Just for one day

Chapter 13.

Egy szó: Érettségi.
Neharagudjatok. 😔
------

Megállás nélkül rohantak, egészen amíg el nem értek az épület hatalmas ajtajához. A két fiatal fáradtan hajolt le.
- Elárulnád, hogy mit keresünk? - nyögte ki Adrien amint helyreállt légzése.
- Egy perc és megmutatom. - Válaszolt, majd elindult, a fiú követte.
- Mikor Alya és én itt jártunk, aznap mikor megtámadott minket az egyik akuma, láttam egy plakátot, egy másik kiállításról. Az is régész emlékeket mutatott be, de nem egyiptomiakat. - Beléptek egy ajtón, és Marinette az egyik vitrinhez lépett - Mint ez.
Egy közepes méretű homokóra volt az üveg mögött. Ütött-kopott külseje sugallta, hogy rendkívül régi lehet. Alatta egy kis információs tábla állt.
- "Régi mondások említik e homokóra különös képességeit. Évezredekkel korábban ősi mágia által hozták létre, felruházva természetfeletti erőkkel. Úgy tartják, aki megfordítja a homokórát, kezében tarthatja az időt. De az ár amit megfizet érte, keserű kínokat ígérhet. "
- Bíztató. - Suttogta Marinette.
- Annyit kell tennünk, hogy megfordítjuk?
- Erősen kétlem. Lehet, hogy nem is ez az amit keresünk.
- Legyetek óvatosak. - Szólt Plagg.

Sokáig szenvedtek, hogy ki tudják nyitni a vitrint. Le volt lakattal zárva, amit végül Macskajaj segítségével szedtek le a helyéről. Lassan kinyitották a szekrényt, és közelebb hajoltak a homokórához.
- Te fogod, vagy én? - Kérdezte a lány.
- Majd én. - Vállalkozott Adrien.
Összefűzte ujjait a lánnyal, majd másik kezével kiemelte a tárgyat. Mielőtt fordította volna, Marinette magához húzta. Nem tudta, mi fog történni, így nem halasztott lehetőséget. Egymásba karolva nézték, ahogy a kis homokszemek elkezdenek áthullani az üveg szűk folyosóján.

Semmi érdekes nem történt. A homok pergett, a néma csönd megmaradt.
Már-már elvesztették a reményt amikor megremegett a föld. Mint egy apró, hirtelen földrengés, mely elvette Marinette egyensúlyát így Adrien karjaiba borult.
- Jól vagy? - Kérdezte.
- Persze. Mi volt ez?
- Nemtudom. Szerinted köze van a homokórához?
- Muszáj. Ez az egy esélyünk van.

Lassan elindultak a kijárat felé, de egyre inkább arra eszméltek, hogy nem jutnak előre.
-Már rég kint kellene legyünk. - Suttogta Marinette, erősen szorítva a fiú kezét.

Ahogy tették a kanyarokat a szobák egyre, és egyre sötétebbé váltak. Először bíbor, majd sötétbarna, ami később sötétkékbe fordult, majd teljesen fekete lett. Már ezt is furcsállták, tudták, hogy valami történni fog, de egy valamire egyikőjük sem számított.

- Csillagok. - Nézett körbe Adrien.

Körülvette őket több millió csillag, galaxis. Egy apró lila, kis pink, a kék különböző árnyalatai a messzi távolban. Mintha az űrben tennének egy kellemes sétát. A néma csend csak elgondolkoztatta a két fiatalt. Mintha egyre inkább minden csak lassult volna. Egyre kevesebb információ, kevesebb hang, fény, bármi.
Gyönyörű volt. Nyugodt. Kellemes.

-Adrien... - Kezdte a lány de szavait elnyelte a mindenség. Így megszorította társa kezét, mire ő egy mosollyal válaszolt. Tudta. Ő is érezte. Időközben észre sem vették hogy már csak egyhelyben álltak. Nem is tudták már miért siettek egyáltalán.

- Bár ittmaradhatnék. örökre. - Súgta magának Adrien.
Gondolatai cikázni kezdtek, minden amiről eddig álmodozott élő formát öltött szemei előtt.
Katica, nyugalom, normális élet, boldogság. Kitöltötte ez az érzés, ám legbelül tudta, hogy hiányzik valami. Valami nagyon-nagyon fontos.
Minden részét kiélvezte a pillanatnak, majd kinyitotta szemeit. Egyedül volt ott, a sötétség közepén. Felállt, majd folytatta útját a semmibe.

"Nem!" Szólt egy hang a fejében.
"Ez... Ez nem lehet. Nem egyedül jöttem." Folytatódott.
" Valami.. Valami történt."

