The Argent | Stilinski (MAGYAR)

11. terepgyakorlat

A szürke eget egy villám szelte ketté; ez a látvány mindig is lenyűgözte Stellát, a villám bármit el tudna pusztítani, mégis olyan szép és vonzó messziről. Néhány ember számára akár ez is lehetne Stella Argent meghatározása, a távolból szép, de az egyedüli dolog, amihez értett, az a gyilkolás.

Fejét az ablaknak támasztotta, úgy figyelte az elsuhanó fákat, fáradt volt, fájt mindene, tele volt sérülésekkel, amiket nem akart ellátni, beleértve egy olyat is, mely még mindig vérzett. Semmi sem számított. Többet érdemelt, ott kellett volna lennie, hogy segítsen, de ehelyett elbukott, és emiatt ő örökre elment.

- Ne gondolj rá – zavarta meg a gondolatait Isaac hangja.

- Nem gondolok – mondta egyszerűen.

Stella és Isaac közelebb kerültek egymáshoz azok után, ami a lány és Stiles között történt; Stella rájött arra, hogy Isaac rendes srác és könnyedén el tudott vele beszélgetni.

- De igen. Látom rajtad.

Stella a fiú felé fordult.

- Nem igaz. Miért tenném? Csak, mennyi is, két hónapja találkoztam vele? Mellesleg nem tudunk vele mit kezdeni – szólt, mire Isaac Ethant kémlelte tovább.

Stella ismét az utat figyelte, ha nem érintette volna olyan mélyen a közte és Stiles között történtek, talán még mindig itt lenne.

- Disszonáns.

A hang, ami mögülük szólalt meg, ahhoz az emberhez tartozott, akin az utóbbi órákban folyamatosan járt Stella esze, képtelen volt elengedni a fiú néhány szavát, amiket neki intézett.

- Tudod használni mondatban? – kérdezte Scott, aki a hangja alapján nagyon nem tűnt rendben.

- Hogyne, teljesen disszonáns, hogy épp egy buszon dekkolunk valami hülye terepfutási találkozóra igyekezve a történtek után – mondta Stiles abban reménykedve, hogy kap egy pillantást a lánytól, aki az ablaknak dőlve ült egy olyan ember mellett, aki számára a legkevésbé kedveltek közé tartozott.

- Nem odaillő, abszurd.

- Oké, következő szó – lépett tovább Stiles. – Darach.

Stella az ajkára harapott az erőteljes szó hallatán.

- Ez egy főnév... - segített Stiles rávezetni a legjobb barátját, hogy mondjon valamit, de ő csak rápillantott Silesra, majd visszakerült az ablakhoz ugyanabba a pozícióba, amiben Stella is volt.

- Na! Muszáj beszélnünk róla, és most igazán ráérnénk, mert még 5 órán keresztül itt leszünk ezen a buszon.

Megköszörülte a torkát.

- A következő szó...

Stella álomba merült, így nem hallott többé semmit, a feje lüktetett, a teste fájt. Nyelt egyet, majd lehunyta a szemeit, melyek már jó ideje égtek.

Tudta, hogy szörnyű ötlet volt eljönni erre a maratonra, de vigyáznia kellett Scottra, mert pár napja megígérte az unokatestvérének, hogy így fog tenni.

A kopogása hangos volt, Allison aggódó arckifejezéssel nyitott ajtót.

- Mi a baj? – kérdezte Stella, mire Allison felsóhajtott.

- Csak aggódom Scott miatt – vallotta be legjobb barátjának, Stella a homlokát ráncolta, de aztán észrevette, hogy Allison sokkal inkább emberibb, mint ő. Hagyja, hogy érezzen.