Összetörve //A. I. ff.//

1.

2017. január 10. St. Stefanie Elmegyógyintézet pszichiátriai osztály

- Nos, Bella. Tudod, hogy miért vagy itt? - kérdezte a magas, fiatal férfi, miközben helyett foglalt egy barna fotelben. Kérdésére nem kapott választ. Az ablak felé lépkedtem, melyen keresztül a nap melege áramlott be. Kinézve megpillantottam a sok vidáman játszadozó gyermeket a szemközti parkban. Látván boldogságukat, halvány mosoly jelent meg arcomon. Emlékszem, amikor még én ugráltam ott önfeledten Emmával az oldalamon. Emma... bárcsak újra láthatnám őt. Ahogy a sarokba kuporodva valami unalmas könyvet olvas vagy ahogy az ágya szélén ülve egy buta viccen nevetünk, amit Luke mesélt. Annyira hiányzik a társaságuk. 

- Úgy tudom rémálmaid vannak. - szakítja félbe gondolatmenetemet Dr. Irwin.

- Jól tudja. - válaszoltam monoton hangon még mindig az ablakon kifelé bámulva.

- Miről szólnak ezek az álmok?

- A barátaimról.

- Ezt ki tudnád fejteni?

- A halott barátaimról. - pillantottam rá a dokira.

- Tudnál mesélni róluk? - firkantott valamit a noteszébe.

- Mit szeretne tudni? - huppantam le a vele szemben lévő kanapéra, miközben jobban szemügyre vettem az irodát. A bézs színű falakon festmények lógtak, melyek többsége egy csendes tájat ábrázolt. A szobában volt néhány barna szekrény, melyen apró dísztárgyak voltak igényesen elhelyezve, illetve a már említett fotel és kanapé.

- Hogyan ismerte meg őket?

2005. május 12. Árvaház

8 éves voltam. Két copfba fogott hajam vidáman pattogott arcom mellett, miközben az ugrálókötél ritmusára ugrándoztam.

- Gyerekek! - lépett oda kis társaságunkhoz Mrs. Lamb - Ő itt Emma. Most hozták be és szeretném, ha összebarátkoznátok. - mosolygott ránk a középkorú hölgy, majd otthagyott minket Emmával.

- Szia! Én Bella vagyok - öleltem meg, ezzel a kezdeti csöndet megtörve.

- Jujj, Bella! Ne ölelgesd már! Lehet, hogy tetves. - fintorgott a kis szőke lány, Lyvia, ami láthatóan rosszul esett Emmának.

- Ugyan Liv, ne légy ilyen undok! - pattant fel kis szőke barátom. - Luke vagyok! - villantotta meg mosolyát legjobb barátom.

- Sziasztok. - köszönt félénken az apró, barna, fonott hajú lányka.

- Bella, Luke. Jöttök játszani? - tette hátra hosszú, szőke tincseit Liv. Emma felé fordultam, aki a cipője orrát bámulta.

- Te is jössz? - mosolyogtam rá, de ő csak megrázta a fejét. - Biztos? - néztem rá nagy szemeimmel.

- Nincs kedvem játszani - mondta még mindig lehajtott fejjel és egy pad felé indult.

- Bella, gyere már! - szaladt vissza hozzám Luke. Még egy utolsó pillantást vetettem az egyedül ücsörgő lányra, majd követtem Luke-ot.

- Miért pont Emmával kezdted? - fürkészte az arcomat Dr. Irwin.

- Nem tudom - vontam meg a vállam.

- Hogy barátkoztál össze vele?

- Miért csak ül és bámul? - kérdezte Liv. - Ez ijesztő.

- Lehet, hogy csak fél. - ugrált az ágyon Luke.

- Én megkérdezem. - álltam fel és a lány felé vettem az irányt. Oda ugrándoztam hozzá és mellé huppantam. - Szia! - mosolyogtam.

- Szia! - bámulta a lábát.

- Te miért nem játszol a többiekkel, ahelyett hogy csak nézed? - lóbáltam a lábam.

- Nem akarok boldog lenni a szüleim nélkül. - felelte egyszerűen.

- Nem tetszik a válaszod. Inkább gyere velem. - ragadtam meg a kezét.

- Hova megyünk? - kérdezte zavartan.

- Az én titkos búvóhelyemre - húztam az udvar leghátsóbb részére, ahol egy hatalmas tölgy állt. Megkerültük a törzsét. A fa törzsén már évek óta egy nagy lyuk tátong, amely tökéletes búvóhely az én aprócska testemnek. Mind a ketten bemásztunk és egymással szemben leültünk törökülésbe. Emma kíváncsian nézegette a kis odút.

- Tetszik? - vigyorogtam.

- Miért mutattad meg ezt nekem? - kérdezte vékony kis hangján.

- Mert barátok vagyunk.

- Barátok? - pislogott nagyokat.

- Igen. Még hozzá nem is akármilyen barátok. Legjobb barátok. - áradoztam, amin végre elmosolyodott.

- Legjobb barátok... - ízlelgette.

- Miért választottad őt a legjobb barátodnak.

- Mert bízott bennem.

- Ezt kifejtenéd kicsit bővebben? - döntötte kicsit oldalra a fejét.

- Egyszer Liv-et is el akartam vinni a titkos helyemre, de ő azt hitte, hogy bántani akarom és elfutott, ellenben Emmával.

- És Luke? Neki is megmutattad?

- Együtt találtunk rá. - feleltem, majd megint írt valamit abba a noteszbe és felállt. Csak ekkor tűnt fel, hogy milyen magas.

- Azt hiszem mára eleget hallottam. - mosolyodott el. - Holnap találkozunk. - nyújtotta felém a kezét, amit meg is ráztam.

- Akkor holnap. - indultam el az ajtó felé, de még mielőtt lenyomtam volna a kilincset megtorpantam. - Igen. - mondtam hátra se nézve.

- Hogy mondod?

- Tudom, miért vagyok itt. - nyomtam le a kilincset és elhagytam a szobát.

Sziasztok!
Hoztam nektek egy kis olvasnivalót. Remélem tetszik 😊 Ha van igény a folytatásra, azt kérlek jelezzétek.
Szeretlek titeket! Puszi!😘