The Undercover Nerd |H.S.Translation|

Ötödik fejezet

London

Mint mindig, most is egyedül mentem a suliba. Vezethettem volna, de nem láttam értelmét kocsival egy öt perces útnak. És legalább így mozgok is egy kicsit. Nem voltam az a tipikus csontsovány lány, de azért kövér sem voltam. Inkább formásnak mondanám magam. Igen, volt egy pár nőiesebb idomom.

A hétvégén nem történt semmi érdekes. Otthon voltam, tanultam és Tv-t néztem. Néha meg folytattam a portrémat Elvis Presleyről. Tényleg változtatni akartam valamit az életemben. A szüleim mindent megvettek amit csak szerettem volna, de az sosem változtatott a tényen, hogy nem voltak barátaim.

Mindennap Marcelre gondoltam. Tudni akartam, hogy mit is csinálhat, hogy egyedül van-e vagy sem. Biztos voltam benne, hogy jól szórakoznánk, ha találkoznánk valamikor.
Igazából nem haragudtam rá. Tudom, hogy letagadta, hogy barátok vagyunk, de ettől még nem fogom utálni. Kedveltem Marcelt. Valamiért cukinak találtam, hogy ilyen félénk. De a másik oldalán viszont meglepődtem. A Rossz-Marcelen, aki leütötte azokat a srácokat.
Én tipikusan olyan ember voltam, aki másokat a belsőjük, a személyiségük miatt kedvelt. És tudtam, hogy Marcel egy jó ember, csak még fél kimutatni.

Harry

Lefelé vezettem a főúton, mikor megpillantottam egy ismerős arcot a járdán sétálni. London volt az. Nem is tudtam, hogy mit csinálok, és hirtelen már csak azt vettem észre, hogy megállok a lány mellett. Most egy másik, megrongálatlan, fekete Range Rovert vezettem.
Félve felém fordította a fejét, majd mikor meglátta, hogy én vagyok, elmosolyodott.

"Hey, Marcel!" Üdvözölt, miután lehúztam az ablakot.

"Kell egy fuvar?" Kérdeztem.

Nem hiszem el, hogy felajánlottam ezt. Rajta is látszott, hogy meglepődött.

"Az remek lenne!" Mosolyodott el még szélesebben. "Először azt hittem, hoy valaki más vagy."

"Ki? Mássz be és mondd el," Motyogtam, majd lassan elmosolyodtam.

Bemászott a kocsimba, mire folytatni kezdtem a vezetést lefelé. "Azt hittem, hogy olyasvalaki vagy, akiről az anyukám mindig mesélt, hogy ne vegyem el a cukoráit," Kuncogott.

***

"Mi lesz az első előadásod?" Kérdezte, miközben keresztül sétáltunk a hallon.

"Fizika." Válaszoltam. "És neked?"

"Dettó." Motyogta. "Utálom a fizikát, valamiért sosem értem meg."

"Hát én segíthetek, ha gondolod." Átgondolatlanul csúsztak ki a számon ezek a szavak. A szemeim ki is kerekedtek, mikor rájöttem mit is mondtam az előbb.

"Köszi, az remek lenne!"

Próbáltam leküzdeni a mosolyt az arcomról.

"Mit szólsz ehhez a hétvégéhez?" Kérdezte.

"Jól hangzik." Nem hangzik jól!!! Remélem nem lesz semmi interjúnk vagy koncertünk akkor!

"Rendben, akkor nálatok?"

Bólintottam. "Legalábbis addig, ameddig nem hiszed azt, hogy el akarlak rabolni." Jézus, miért vicceltem most ezzel?

De legalább addig még van öt napom gondolkodni a ma történteken. Őszintén mondom, nem nagyon értettem, hogy, hogy tudja ezt csinálni velem...vagyis Marcellal. Mivel ugye én egy teljesen másik személyiség vagyok. Egyfolytában ezt ismételgettem, hogy meggyőzzem magam, hogy ő most nem Harryhez közeledik. Hanem csak Marcelhoz.
Marcelhoz, a kocka sráchoz, akinek ki kell adnom magam. A személyhez, aki igzából sosem voltam, és aki sosem létezett. Mostanában, mióta Marcel az életem része lett, egyfolytában arra gondolok, hogy mostmár két személyiségem van...

...de azt még viszont sosem vettem észre, hogy ez a lány lassan kezdi megváltoztatni a bennem lévő Harryt is.