The Undercover Nerd |H.S.Translation|

17.Fejezet

London szemszöge:

Kétségbeesetten forgolódtam álmomban... meleg volt, és nagyon kimerültnek éreztem magam. Nem tudtam így elaludni...

Lassan kinyitottam a szemeimet, és a szobám babakék falait kezdtem pásztázni. Idegesen megdörzsöltem a szemeimet, majd összehúztam a szemöldökeimet. Az utolsó dolog amire emlékeztem, hogy Marcel karjaiban voltam, és utána ő gondoskodott rólam. Ő tényleg egy nagyon jó barát volt, és hálás is voltam, amiért ott volt nekem, és nem is, hogy csak barátként...hanem legjobb barátként.

Ez lehet, hogy furán fog hangzani, de nagyon boldog voltam. Ő volt életemben az első barátom... ő egy olyasvalaki volt, aki tényleg törődött velem. Nem úgy mint a szüleim, akik magas ívről szartak rám. Valamiért minél jobban kedveltem Marcelt, annál jobban kezdtem gyűlölni a szüleimet. Ő megmutatta nekem, hogy mennyire jó érzés tud lenni, ha szeretve, és méltányolva vagy.

Mikor felálltam, észrevettem, hogy békésen pihen. A dolgozó székemen aludt el. Halkan felkuncogtam, mikor észrevettem, hogy a szemüvege ferdén lecsúszott az orrára. A bal kezével támasztotta meg a fejét, miközben a székem háttámlájának dőlt. Hosszú lábait az ágyam végébe helyezte. Ha felakartam volna venni Marcel mostani pozícióját, biztos vagyok benne, hogy én nem értem volna el addig mint ő. Olyan magas volt, hogy könnyen megtudta volna félemlíteni a többi egyetemi srácot, viszont szerencsétlenségére, nem volt meg benne ahhoz a bátorság, hogy meg is tegye. Vagy talán csak nem akart kárt okozni senkiben. És az alapján ahogy ismerem, az előzőre tippelek. Nagyon szerencsésnek mondhattam magam, azért mert ő volt nekem.

És nem is akartam felébreszteni őt ebből a békés álomból.

Harry szemszöge:

'Marcel, én...én' Akadozott hangja.

'Shh...' Suttogtam, miközben mutató ujjamata puha ajkaira tettem. 'Nem kell magyarázkodnod babe,' Kuncogtam mélyen.

...

Várjunk..mi? Hol vagyok?

Egy ismeretlen szobában ébredtem fel. Nem, várjunk csak... ez London szobája volt. Uh, teljesen kiment a fejemből. Azonnal felpattantam, majd a szemüvegemet az orromra tolva felegyenesedtem, de aztán visszazuhantam. Amikor viszont London ágyára pillantottam, észre kellett vennem, hogy üres volt. Hova mehetett? Remélem azért jól van. Kínosan emlékeztem vissza előző álmomra. Szerintem soha életemben nem álmodtam még olyan nyálasat, mint ma éjjel. Mégis ki álmodik ilyes hülye dolgokról? ... És vajon London miről álmodhatott?

Felálltam, majd lesétáltam a folyósón.  Épp, hogy csak reggel tíz volt. Mármint a kinti óra ezt mutatta. Hezitálva kopogtatni kezdtem a fürdőszoba ajtaján, de nem kaptam választ. Talán épp zuhanyozik? Vagy lent van? Gyorsan lekocogtam az emeletről, majd körbenéztem a hatalmas, zavaros épületben. London szobáján, a nappalin, és a fürdőszobán kívül, még nem voltam soha semelyik szobába sem.

"London? Hol vagy?" Üvöltöttem.

Először nem kaptam választ, de mikor már másodjára is megkérdeztem, lágy hangja hirtelen belengte a hatalmas házat.

"Marcel?"

"Hol vagy?"

"Itt, a konyhában."

Követni kezdtem a hangját, végig a folyósón, nagyjából az utolsó ajtóig, ami most félig nyitva volt.  Óvatosan beléptem a helységbe, majd megláttam, ahogy London a magas bárszékek egyikén ül. A lány egy meleg mosollyal üdvözölt. És aztán észrevettem, hogy épp...Nutellát evett.

"Wow, dögös vagy, mikor nutellát eszel," Motyogtam, amiért legszívesebben arcon csaptam volna magam.

"Mi?" Baszki.

"Semmi, csak azt mondtam, hogy én is imádom a nutellát!" Próbáltam menteni, azzal, hogy megváltoztatom a témát.

"Én is!" Gratulálok, Styles.

El, fogd már be!

"Akarsz enni valamit?" Kérdezte kedvesen.

"Igen, kaphatnék egy banánt?" Ez ugye nem hangzott túl hülyén? Oh, Istenem...

"Persze!" London azonnal leugrott a székről, majd a hűtőhöz közeledett.

Miután kinyitotta, lehajolt, hogy kinyissa azt a rekeszt, amiben a gyümölcsöket tartották. Mivel fiúból vagyok, feltűnően elkezdtem nézni a fenekét. A vonalai nagyon nőiesek voltak, a szoros nadrágjában, ami rajta volt, amivel nehezebbé tette, hogy elfordítsam a tekintetem onnan. Hirtelen éreztem, ahogy elkezd valami mozogni a nadrágomban... De...ne! Nem lehet!

Baszki, miért pont most? Ne!

Reggeli merevedésem volt.