The Argent | Stilinski (MAGYAR)

12. sötétség

Eper. Eléggé ironikus, hogy az eperszőke hajnak eper illata volt, Stella észrevette ezt, mivel Stiles és Allison éppen Scottot támogatta, így Lydia volt az, aki segített neki a mosdóban, miután Stilesnak sikerült megállítatnia a buszt egy nem éppen kellemes ötlettel.

- Tarts ki még egy kicsit, Stell, gyerünk – visszhangzott egy hang Stella fejében.

A lány nem válaszolt, próbálta összegyűjteni az erejét.

- Hozd őt is – szólt Allison belépve a férfi mosdóba továbbra is Scottot tartva.

Miután a vérfarkast lefektették a földre, Stiles odasietett Lydiához, hogy segítsen neki, így Stellát is óvatosan letették a hideg padlóra.

- Rendbe fogsz jönni. Ígérem – suttogta Stiles, amint Stellának egy barna tincsét a füle mögé simította, majd megpuszilta a lány homlokát.

Allison letérdelt unokatestvéréhez, felhúzta a pólóját, ahol két karom nyoma látszódott.

- Megőrültél? Hogyan... Oké... – sóhajtott az Argent, és Scotthoz mászott, majd felnyögött, mert elég volt csak ránézni a fiúra.

Stella tudni akarta, mennyire volt rossz Scott állapota, segíteni szeretett volna rajta, de képtelen volt rá. Időnként felidegesítette a gondolat, hogy nem tudott gyógyulni, mindig elfelejti, hogy ő továbbra is ember.

- Oké, mihez kezdjünk? – kérdezte Stiles a két lányt.

- Ez talán lelki eredetű – jegyezte meg Lydia, mire a másik kettő elmélkedni kezdett. – Nem engedi magát, hogy gyógyuljon. Derek miatt.

Allison kétségbeesve nézett a többiekre.

- Akkor mit csináljunk?

Lydia magához vette a táskáját, és elővett egy kis varrókészletet.

- Összevarjuk a sebeket.

Stella kinyitotta a szemeit.

- Nem.

Allison felsóhajtott.

- Stell, ez most nem a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy félj a tűktől.

Stiles szemei tágra nyíltak.

- Egy rohadt vérfarkas vadász, és fél a tűktől! – nézett felváltva Allisonra és Stellára, majd az előbbi ismét felsóhajtott készen állva arra, hogy összeöltse a sebeket.

- Most erre mit mondjak, ez történik, ha 4 éves korodban traumatizál egy orvos.

Allison felhúzta Stella pólóját, de a lány odahajolt az unokatestvéréhez.

- Scottal kezdd – szólt, és amint Allison rápillantott, meg tudta érteni, miért mondta ezt.

Stella és valószínűleg mélyen legbelül Allison is tudta, hogy Scott fontosabb volt, ő sokkal többet tudott tenni.

- Stiles, hagyjuk őket magukra – mondta az eperszőke, és elindult kifelé a mosdóból Stilesszal együtt, aki még egyszer visszanézett a legjobb barátjára, és a lányra, aki az imént felkeltette a kíváncsiságát.

Stella hallotta Allison apró sikolyait, és észrevette, mennyire stresszel, így megpróbálta elérni őt, de túl messze volt tőle.

- Meg tudod csinálni – suttogta, majd lehunyta a szemeit.

A testében a fájdalom felemésztő volt, soha nem juthatok el újra erre a pontra, gondolta, emlékek törtek elő az elméjében az életéről, mint amikor kiképezték vadásszá, vagy amikor a nagyapja megtanította latinul, pillanatok Allisonnal, francba, csak úgy, mint Lydiával, Scottal és Stilesszal.

És végül, de nem utolsó sorban, Kate. Elméje egy része visszakúszott Kate-hez. A szülőanyja gondolata valamiért felgyorsította a szívverését, olyan sok titok övezte őt. Az élete egy hatalmas zűrzavar volt, számtalan dologra vágyott, vagy éppen törölt volna ki.

Az utolsó visszajátszásban Derek elesését látta, megpróbálta megmenteni, de mire odaért, már nem volt ott semmi.

- STELLA! Stella! Gyerünk! – kiabálta egy síró hang. – Kérlek, kérlek

Egy meleg érintést érzett a kezénél, majd egy gyengéd, mégis erőteljes hangot.

- Stella. Ébredj.

Szemei kipattantak, tüdeje pedig megtelt levegővel. Egyenesen Scott sárgán aranyló szemébe nézett.

- Mi a franc – próbált hirtelen felülni, majd felnyögött a fájdalomtól. Olyan volt, mintha Scott szavai parancs lett volna számára, és azonnal magához tért.

- Uramisten – lélegzett fel Allison. – Jól vagy?

- Hogyne. Kicsit fáj.

Nem a fájdalom zavarta Stellát, hanem az, hogy nem látta Derek holttestét. Nem volt ott. És annak ellenére, hogy ez egy természetfeletti világ, egy test nem tűnhet csak úgy el, és ez azt jelentette, hogy Derek talán még él.

***

Isaac kék szemei még mindig a főellenséget figyelték, Stella pedig rápillantott.

- Szerintem még életben van – szólt, mire a fiú összezavarodva nézett rá.

- Ki? Derek? – kérdezte Isaac, szemei pedig sárgán felvillantak, ahogy visszaemlékezett az alfára.

- Igen – mondta Stella, majd tovább figyelte az utat.

- Miért gondolod ezt?

- A holttest. Nem láttuk a holttestet – mondta, majd hátrafordult, hogy megnézze a többieket, Allison Scottal, Stiles pedig Lydiával ült.

Lydia és Stiles, érdekes páros lennének, Stella észrevette, hogyan viselkedik a fiú a lány jelenlétében, talán tetszett neki az eperszőke. Nem tudta, hogyan vélekedjen erről, lehetséges, hogy ez lenne a legjobb mindkettőjüknek, talán ki kéne hátrálnia ebből az egészből.

- Miért nem mész oda hozzájuk?

Isaac is hátrafordult.

- Nem tudom... Nem vagyok biztos benne, hogy szívesen látnának – szólt Stella.

- Tegyél, ahogy jól esik, de nekem mennem kell, hogy lecsekkoljam Boydot – mondta, és odaült a problémás vérfarkas mellé.

Stella az ajkát harapdálta, szíve őrülten sebesen dobogott, felállt, és odament a hátsó csoporthoz.

- Stella – mosolygott Scott.

- Jobban érzed magadat? – kérdezte Lydia, mire Stella halványan elmosolyodott.

- Igen. Nem vagyok hülye, mindig van nálam fájdalomcsillapító.

- Miért nem ülsz ide hozzánk? – érdeklődött Allison, mert tudta, hogy az unokatestvére nem fog magától így határozni.

- Igen, maradj.

Stiles szavai hatására apró vigyor jelent meg az arcán.

- Nincs szükségem az engedélyedre, Stilinski – szórakozott a fiúval.

- Nem is adtam – vágott vissza Stiles.

- Srácok, ne már megint, oké? – forgatta a szemeit Lydia, miközben Stella leült hozzájuk.

Fogalma sem volt róla, mi történik vele, de nem érdekelte többet. Bár valami azt súgta neki, hogy ezek a szép gondolatok nem fognak sokáig tartani.