolikus Általános Iskola

- Ez az utolsó évünk ebben az épületben. - feküdt rá Liv a padjára.

- Aztán elküldenek valami bent lakásos suliba. - bámult ki az ablakon a mellette ülő Luke.

- Vagy maradhatunk és hallgathatjuk, ahogy Mrs. Lamb minden órán Pete-tel ordítozik. - szálltam be én is a beszélgetésbe.

- De akkor legalább együtt maradhatnánk. - szólalt meg Emma is. Erre a kijelentésére mind odakaptuk a fejünket. - Ne mondjátok, hogy nektek még nem jutott eszetekbe, hogy mi lesz, ha máshova raknak minket. - húzta fel a szemöldökét.

- NEM! - vágtuk rá egyszerre mind a hárman.

- Én nem megyek nélkületek sehova se. - jelentettem ki határozottan, mire a többiek is helyeslően bólogattak.

- És ha a ballagás után lelépnénk? - vetette fel az ötletet Liv. - Akkor rendes iskolába járhatnánk és együtt maradhatnánk.

- És ezt mégis hogy gondoltad okoska? Ha sikerül is megszöknünk, akkor is fel fog tűnni nekik, hogy eltűntünk és keresni fognak. - kötött bele Oliviaba Luke. - Ráadásul nincs is hova mennünk. Honnan szereznénk pénzt?

- Suli után mindannyian eljárnánk dolgozni és vannak kollégiumok. - gondolkozott el Emma is.

- Ti megőrültetek - nevetett fel Luke kínjában. - Bella, neked mi a véleményed? - vezették rám tekintetüket.

- Szökjünk meg.

- Indulhatunk? - zökkentett vissza a valóságba Dr. Irwin. Felé kaptam a fejemet és a lélegzetem is elállt. Ezúttal egy fekete térdnél szakadt nadrág, egy szűk szürke póló és egy fekete bőrdzseki volt rajta. Jó ez most lehet furán fog kijönni, hogy ilyet mondok a pszichiáteremre, de... SZEXIN nézett ki. - Tudom, hogy jól nézek ki, de ránk fog sötétedni, ha tovább bámulsz. - jelent meg egy önelégült vigyor az arcán, mire csak megforgattam a szemem és ajtóhoz sétáltam.

Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet oda vissza menni, de kénytelen vagyok. Nem hagyhatom, hogy ez az önelégült majom egyedül menjen, mert nem valószínű, hogy élve visszatérne.

Sziasztok!

Itt is volna a harmadik rész. Sajnálom, ha lassan jönnek részek, de jó munkához idő kell (rosszhoz meg még több😂).

Remélem, hogy tetszik és hogy jelezni is fogjátok felém (khm.. vote xd)

Igyekszem hozni a következő részt is. Addig is jók legyetek!

Puszi 😘