8.rész

2.4K 135 0
                                    

-Szia-köszöntem kedvesen Rosienak. Fura volt, hogy itt volt. Mármint, hogy egyedül.

-Szia. Beszélhetnénk?-nem tudom mi történt, de majd kiugrott a bőréből.

-Michael?-erre csak bicentett egyet-Még Rosieval felmegyünk egy kicsit dumálni.

-Oké, mi addig lejátszunk még egy menetet.

Nem tetszett, hogy  kezdtek jóba lenni. Viszont azt sem akartam, hogy miattam tönkremenjen egy barátság.

-Szóval-kezdte Rosie, miközben haját hátradobva, leült az ágyamra-Tudod Kevinnel régóta kedveljük egymást.

-Persze. A vak is látta-nevettem el magam.

-Hát végre összejöttünk-mondta a nagy hírt. Igazából annyira nem lepett meg. Mindenki számított erre. Úgy csináltam, mintha örülnék neki, de szerintem Kevin nem érdemli meg Rosiet. Ő inkább ribancokkal szokott "járni". Rosiet pedig nehéz ágyba vinni, szóval kíváncsi leszek erre a kapcsolatra.

-Végre - mosolyogtam, majd gratulálás képpen megöleltem.

-Hát igen. És amúgy veled miújság? Hogyhogy nem jársz már bulizni velünk?

-Hát tudod nagyon sokat kell tanulnom, mert lehet megbukok. Szóval most próbálok inkább a sulira koncentrálni-ezzel igazából nem hazudtam.

-De hát attól még el lehet menni egyszer-kétszer bulizni. Egy kis kikapcsolódás mindenkinek kell. Ne hajszold túl magad, rendben?-erre csak mosolyogva bólintottam. Ezután lementünk,  majd négyen elindultunk a pizzázóba.

Fura volt Rosieval dumálni. Ilyen komolyan még sosem beszélgettünk.

Mikor megérkeztünk,  a többiek már ott voltak. Köszöntünk egymásnak, majd bent elfoglaltunk egy helyet és rendeltünk.

-Lena-szólt Mikey-Tudtad, hogy Simon a te sulidba jár?-ez elmondta neki? Azt hittem, hogy tényleg az igazat mondta ma suli után, de akkor ezt nem mondta volna el Michaelnek. Láttam ahogy Ryan együttérzően rámnéz.

-Öhm ja. Láttam ma-csak ennyit tudtam mondani.

-És amúgy hogyhogy sulit váltottál? -kérdezte Ryan. Félek ettől a beszélgetéstől.

-Hát ti is tudjátok mi volt a régi suliba.  A mostaniba egy nap alatt már egész jól beilleszkedtem-mosolyodott el. Be kell vallanom, hogy nagyon aranyosan mosolyog. Olyankor eltűnik az ijesztő nézése és azt gondolom, hogy tényleg egy barát. De csak pár másodpercre. De várj. Mi volt Michaelék sulijában?? Nem tudtam,  hogy megkérdezzem-e.

-Pontosan mi volt a sulitokban? -értetlenkedtem, mire mindenki egy együttérző pillantást vetett Simon felé. Ez most komoly?

-Tudod Lena-válaszolt Mikey helyette-Simont sokszor verték. Igazából így ismerkedtünk meg-nevette el magát-Legtöbbször meg tudta védeni magát, de egyszer vagy hatan körbevették,  mi meg pont jókor voltunk jó helyen és segítettünk neki-erre csak bólintottam.

Simon tényleg nem hazudott. Hisz azt mondta, hogy verték. De nem gondoltam, hogy erről az egész sulijuk tudott.

Körbenéztem a társaságunkon. Mindenki jól elvolt Simonnal, ami engem nagyon idegesített és nyugtalanított. Rosie és Kevin inkább a maguk világában voltak. Tényleg boldognk tűntek. Talán félreismertem Kevint.

-Hé Lena, minden oké?-kérdezte Lisa, mire mindenki rám nézett. Simon nézésétől már megint gyorsabban dobogott a szívem.

-Aha, miért kérded?-a hangom megremegett, de reméltem, hogy nem tűnik fel nekik.

-Hát, mert egész idő alatt meg sem szólaltál és csak a pizzádat zabáltad.

-Éhes vagyok-vontam meg vállam. Megint nem hazudtam, hisz egész nap nem ettem semmit.

Lisával megbeszéltük, hogy holnap nálam alszik, majd hazamentünk. Az úton egy kínos beszélgetés várt rám Michaellel...

Szeretem Őt? (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now