Testét átjárta a teljes nyugalom, az elméjével ellentétben. Visszagondolt álmaira.. Boldogság, nyugalom... Valami lány. Egy lány.
"Ő, ő hiányzik. Hogy is hívják? Muszáj emlékeznem. "

Elindult előre, és ahogy sétált, minden kezdett normális lenni. Körülötte a mindenség kivilágosodott, már nem gyönyörködhetett a csillagok ezreiben.
Az utcán találta magát. Látta távolban az iskolát, ahogy a felkelő nap lágyan megvilágította. Elindult előre, mikor valaki megragadta vállait hátulról.
- Csá Adrien! Kiabálhatok én neked, ha nem hallod meg. - Szólt Nino.
- Nino! Bocsi, elgondolkoztam. - Vakarta meg tarkóját.
Elindultak a suliba, ahhol összefutottak Alya-val. Épp csengőszóra estek be az ajtón, ledobták a táskát, majd elkezdődött az óra. Chloe késve érkezett, látszott, hogy el van havazva.
- Elnézést! - Szólt, majd leült.
- Milyen furcsa Chloe... - mondta magában Adrien, amit barátja is meghallott.
- Igen. Már napok óta folyton késik.
- Hívjuk őt is mára! - Vetette fel Alya.
- Nem egy rossz ötlet.. - Gondolkozott Nino.
- Mára? - Kérdezte Adrien tudatlanul.
- Hát a vidámparkba, haver. Ne mondd, hogy elfelejtetted!

Adrien összezavarodott. Nem tudta, hogy miért, csak furcsa érzés kerítette hatalmába. Mintha ez már megtörtènt volna, de képtelen volt visszaemlékezni bármire, így elhasogatta a gondolatot.

- De-de, persze megvan, bocsi. - Szólt.

Szünetben felálltak, majd odasétáltak szőke osztálytársukhoz. Chloe felkapta a fejét, majd gyorsan köszönt.
- Szia Adrien!! Sziasztok.
- Chloe, láttuk nem vagy a legjobb passzban, így - Szép kezdés Alya! - Fogd be, Nino. Szóval gondoltuk egy kis kikapcsolódásként lenne e kedved velünk tartani ma a vidámparkba.
- Veletek? Hát... Persze, szivesen. - Szólt, le se véve tekintetét Adrienről.
- Szuper! Találkozzunk ott este. - Zárta le a beszélgetést Alya, majd elindult.

Iskola után Adrien felkapta a táskáját, majd mikor indult le a lépcsőn, barnahajú barátja letámadta.
- Adrien, várj!
- Alya, mondd.
- Lehet egy kérdésem? Kicsit személyes.
- Persze.. mondd.
- Szóval.. Egy ideje már gondolkozom, és nem értek valamit. Chloe tisztán láthatóan oda van érted. És ezt a tényt te direkt ignorálod, vagy ennyire vak vagy?
Adrien nem is tudta mit válaszoljon.
- Én, én tudom. - Szólt halkan.
- Akkor meg? Nem az eseted? Vagy miért nem adsz neki egy kis reményt?
- De hisz... - Kezdte mondani, fejében indokokat keresett. De semmi emlék nem került elő az elméjében. Hiába kutatott, Mintha minden eltűnt volna. - Nemtudom.
- Ah ti ketten... reménytelen szőkék.
- Hé!
- Nyugi. - Nevetett Alya. - Majd este találkozunk. - Kacsintott.

Délután Adrien Ninonál érdeklődött, hogy mikor is kell mennie, mert emlékeiben semmi sem maradt meg. Kicsit furcsállta, de úgy volt vele, hogy csak nagyon- nagyon fáradt.
Épp időben odaért, a többiek már vártak rá.

- Na megérkezett a szőke herceg. Mehetünk? - Kérdezte Nino.
Adrien csak némán bólintott.

Bent gyorsan teltek az események. Mindenre felültek, remekül szórakoztak. Az idő multával Chloe is teljesen feloldódott, és kedvet kapott mindenhez. Mikor nyereményekről volt szó, rendkívül ügyesen teljesített, ahogy Adrien is.

- Csak ennyit tudsz? - Kérdezte Alya.
- Ez nem kihívás. - Büszkélkedett Adrien.
- Csatlakozom. - Szólt Chloe.
- Ó, kihívásra vágytok? - Nevetett Alya.
- Nem ártana, ez gyerekjáték. - Csatlakozott a zöldszemű.

Alya gondolkozni kezdett. Valami nehezet kellett találjon. Percek múlva gonosz mosollyal nézett fel.
- Tessék, egy igazi kihívás. Ti ketten. Egymás ellen. Ott.

Mondta szakadozottan, mire ujjait egy sötét épületre emelte a távolban.
- Az milyen hely? - Érdeklődött Chloe. Adrien is hasonlóan tudatlan volt, de mint kiderült, Nino és a lány pontosan tudták mi van ott.

- Az ott az elhagyatottt kunyhó. Régen egy része volt a parknak, de mára elzárták. vannak őrök, mivel sokan próbálnak rabolni. Tervezik megnyitni, de még romos. Azt mondtad kihívás kell, na ez tényleg az. Olvastam, hogy van bent egy régi mappa, tele a vidámpark eredeti tervrajzaival. Amelyikőtök előbb kihozza, nyer.

Adrient egy szörnyű érzés ragadta magával.