12.

2.2K 86 0
                                    

Ez a hirtelen váltás kicsit meglepett ugyan, de kifejezetten örültem neki, hogy most azt csináljuk amit én szeretnék. Óvatosan megcsókolt, amitől olyan érzés lett a hasamban, mint amikor a hullámvasúton nagyon gyorsan megyünk. Szeretem ezt az érzést. Tovább csókolgatott, de most úgy mintha porcelánból lennék, lassan és érzékien. Nem is kellett sokáig csinálnia, míg a lábam már alig bírt megtartani, annyira remegett, ezért gyorsan a nyakába fontam a karomat, ő meg megemelt és elsétált velem az ágyig, ahol óvatosan lerakott, a puha ágyneműre. Fölém kerekedett, de nem volt benne semmi sietség vagy erőszakosság. Kigombolta a nadrágomat, és lehúzta rólam, így már csak az új, összeillő bugyi és melltartó maradt rajtam.

- Gyönyörű vagy. - suttogta, és lehajolt, hogy áttérjen a hasam csókolgatására, és onnan haladjon lefelé. Megőrjített ez a tempó. Nem igazán vagyok hozzászokva, és nem igazán lehet rám fogni, hogy türelmes vagyok. Adrian viszont feltűnően jól érezte magát, ha lehet abból ítélni, milyen alaposan és milyen nagy odafigyeléssel végezte a munkáját. Felnyögtem. Pedig még a bugyimat se vette le rólam! 

- Én ezt nem bírom! - suttogtam, és megemeltem a csípőmet, hogy kezdjen már velem valamit. 

- Eldönthetnéd drágám, hogy mit akarsz! - nézett fel a szemembe mosolyogva, és mindent tudón. Grrrrr!   

- Bassz meg!

- Húú tényleg ezt szeretnéd? Csak mert mostanában elég ingadozó vagy. Csak nem vagy terhes? 

- Fogd be! 

- Kis harcias...

- Na, Adrian kérlek. - siránkoztam.

- Pedig nekem egészen megtetszett ez a gyengéd szex. Igazad volt. Látod? Bevallottam. - mosolygott rám utoljára, majd visszahajtotta a fejét a hasam aljához, és folytatta, amit az előbb megzavartam. Onnantól nem szólaltam meg, mert bennem rekedt minden mondandóm. Miután levette rólam a fehérneműm csak a nyögdécseléseimet lehetett hallani. A nyelve csodákat művelt! És ezt nem csak úgy mondom, komolyan csillagokat láttam. Az egetrengető orgazmusom után, Adrian felmászott az ágyon mellém és a karjára támaszkodva rámnézett.

- Nagyon hangos vagy! - mondta mosolyogva. 

- Nehogy a végén magadat okold miatta! 

- Oh, eszemben sincs.

- Hmm... Te viszont nem élveztél el - mondtam lustán.

- Nem baj, megérte. Egyértelműen. - bólogatott, mire én elnevettem magam. - Na, gyere! Tápászkodj fel!

- Mi? Miért? Olyan jól elvagyok itt! - nyafogtam. 

- Nem érdekel, te kis lustaság! 

- De meztelen vagyok! 

- Senki se fog meglátni, ha amiatt aggódsz - vonta meg a vállát.

- Felöltözök, csak még nincs kedvem - biggyesztettem le a szám. 

- Ne, ne öltözz fel. Úgyis csak fürdőruhát vennél, viszont, ha úgy barnulsz le, akkor ottmarad a nyoma. 

- Ez igaz. Viszont feszélyezve érzem magam ruha nélkül, ha nem az ágyban vagyunk. 

- Oké, azt csinálsz amit akarsz, én megyek. 

- Pff, igazán megvárhatnál.

- De csak szenvedsz. - vigyorgott - Kint leszek a medencénél. Majd gyere.

- Oké.

Be My DaddyWhere stories live. Discover now